Bává Möciá 1. fejezet – Az Üzleti Tevékenység

Bevezetés a Bává Möciá traktátusába

A Bává Möciá (בבא מציעא, A középső kapu) traktátus valójában csak a Nözikin (נזיקין, Károk) című ősi traktátus egyik része, amelynek témája a polgári jog, és amelyet a hosszúsága miatt három részre tagoltak. Miként az ősi traktátus többi részeinek, a Bává Möciának is van egy fontos, központi témája, amely nagyszámú, részletes halachikus fejtegetésre ágazik, és a talmudi fejtegetések általános gyakorlatát követve, időnként rokon- illetve távoli témák felé kalandozik. E traktátus központi témája az üzleti tevékenység, amit a Tórában található, erre vonatkozó törvények határoznak meg és szabályoznak, s aminek ugyanakkor sajátos formát is adnak. A traktátus nem foglalkozik a kereskedelem és tulajdonszerzés minden törvényével, hanem csak az ügyleteknek azokat az aspektusait tárgyalja, amelyekben a Tóra szabályokat, tilalmakat és parancsolatokat fűz a tulajdonszerzés és a kereskedelem általános törvényeihez. Emiatt e traktátus témája java részt egy olyan területen mozog, amelyet a polgári és a vallási (rituális) törvények egyaránt lefednek.

Ennek a traktátusnak a törvényei összefüggnek azokkal, amelyeket a Tóra említ az elvesztett tárgyak megtalálásával, az áruk ki- és berakodásával, az értékesítési és a pénzügyi csalásokkal, a kamatszedés tilalmával, a négyféle letéteményessel, a bérek késedelmes kifizetésével, a letét megrongálásával és hasonlókkal, illetve azzal a lehetőséggel kapcsolatosan, miszerint a munkás ehet abból a terményből, amivel dolgozik.

A Bává Möcia bizonyos értelemben tehát az egész Tóra egyik legjellemzőbb vonását tárja fel, amely szerint a polgári jog, az emberek közötti kapcsolatrendszer nem csupán emberek egymással szabadon kötött egyezségeiből, és nem is csak egy adott közösség legtöbb tagja által elfogadott tetszőleges társadalmi szerződésből áll; a Tóra nem tesz lényegi különbséget „az ember és a Teremtője” (דברים שבין אדם למקום, dvárim söbéjn ádám láMákom) illetve „az ember és a felebarátja” között (דברים שבין אדם לחבירו, dvárim söbéjn ádám láchávéjro), mivel az emberek közötti viszonyok szoros kapcsolatban állnak az ember és a Teremtője közötti viszonnyal. Jóllehet a Tóra bizonyos fokig felosztja a tárgykört a különféle halachikus törvények között, a különféle törvények a gyakorlatban általában összefonódnak és kölcsönös kapcsolatban állnak egymással – mint az a Tóra Mispátim hetiszakasz részében¹, és még inkább a Kdosimban² és a Ki técében³ látható. A rituális ügyek kapcsolatban vannak a polgári perekkel, az erkölcsi irányelveket át- meg átszövik a rituális tisztaság illetve tisztátalanság törvényei, és így tovább. Az erkölcsi elvek nemcsak a kereskedelmi és a társadalmi kapcsolatokat határozzák meg illetve kötődnek hozzájuk (például tiltják a rablást, tolvajlást, csalást és megtévesztést), de számos olyan polgári szabályozás létezik, amely a Tórában a chukim (alapszabályok) kategóriába tartozik, mivel olyan magatartási szabályokat fektetnek le, amelyek messze túlhaladják a társadalmi rend igényeit, és önmagukban véve alapvető vallási jelentőség hordozói (például a kamatszedés tilalma, vagy a letét visszaszolgáltatásának törvényei).

A könyörületesség és a jótékonyság nem csupán egyes egyénektől függő kiegészítései a törvény irányelveinek: a polgári jog meghatározójaként már maga a Háláchá a törvény szerves részévé teszi a könyörületességet. Maga a törvény számos vonatkozásban túllép a törvény betűin. Következésképp érthető, hogy miért tesz különbséget a rabbinikus törvény a bárhol, bárkivel kötött üzleti egyezségekre vonatkozó általános törvények, illetve a zsidók közötti ügyletekre vonatkozó számos törvény között. Az általános törvényi alapelvek és meghatározások lényegében véve a din – a törvény betűje – kategóriába tartoznak, és az emberiség egészére vonatkoznak: mind a „Noé gyermekeinek” irányt szabó egyetemes törvényekre, mind a zsidó törvényre. A Háláchának azok a vonatkozásai azonban, amelyek לפנים משורת הדין lifnim misurát hádin, azaz meghaladják a törvény betű szerinti értelmezését –, különféle viszonyok egy sajátos hálózatát hozzák létre a zsidóságon belül, az egyes embernek a „testvéréhez” (a zsidó nép egyedülálló testvériségéhez) való viszonyát. Az elvesztett tárgyak visszaszolgáltatására vagy a kamatszedés tilalmára vonatkozó törvények például nem tartoznak a tisztességes kereskedelem törvényei közé, ezzel szemben részei az együttérzés törvényeinek, amelyek különösen a zsidóság belső társadalmi berendezkedésére jellemzőek.

