Az ünnep kellékei

Sorozatunk második részében a kimchá depiszchával foglalkozunk, amely lehetővé teszi, hogy a rászorulók is méltóképpen ünnepelhessenek.

A zsidó közösségekben világszerte pénzt gyűjtenek a közösség azon tagjai számára, akiknek nehézséget okozna az ünnepre szükséges macesz és bor megvásárlása. Ez a pénzalap a kimchá depiszchá („peszáchi liszt”), más néven a máot chitim („búzapénz”). A pénzből koronként és földrajzi egységenként változó módon lisztet vettek, hogy a nélkülözőknek legyen miből elkészíteniük a maceszt, vagy – mint manapság sok helyen – teljes peszáchi csomagot készítenek, melyben macesz, bor és alapvető élelmiszerek találhatók, hogy a család méltóképpen meg tudja ülni az ünnepet. Megint máshol a pénzt osztják szét, és mindenki saját belátása szerint használja fel azt.

Bár a szokás eredete homályba vész, a polgári időszámítás szerinti negyedik században Izrael földjén élt Joszi bár Ávun a jeruzsálemi Talmudban a szokásról, mint közismert tényről beszél, addigra tehát egészen bizonyosan létezett és elfogadott gyakorlat volt. A középkori askenázi döntéshozók is megerősítik a szokás létét, a XVIII. században pedig már biztosan nagyon elterjedt volt. Ezt írta az Álter Rebbe, a Chábád hászidizmus alapítója: „Izrael népének minden tagja között elterjedt szokás, hogy minden egyes közösség megadóztatja a tagjait annak érdekében, hogy búzát [szerezzenek be] peszáchra, hogy szétoszthassák azt a közösség tagjai között.”

A zsidó közösségekben a mai napig szokás pénzt gyűjteni erre a célra peszách előtt, bár ma már nem kötelező adó, hanem önkéntes adomány formájában. A Rebbe is arra inspirálta a híveit, hogy vegyenek részt az éves pénzgyűjtésben, sőt, a Rebbe egyik első ténykedése volt a mozgalom élén, 1951 telén, hogy aktívan gyűjtött a máot chitim javára. Egy 1951. április 12-én kelt levélben, melyet Shlomo Palmer filantróp rabbinak írt, ezt olvashatjuk: „A közeledő peszách ünnepével kapcsolatban: az itt, helyben, a szent földünkön élő, valamint az európai nélkülözőktől egyaránt sok kérés érkezik hozzám. Tudom, hogy az Ön erőfeszítéseinek köszönhetően jelentős összegeket kapunk évről évre a máot chitim számára. Remélem, hogy ezt a kívánatos szokást idén is folytatja. Mint az könnyen megérthető, minél többet adnak, és minél hamarabb adják, az annál dicséretesebb.”

A chicagói Nusach Ari zsinagóga közösségének tagjaitól érkezett pénzadomány kapcsán írott köszönetében pedig ez szerepel: „peszách megünneplése azzal a kijelentéssel kezdődik, hogy ’mindenki, aki éhes, jöjjön és egyék, mindenki, aki szükséget szenved, jöjjön és ünnepelje peszáchot’. Más szavakkal: mielőtt elkezdjük a saját széderünket, azt mondjuk mindenkinek, aki rászorul, hogy mindent megadunk nekik, amire csak szükségük van. Csak ez után következik a széder.”

A Rebbe kampánya a gyerekekre is kiterjedt. Arra ösztönözte híveit, hogy e fenti gondolatnak megfelelően neveljék a gyermekeket: mielőtt leülnénk megtartani a magunk széder estéjét, bizonyosodjunk meg arról, hogy másoknak is megvan mindenük, amire az ünnephez szükségük van. Népünk teljes egységet képez, és ahhoz, hogy mi magunk megtapasztalhassuk a szabadságot, biztosítanunk kell, hogy zsidó testvéreinknek mindene meglegyen az ünnepléshez. És mivel a legtöbb rászoruló nem álldogál az ajtónkban széder este, meghívásra várva, jobb, ha az ünnep előtt, annak mintegy előkészületeként adakozunk nekik. Ezt a fajta adakozást ösztönzi és segíti a kimchá depiszchá intézménye.

A pénzgyűjtést annak a hagyománynak a jegyében, hogy harminc nappal egy adott ünnep előtt meg kell kezdenünk az ünnepre való felkészülést, a legtöbb helyen 30 nappal az ünnep kezdete előtt indítják el (vagyis purimkor), és az összegyűlt összeget többnyire a peszách bejövetelét megelőző szombatig kiosztják. Ha valaki esetleg nem adott addig, akkor is adjon, ha már kiosztották az összegyűlt pénzt – egészen peszách első napjának kezdetéig lehet adományozni e célra.

zsido.com