A csodák 8 napja
A szent lángok fényénél
Chánuka, a zsidó szellemiség szabadságharcának ünnepe, post biblikus, azaz a bibliai idők utáni ünnep. Ezt az ünnepet, a Misna nem említi, aminek több magyarázata is lehetséges. Az egyiket a zsidó ünnepi szokásokat magyarázó gyűjteményben találhatjuk. Ezt a magyarázatot egyébként Chátám Szófer, neves pozsonyi rabbi adja, aki szerint Jehudá, a Fejedelem, a Misna szerkesztője, Dávid király leszármazottja volt, a Chásmoneusok pedig, akik a szír-görög elnyomók elleni felkelést vezették – és később dinasztiát is alapítottak – leviták voltak, akik nem tartoztak az uralkodó Júda törzshöz. Ilyeténképpen Jehudá, a Fejedelem, trónbitorlóknak tekintette őket, és úgy tett, mintha nem is léteznének. Ez persze nem von le semmit a Chánuka, mint ünnep, fontosságából, és a szabadságharc jelentőségéből.
Mátitjáhut és fiait, a zsidó szabadságharc hőseit, Chásmóneusoknak nevezi a hagyomány. Miből ered ez az elnevezés? Kimchi, a zsoltárokra írott kommentárjában azt állítja, hogy ez a név a Chásmánim szóból ered, jelentése „tiszteletteljes nagyurak”. Mások szerint ez nem más, mint egy összetett szó, ami a vallásüldözés idején használt szavakból és fogalmakból tevődik össze. Mások azt hangoztatják, hogy Mátitjáhu főpap nagyapját Chásmonájnak hívták. A legésszerűbb magyarázat szerint a főpap családja egy – a Jehudá törzsének területén található – Chásmon nevű városból származott. Ezt a helységnevet Jósuá könyve is említi (15:27.).
Chánukakor, a gyertyagyújtást követően, különböző társasjátékokat szoktak játszani, néha kártyáznak is. Ez még olyanoknál is előfordul, akik egyébként a játékot felesleges időtöltésnek tartják, mert elvonja őket a tanulástól. J. L. Májmon rabbi szerint ez a szokás onnan eredhet, hogy a görög elnyomás idején Jeruzsálemben sokan élvezték a görög kultúra megjelenését. A Mákábeusok könyvében is megtalálható annak leírása, miszerint a görögök stadiont építettek, és a zsidó ifjúságot tanították-kényszerítették az olimpiai játékokra. A Chásmoneusok győzelme után a kényszerítő törvényeket hatályon kívül helyezték, de emlékeztetőül szokássá vált az egykori görög társasjátékok imitálása.
A gesztinai rebbéről, reb Jechiél Meir Lifschitzről, mesélték, hogy ifjúkorában meg akart tanulni sakkozni. Azonban, amikor megtudta, hogy a játék szabályai szerint, ha valaki egyszer már lépett, az nem gondolhatja meg magát és nem léphet vissza – kijelentette, hogy ez nem neki való. Mindezt pedig azzal indokolta, hogy nem zsidónak való dolog, ha nem lehet megbánást tanúsítani és megtérni, azáltal is, hogy az ember visszacsinálja, amit helytelenül tett…
Reb Ávrahám Jósua Hesl, az aptai cádik – akit a „zsidók szerelmesének” is neveztek – egy ízben a Chánuka-gyertyák meggyújtása után kiment a szabadba, majd mikor visszatért nagyon szomorúnak tűnt. Egy idő múlva ismét kiment, de amikor visszajött, ezúttal már nagyon örült és egész valóján a vidámság lett úrrá. Hívei kíváncsiskodására elmondta, mi történt: – Első ízben, amikor kimentem és tekintetem Mezibus felé vetettem, azt láttam, hogy a zsidók már felélték az egész „párnószét” (megélhetést), amit Ros Hásánákor az égben elrendeltek nekik. Arra gondoltam, hogy most még csak Chánuka van, és máris a nyakára hágtak az egész évi megélhetésüknek. Mi lesz ezután? Ettől nagyon elszomorodtam. Később ismét kimentem, felnéztem megint az égre, arra gondolván, hátha az első alkalommal nem láttam jól. És valóban, nem tévedtem, de aztán rájöttem, hogy tavaly is ugyanez volt a helyzet, és a jó Isten mégis adott a zsidóknak egész évben enni. Ettől aztán megnyugodtam, mert biztosan az idén is ugyanígy lesz.
