Ünnepi sorozatunk az Arutz7 oldal összeállítása alapján mutatja be a hanukai történet helyszíneit és kevésbé ismert részleteit. Dr. Chági Ben-Árci, elismert izraeli történész kalauzolja az olvasókat a szabadságharcosok nyomában, Modiintól a Templomhegyig, a Szentély megtisztításáig és Izrael függetlenségének visszaállításáig.
Jonatán Mákábi, az új hadvezér Tekoába tette át főhadiszállását, mely a Júdeai-sivatag szélén fekszik, Jeruzsálemtől délkeletre. A felkelők biztonságba akarták helyezni családtagjaikat, ezért a Jordán-folyó túlpartján, a Moáv hegyén élő nabateusokhoz küldték őket, Jochánán Mákábi vezetésével. A nomád kereskedők azonban kirabolták és megölték a menedéket keresőket. Jonátán megtorló hadjáratot indított a nabateusok ellen, és sokukat megölte. A harc hallatára sokan csatlakoztak a felkelőkhöz.
A háborúskodás ezután két évig tartott, váltakozó sikerrel. Végül sikerült az ellenséges vezért, Bacchidészt és seregét annyira kifárasztaniuk, hogy azok visszavonulást és békeegyezményt ajánlottak. A megállapodás értelmében a görögök szabadon engedték a hadifoglyokat és visszavonták az asszimilált, hellenista zsidók privilégiumait.
A megszállók távozása után Jonátán Michmászba ment, és újjászervezte seregét, mely ezután már 40 000 főt számlált. Velük tért vissza Jeruzsálembe, ahol főpapként ismét megtisztította a Szentélyt és felújította a szolgálatot, mert Jehuda Mákábi halála után ismét a hellenisták kerültek hatalomra a szent városban, akik visszatértek a görög kultuszokhoz.
Irányítása alatt Jeruzsálem virágkorát érte. Újjápültek falai, zarándokok özönlöttek a Szentélybe, és a város ismét a tóratanulás központja lett.
Tryphon, a görög uralkodó udvarába invitálta Jonatánt és két fiát, hogy a hadvezérével korábban kötött békemegállapodást együtt szentesítsék. A baráti meghívás azonban csapda volt, és Jonatánt fiaival együtt orvul meggyilkolták. A hír hallatára fivére, Simon állt a zsidó hadsereg élére és Jafóig vonult, ahol csapatai megsemmisítették az ott állomásozó görög helyőrséget. A városba zsidókat költöztetett, és ezután a jafói kikötő vált Izrael kapujává a nyugati világ felé mind kereskedelmi, mind diplomáciai szempontból.
Az új görög uralkodó, VII. Antióchusz ismét egyezséget ajánlott a zsidóknak: a jafói kikötőért cserébe hajlandó elismerni egy zsidó királyságot, melynek területe Jeruzsálemre és az azt körülvevő hegyekre korlátozódik. Simon válasza egyértelmű elutasítás volt, melyet a Makabeusok Könyve örökített meg: „Nem idegen földet foglaltunk el, és nem idegen tulajdont vettünk birtokunkba. Atyáink örökségét vettük vissza, melytől igazságtalanul fosztottak meg bennünket ellenségeink. Istenünk segítségével atyáink földjére tértünk vissza.”
A görög uralkodó ekkor hadsereget küldött Jafó visszafoglalására, de nem járt sikerrel. Simon két fiát, Jochánát és Jehudát küldte harcba, akik visszaverték ez ellenség támadását. A vereség hatására a görögök végre felhagytak hódító szándékukkal, melyet egy békeüzenetben erősítettek meg. Elismerték a zsidó királyság függetlenségét és vazallusi jogot sem követeltek maguknak.
Simon ekkor kinyilvánította országa függetlenségét. Megerősítette Jeruzsálem és Jehuda városainak falait, a Tóra törvényei szerint kormányozta Izraelt és leszámolt a görögpárti asszimilált zsidókkal is, akik Szíriába menekültek.
A független zsidó állam azonban csak addig virágzott, amíg uralkodói a zsidó törvények előírásai szerint vezették az országot. A chasmómeus dinasztia késői uralkodói letértek a helyes útról, melynek eredménye a római hódoltság, majd a Szentély lerombolása lett.
Hanuka ünnepén erre a hosszú, csodákkal átszőtt szabadságharcra emlékezünk, melynek célja a a Tóra szellemében működő, független zsidó állam megteremtése volt.
