Őrizkedjél, hogy ne legyen valamely alávaló gondolat a te szívedben, […] és irigy lenne szemed testvéredre, a szűkölködőre, hogy nem adnál neki […] Adj bizony neki és ne irigykedjék szíved, midőn adsz neki, mert e dolog miatt áld meg téged az Örökkévaló, a te Istened minden munkádban és kezed minden szerzeményében. […] Nyisd meg kezedet testvérednek, szegényednek és szűkölködődnek a te országodban. (5Mózes 15:9-11.)
Mi az élet, a létezés és a Teremtés célja? Olyan kérdések ezek, amelyek bizonyára mindanyiunkban felmerülnek életünk során. A haszid filozófia szerint Isten a lehetetlent szeretné a fizikai világ által és általunk elérni. A végest és a végtelent akarja összekapcsolni. Az a célja, hogy egy olyan világban, amely természeténél fogva „eltakarja Istent”, vagy akár Istennel és hitünkkel, az igazságossággal ellentétes, egy ilyen világban cselekedeteink és gondolataink által mégis keressük Istent, és ezáltal mind magunkat mind pedig környezetünket egy magasabb – szent – szintre emeljük.
Isten tehát szándékosan egy olyan világot teremtett, ahol Ő maga, a Teremtő nem érezhető. „Bizony, rejtőző Isten vagy te” – mondja Ézsaiás próféta (Jesájá 45:15.). Ez a rejtőzködés még magának a világnak a nevében is benne van. Héberül a világ, עולם Olám, a העלםHelem rejtelem szónak a rokona. A természet kifejezés héberül, tevá טבע ez pedig aנטבע nitvá, elsüllyedt szóval rokon. Isten és a teremtő energia rejtve van a természet és a világ köntöse mögött. Olyan világba születünk, ahol egy egész életet leélhetünk anélkül, hogy Istenre gondoljunk.
„Istennek vágya volt, hogy otthont teremtsünk neki az alanti világban” – írja a Midrás (Tánchumá, Nászo 16.). Annak ellenére, hogy világunk „alanti”, hogy Isten nem érezhető benne, sőt gyakran isten-ellenes, ha mégis érezhetővé tesszük Őt magunkban és a saját környezetünkben, akkor „otthont teremtünk Neki”. A világot megváltoztatjuk és az istentelen dolgokat is istenivé alakítjuk.
Környezetünket azáltal tudjuk megemelni, hogy a profán, hétköznapi dolgokat isteni célra használjuk. Ez az oka annak, hogy a Tóra micváinak többsége fizikai cselekvéssel kapcsolatos. A marhabőrből készült imaszíj, az áldás, Isten nevének említése, minden korty víz és minden falat előtt mind-mind a fizikai világ egy másik elemét emelik szent szintre. Az adakozás viszont egy olyan micva, ami életünk legnagyobb részét, hétköznapjainknak szinte minden percét megemeli. Ez a micva ugyanis mindennapi cselekedeteink teljes összességét hozza magasabb szintre. A szent spiritualitással amúgy nem közvetlenül kapcsolódó kenyérkereső tevékenységünk, hétköznapi munkánk gyümölcse az a pénz, amit jótékony célra használunk, és ezzel nem csak a gyümölcs, hanem az azt megelőző munka és azzal kapcsolatos összes gondolat, szó és cselekedet egy magasabb önzetlenebb szintre kerül.
Ez az egyik oka annak, hogy bölcseink ennyire hangsúlyozzák a jótékonyság micvájának súlyát. Olyannyira, hogy a Talmud szerint a cedáká „a Tóra összes parancsolatával felér” (Talmud, Bává bátrá 9a).