Az alábbi történetet a szentéletű kozsnitzi Mágid, reb Jiszráél, mondta el egy alkalommal híveinek: – 7-8 éves koromban az astrovcai reb Jechezkél jesivájában tanultam. Gyakran fordult elő, hogy még éjszaka sem hagytam abba a tanulást, egyedül ültem a teremben s csak tanultam, tanultam. Chánukakor apám nem engedett a tanházba menni, attól félvén, hogy a többi hasonló korú fiatallal esetleg kártyázni fogok. Otthon nem tudtam tanulni, mivel oly szegények voltunk, hogy nem tellett még gyertyára sem, így megígértem apámnak, hogy elmegyek a jesivába, meggyújtok egy kis gyertyát, s ha az leég, hazamegyek. Az égieknek azonban úgy látszik, nagyon tetszett az én tanulni-vágyásom, és a kis gyertyával, a chánukaihoz hasonlóan, csoda történt. Nevezetesen az, hogy két-három óra helyett egész éjjel égett. Apám persze biztos volt benne, hogy én a fiúkkal játszom ilyen sokáig. Reggelfelé, amikor hazamentem, apám nagyon mérges volt, és se szó, se beszéd jól elvert. Ennek ellenére nem szóltam egy szót sem, mert inkább eltűrtem a verést, mintohogy a Tórát, mint kifogást említsem meg, pedig apám biztosan elhitte volna, hogy igazat mondok, hisz sosem hazudtam neki.
A dinovi Reb Cvi Elimelech, akit főműve után „Bné Jiszáchár”-nak (Jiszáchár fiainak) neveznek, egyszer elutazott mesteréhez, a lublini „Látnok”-hoz, Jáákov Jicchák Horovitzhoz. Útközben azon töprengett, vajh melyik törzsből is származik Jákob fiai közül. Amint a különféle lehetőségeket latolgatta, hirtelen eszébe ötlött, hogy Chánuka tájékán mindig valami fennkölt érzés keríti hatalmába, egy kellemes, édes-bús hangulat, ami egyúttal fokozza a szentség érzését is. Nem lehet – morfondírozott – hogy ez azért van, mert a Chásmóneusoktól származom, hiszen nem vagyok kohanita. Akkor meg honnan ez az érzés? Megnyugodva gondolt arra, hogy most úgyis találkozik a Mesterrel, ő biztosan megtalálja erre a helyes választ. Megérkezvén a Látnok házába, még mielőtt egy szót is szólhatott volna, a Látnok a következő szavakkal fogadta őt: – Tudd meg, te Jiszáchár törzséből származol (akik írástudók és bírák voltak). Annak pedig, hogy Chánukakor szent érzés tölt el, az az oka, hogy te annakidején – vagyis a lelked – bíró voltál a chásmóneusok törvényszékén. Ez volt az oka annak is, hogy a dinovi cádik könyvének a Bné Jiszáchár nevet adta.