Ebből a szempontból a Bává Möciá halachikus törvényei a magaviselet négy szintjét képviselik. Az első szinthez tartoznak az egész emberiségnek irányt mutató általános törvények, amelyek a tulajdonjog átruházásából mint olyanból eredeztethetők (ezekhez tartozik a Tórában lefektetett, ide vágó törvények, illetve a rabbinikus előírások közötti különbségtétel). A második szintet a kifejezetten zsidókra vonatkozó törvények alkotják, amelyek kivételekként szemlélendők, és különös hangsúlyt helyeznek a könyörületesség által áthatott és enyhített igazságszolgáltatásra. E törvényeken túlmenően léteznek olyanok, amelyek vagyonelkobzásra ugyan nem jogosítják fel a bíróságot, arra azonban igen, hogy elítélje az olyan magatartást, amellyel „Bölcseink szelleme nem elégedett” (például hogy מי שפרע mi sepárá megrójon egy olyan embert, „aki megszegte a szavát”, azaz – bár a törvény betűje erre nem kötelezi – nem teljesíti egy vállalt kötelezettségét,). Végezetül van a teljes egészében etikai vonatkozású terület, amely fehéren-feketén kötelezi az erényeseket⁴: „Azért, hogy járj a jóknak útján, s megőrizzed az igazak ösvényeit”.

Mindezeken kívül a jogelmélet szempontjából létezik egy olyan téma, amely a Bává Möciá minden értekezésének szerves része, nevezetesen a קנין kinján (akvizíció: szerzés, megvétel, illetve tulajdonjog) általános kérdése. A kinján az az alapvető tulajdonjog, amellyel a tulajdonos a birtokában lévő tárgy fölött rendelkezik. A polgári jog valójában olyan ügyletként határozza meg az érvényes tranzakciót, amelynek során a tulajdonjogok (a kinján) vagy a tulajdonjoggal együtt járó bizonyos jogok egyik félről a másikra szállnak.

A kinján maga egyfajta lényegi kapcsolat egy ember és egy bizonyos tárgy között, és ez a kapcsolat csak kétféleképpen szakítható meg: a tulajdonos halálával, vagy ha a tulajdonos átruházza a tulajdonjogát (illetve lemond róla).

Előfordul, hogy a tárgyat a tulajdonos ténylegesen a birtokában tartja és használja, de az is lehetséges, hogy nincs a birtokában. Ez lehet akaratlagos (amikor kölcsön- vagy bérbe adja, illetve letétbe helyezi), és lehet akarata ellen való (mikor a tárgy elvész vagy ellopják). Minden ilyen esetben meg kell határozni, milyen mértékben marad a más által használt tárgy továbbra is a tulajdonosé, és hogy milyen körülmények esetén válik semmissé a tulajdonjog, s váltja fel azt annak az embernek a kötelezettsége, akinél a tárgy ténylegesen van (aki bizonyos esetekben magának „szerezte meg”, akár fizetett érte, akár sem).

Ezeknek a különbségtételeknek számos gyakorlati következményük van a tárgy tényleges birtokában lévő személyre háruló felelősség mértékének szempontjából, továbbá a tárgy megrongálása, a tárgy birtoklásából eredő kötelezettségek, valamint a kamatszedést és a megtévesztést tiltó törvények vonatkozásában.

Még olyan esetekben is, mikor a tulajdonjog másokra száll, számos problémát vetnek föl a tulajdonjog átszállásának módozatai, a törvény szerint érvényes megszerzési módok (ezek legtöbbjét a Bává Bátrá tárgyalja), és ami a legfontosabb: a tulajdonjog átszállásának pontos időpontja. A tulajdonjog átszállásának időpontja határozza meg, hogy két olyan ember között, aki egyaránt igényt tart valamire, melyiket illeti az elsőbbség. Ez az időpont jelöli azoknak a kötelezettségeknek a kezdetét, amelyek egy bizonyos pillanattól kezdve a vásárlókra hárulnak (például elzálogosításkor), és meghatározza, hogy egy bizonyos tulajdon vásárlás vagy valamilyen más megoldás által történő átadásával kapcsolatos egyezségek semmissé nyilváníthatók-e. Mindezek a problémák, amelyek jó néhánya meglehetősen elvont, valós, gyakorlati módon hatnak mind magára a polgári jogra, mind a velük kapcsolatos rituális törvényekre.

Mivel a kinjánhoz tárgykörök sokasága kötődik, a Talmudnak nincs olyan része, amely a maga teljességében, egyetlen helyen világítaná meg. Ezzel szemben külön-külön magyarázza az egyes tárgyköröket, sorra veszi nézőpontjait. Ezek az egyes tárgykörök mindazonáltal egytől-egyig kapcsolatosak a tulajdonjog és a tulajdonjog átszállásának általános témakörével.

1^ 2Mózes 21–23.