Ha a törvényeim szerint jártok, és parancsolataimat megőrzitek és megteszitek azokat, akkor megadom esőiteket az ő idejükben és a föld megadja termését, a mező fája megadja gyümölcsét… Én pedig felétek fordulok… és fenntartom szövetségemet veletek…
De ha nem hallgattok reám, és nem teszitek meg mind a parancsolatokat… haragomat fordítom ellenetek és vereséget szenvedtek ellenségeitek előtt… És ha még erre sem hallgattok reám, akkor tovább fenyítelek benneteket, hétszeresen vétkeitekért.
Szakaszunk a Tóra talán legtragikusabb szedréje. A Biblia részletesen leírja a zsidó népre várható jövőképet: Ha megfogadjátok parancsolataimat, minden jó lesz. Ha viszont nem akkor szörnyebbnél szörnyebb viszontagságok közé kerültök. Kiűzettek országotokból, földönfutóvá, üldözötteké lesztek. Hátborzongató módon megjövendől mindent, ami később be is következett a zsidó történelem folyamán. Persze a Tóra azt is leírja, hogy a sok viszontagság ellenére „nem vetem és nem utálom meg őket, hogy végkép megsemmisítsem őket, hogy megbontsam velük való szövetségemet, mert én vagyok az Örökkévaló, az ő Istenük”. Hagyományos szokás, hogy a zsinagógában felolvasva ezt a részt, senkit nem szoktunk felhívni a Tórához, hanem maga a Tóraolvasó járul a tekercs elé, és a lehető leggyorsabban, halkan és minél kevesebb dallammal olvassa fel a nehéz előrejelzéseket.
Talán mindenkinek feltűnik az az egyszerűség, amivel szinte mint egy üzleti kapcsolat fogalmazza meg a Szentírás az ember és Isten közötti kapcsolat, a micvák megtartása. Mintha egy kapok-adok kapcsolat lenne: „ha megtartjátok, amit tőletek kérek akkor jó lesz a megélhetésetek, ha nem akkor szenvedni fogtok”. Tényleg csupán erről szólna az isteni micvák megtartásának a lényege? Azzal ösztönözzük magunkat a parancsolatok megtartására, mert akkor jó lesz az életünk? Nem valamilyen ennél magasztosabb cél, esetleg az Istenhez való közeledés, a Végtelennel való egyesülés kellene, hogy vezéreljen bennünket?
A chászid értelmezés ezt azzal magyarázza, hogy itt nem a micvák megtartására való ösztönzésről van szó, hanem egyszerű ténymegállapításról. A Tóra azt akarja kihangsúlyozni, hogy egy percig se gondoljuk, hogy a szellemi és fizikai, a lelki és a testi szféra különválasztható. Az ember hajlamos arra, hogy spirituális és anyagi életét különválassza. A Tóra viszont arra figyelmeztet, hogy ahogyan egy testi rosszullét kihat a lelkiállapotunkra, és ugyanígy fordítva, hasonló módon a micvák elhanyagolása is egy automatikus süllyedést eredményez. Ha lelki dolgainkat elhanyagoljuk, akkor az rosszulléthez fog vezetni. Nem azért, mert Isten egy „külön cselekvéssel” megbüntet bennünket, hanem azért mert ezzel mi automatikusan hozzuk saját magunkra a bajt. Ha valaki tűzbe teszi a kezét, akkor nem külön büntetésként kapja, hogy a keze a megég, hanem tettének közvetlen következménye ez.
Áldott emlékű üknagyapám, Silberstein Slomó, néhai sarkadi rabbi azonban egy további értelmezést ad ezeknek a verseknek.
Múlt heti szakaszunkban említést tettünk arról, hogy a talmudi kifejezés, mely szerint „az igaz, akinek jól megy a sora – a tökéletes igaz”, „a rossz, akinek rosszul megy a sora – teljesen rossz” nem mást jelent, mint hogy az az ember, aki jó sora ellenére képes megtartani alázatosságát és az Örökkévaló útját járja, anélkül hogy eltelne önmagával, az a tökéletes igaz. Ugyanígy fordítva, az aki rossz sora ellenére, folytatja rossz szokásait, az a teljesen rossz.
Erre utalnak szakaszunk kezdőversei is: „Ha a törvényeim szerint jártok és parancsolataimat megőrzitek és megteszitek azokat” – annak ellenére, hogy – „megadom esőiteket az ő idejükben és a föld megadja termését”, ebben az esetben olyanok vagytok, mint az az igaz „aki jó sora ellenér igaz marad”. Ezért aztán megérdemlitek, hogy, „Én pedig felétek fordulok… és fenntartom szövetségemet veletek”.
Ha viszont „nem hallgattok reám és nem teszitek meg mind a parancsolatokat…” – annak ellenére, hogy – „vereséget szenvedtek ellenségeitek előtt…”, ebben az esetben olyanok vagytok, mint az rossz „aki rossz sora ellenére rossz marad”. Ezért aztán megérdemlitek, hogy, „akkor tovább fenyítelek benneteket, hétszeresen vétkeitekért.”
Más szóval azt itt megfogalmazott jólét nem jutalom, ebben az értelmezésben, hanem kihívás, próbatétel. A rossz sors pedig nem büntetés, hanem figyelmeztetés, segítség ahhoz, hogy az emberi magához térjen és visszainduljon a jó út felé.