A ziditsovi Jichák-Ájzik házában igen szegényesek voltak mind a bútorok, mind az edények, a használati tárgyak. Ami ezüst található volt a házban, azok kizárólag szent célokat szolgáltak. Az összes ezüsttárgy nem állt másból, mint egy Chánuka-gyertyatartóból, néhány szombat-gyertyatartóból, egy szombat kimenetelekor – illatos fűszer céljára – használatos ezüst szelencéből, valamint egy ezüst zsebórából, melyen a számokat héber betűk helyettesítették. Történt, hogy egyik gazdag híve sorsoláson egy ezüst asztalkát nyert, amit elvitt ajándékba a cádiknak. Az nem akarta elfogadni, de fia rábeszélte, és azzal győzte őt meg, hogy micve céljára fel lehet használni; Chánukakor erre az asztalra helyezhetik a Menórát, miáltal teljesíthetik a micvák „megszépítés”-ének kötelességét. Ezzel az indokkal végül elfogadta az ajándékot, de az asztal egész évben a fia lakásán volt, ő kizárólag Chánukakor használta azt.
Reb Jichák Ájzik, a ziditsovi cádik fiának apósa, a sztrettini reb Ábrahám – szintén ismert cádik – hosszú időt töltött el a Chánuka-gyertyák gyújtásával, az ezt követő énekléssel. A vő ezt nem egészen értette, mert apjánál azt látta, hogy az mindössze egy negyed órát tölt el az egész szertartással. Ezért megkérdezte apját, hogy is van ez? – Valójában kész csoda – magyarázta apja – hogy amikor meggyújtom a Chánuka-gyertyákat nem égek el velük együtt. Te pedig azt akarod, hogy órákig tegyem ki magam életveszélynek?…
Chánukakor szokás a gyerekeknek pénzt adni, hogy ezzel is ösztökéljék őket a Tóra-tanulásra. Egyszer a radzini rebbének Chánukakor kellett a fogát kihúzatnia, de az orvos nem akart tőle pénzt elfogadni. Azt mondta, vegye úgy a rebbe, hogy ez az ő Chánuka-geldje, amit úgyis illett volna adnia. A rebbe beleegyezett, de hozzátette: – Aztán nehogy elmeséld ezt a híveknek, mert attól tartok, hogy jó néhányan akadnának, akik inkább kihúznák a rabbinak egy fogát, minthogy Chánuka-geldet adjanak. . .
Mit mond a Háláchá?
Ez az egyetlen nem bibliai eredetű ünnep. 1. Az ünnep nyolc napig tart. Ezalatt minden nap gyertyát gyújtunk, méghozzá minden nap eggyel többet. Általában színes faggyú- vagy viaszgyertyákat használnak, de pl., a chászidok az olíva-olajat részesítik előnybe, ezzel is emlékezve a Szentély kis olajkorsójára. A gyertyagyújtást különleges módon végezzük, a gyertyákat nem közvetlenül, hanem a kisegítő, az ún. „sámesz”-szel gyújtjuk meg. A gyertyákat mindig az est beálltakor kell meggyújtani. 2. Szokás a gyertyákat az ablakba kitenni – az utóbbi években gyakorivá vált a közterületeken való, nagyméretű Chánuka-kandelláberek felállítása – hogy az egykor megtörtént csodát közhírré tegyék. 3. Chánukakor olajban sült pogácsát szoktak enni, ezáltal is emlékezve az olaj által létrejött csodára. 4. Minden nap elmondjuk a hálaadó Hálél zsoltárciklust a 18 áldásban (Smoné eszré) és az étkezés utáni imában betoldjuk a Csodákra (Ál hániszim) imát, amelyben dióhéjban, a chánukai történés van leírva. 5. A Chánuka alatt nincs kötelező munkaszünet. Rendszerint az alatt a kb. fél óra folyamán, amíg égnek a gyertyák, nők nem szoktak munkát végezni. 6. Pénteki napon a Chánuka-gyertyákat a pénteki gyertyák előtt kell meggyújtani és ügyelni kell arra, hogy a szombat beállta után legalább még egy fél órát égjenek. Szombaton pedig a szombat kimenetele, a Hávdálá ima elmondása után, gyújtjuk meg. A Háláchá szerint, akinek nincs pénze Chánuka-gyertyára, az akár menjen el kéregetni, mert sok más micvét – jobb híján – gondolatban is meg lehet tartani, de a Chánuka csodáját csak valóságos égő lánggal.
