Történt, hogy Bergyicsev oroszországi városkában, ahol a szentéletű rabbi Lévi Jicchok élt, meghalt egy nagyon gazdag ember, akit módfölött fösvénynek ismertek. A chevrá kádisá tagjai úgy gondolták, kihasználják az alkalmat, és nagyon magas összeget kértek az örökösöktől a temetésért és a sírhelyért. A rokonok rabbi Lévi Jicchokhoz fordultak, hogy ő döntse el, jogos-e a szentegylet követelése. A rabbi őszintén sajnálta, hogy a gazdag ember eltávozott az élők sorából, és úgy rendelkezett, hogy a chevrá kádisá nem kérhet többet a temetésért, mint máséért. Egyúttal kérte, értesítsék őt, mikor lesz a temetés, hogy el tudjon menni. A hír hamarosan szertefutott a városban. Márpedig ha rabbi Lévi Jicchok ott lesz a temetésen, egy zsidó sem maradhat otthon! A boltosok bezártak, mindenki félbehagyta a munkát: temetésen még nem volt akkora tömeg, mint a gazdag emberén, bár senkinek fogalma sem volt róla, mivel érdemelte ki a nagy tiszteletet. A temetés után megkérdezték Rabbi Lévi Jicchokot, vajon miért tisztelte meg ennyire halálában a néhait, akit életében tudatlan és fukar embernek ismertek. – Én jobban ismertem őt, mint mások – mondta a rabbi. – Valójában nemeslelkű ember volt, amiről három din Torá, három rabbinikus döntés során bizonyosodtam meg. Ezután elbeszélte a három történetet. A talált pénz Volt egyszer egy borfelvásárló, aki abból élt, hogy a város borkereskedői számára beszerezte az árut a termelőktől. Odaadták neki a pénzt, ő pedig megvette és a városba fuvarozta a bort. Egy alkalommal, amikor vidékre indult, észrevette, hogy az árura kapott pénznek hűlt helye. A rettenetes fölfedezéstől azonnyomban ájultan esett össze. Orvost hívtak hozzá, aki nagy nehezen magához térítette. Ám amint visszanyerte eszméletét, és eszébe jutott a szörnyű veszteség, megint ájulásba zuhant. Az orvos már-már attól tartott, hogy nem tudja többé magához téríteni, amikor a hírre összefutott sokadalomban előrefurakodott egy zsidó, és közölte, hogy megtalálta az elveszett pénzt. Nagy öröm támadt, és a beteg csodás módon magához tért! Nem sokkal ezután két zsidó keresett fel, hogy din Torát hozzak az ügyükben – mesélte tovább rabbi Lévi Jicchok. – Egyikük ez volt, akit most temettünk. A másik elmondta, hogy valójában ő találta meg a pénzt, csakhogy nem tudott ellenállni a kísértésnek, és megtartotta. Amikor azonban megtudta, hogy valaki ekkora költségbe verte magát egy ember életének megmentéséért, lelkiismeret-furdalása támadt: ráébredt, hogy nem tarthatja meg a más pénzét. Elment hát az állítólagos meg –, hogy az adományozó nem köteles akarata ellenére elfogadni a pénzt. A másiknak pedig, aki megbánta vétkét, más módot kell találnia a jóvátételre. A hetibér Élt találóhoz, bevallotta neki, hogy bűnt akart elkövetni, de megbánta, és vissza akarja adni a pénzt. Az elhunyt azonban nem fogadta el, mert nem akart lemondani a micváról, amelyet a felvásárló életének megmentésével teljesített. Úgy döntöttem – mondta rabbi Lévi Jicchok egyszer Bergyicsevben egy szerencsétlen zsidó, akinek, nebich, semmi sem sikerült, és nem tudta eltartani a családját. Végső kétségbeesésében azt mondta a feleségének, hogy el kell utaznia. Az asszony megfenyegette, hogy ha elhagyja a családot, elválik tőle. Erre azt találta ki, hogy egy gazdag ember, ez, akit most temettünk, megbízta, intézze el néhány ügyét egy bizonyos városban, de ezért fizetést kap, amire az asszony minden csütörtökön előleget vehet föl a gazdag irodájában. A feleség nem vitatkozott tovább, az ember pedig megnyugodva elutazott. Amikor az asszony gyanútlanul elment az első heti előlegért, a pénztáros persze elküldte, mondván, hogy fogalma sincs, miről beszél. Szerencsére a gazdag ember meghallotta a veszekedést. Kijött az irodájából, és azt mondta a pénztárosnak: – Az asszonynak igaza van. Fizesd ki, és ezentúl minden csütörtökön add ki neki a pénzt! Én vagyok a hibás: elfelejtettem szólni, hohgy megállapodtam a férjével. Minden rendben. Telt-múlt az idő, és egyszer csak hazatért a férj, akinek szerencsésen alakultak a dolgai, és sikerült zöld ágra vergődnie. Az asszony elmondta neki, hogy távollétében semmiben sem szenvedtek hiányt, mert minden héten megkapta a pénzt, amiért nagyon hálás, de még boldogabb, hogy ő szerencsésen hazatért. A férj egy szót sem szólt, de másnap elment a gazdag emberhez. Nagyon köszöni nagylelkűségét, mondta, de vissza akarja fizetni a pénzt, amelyet bőkezűen feleségének adott. A gazdag azonban egy fillért sem fogadott el, mondván, hogy ő semmiféle megállapodást nem kötött a férjjel, ezért nincs mit megbeszélniük. Az ember azonban ragaszkodott hozzá, hogy a dolgot rabbi Lévi Jicchok elé vigyék. Ebben az esetben is úgy döntöttem, hogy a szegényebb zsidó nem kényszerítheti a gazdag embert a pénz elfogadására, mert az az asszonyt támogatta igaz szíve adományával. Az égi kezes Egyszer egy bergyicsevi zsidó minden pénzét elvesztette, és nagy bajba került. Elment hát ehhez a gazdag emberhez, hogy kölcsönkérjen tőle. – Ki áll jót, hogy visszafizeted a kölcsönt? – kérdezte a gazdag. – Az egyetlen kezes, akit föl tudok ajánlani, az Örökkévaló – felelte az ember. – _ nagyon jó lesz – mondta amaz. – Jobb kezest nem is találhattál volna. Benne feltétel nélkül megbízhatom. – Azzal készségesen átadta a pénzt a szegény zsidónak, hogy az talpra tudjon állni. A kölcsön ideje lejárt, de az adós nem jelentkezett. Nem sokkal később azonban nagy bocsánatkérések közepette meghozta a pénzt. Képzelhetni, mennyire elképedt, amikor a gazdag ember nem fogadta el. – A kezesed egy váratlan haszon formájában időben megadta a kölcsönt – mondta az. – Úgyhogy nem tartozol semmivel. A hálatelt zsidó azonban ragaszkodott ahhoz, hogy én hozzak döntést. Én pedig ebben az ügyben is úgy ítéltem, hogy a gazdag ember nem kötelezhető akarata ellenére a pénz elfogadására. – Láthatjátok tehát, barátaim – mondta végül a rabbi –, hogy az elhunyt egyáltalán nem volt olyan fösvény zsugori ember, amilyennek hittétek, csak jobban szerette névtelenül, mátán beszéter gyakorolni a jótékonykodást. Az adakozásnak pedig ez a legnemesebb formája. A férfiú, akit az imént eltemettünk, igazán nagyszerű, jámbor zsidó volt. Nyugodjék hát lelke békén a Gán Édenben, az Édenkertben…
