A főpap szentélyszolgálata az Engesztelés Napján

Zsidó liturgia

A főpap Szentélyszolgálata
az Engesztelés Napján

…a hozzád hű Lévit választottad szolgálatodra, annak sarjából eredt a szentnél is szentebb, hogy a szentség homlokdíszét meg az Urimot (Tumimot) viselje és avatása hét napját a legbelső Szentélyben töltse. Avatásához hasonlóan hét nappal tizedike (Engesztelőnap) előtt a törvény őrzői elkülönítették a főpapot, tisztítás vizét hintették rá, hogy megtisztuljon, ő meg a szertartás begyakorlására [vért] hintett, tömjénezett és gondozta a mécseseket.

Amint Tórádban írva van[1]:

„Azt rendelte az Örökkévaló, hogy amint ezen a napon cselekedett, úgy tegyen, mikor engesztel értetek.”

Csatlakoztak hozzá az írástudók, a Nagytanács vénei, és felszólították, hogy fennhangon olvassa az Írást. Kilencedike hajnalán a keleti kapuhoz álltak vele, és elvezették előtte a napi áldozati álatok javát. Alkonyat közeledtekor kevés eledelt adtak neki, nehogy álmában tisztátalanná váljék. Törzse vénei magukkal vitték, hogy betanulja a füstölőszer markolását és megeskették, hogy csak a belső Szentélyben égesse azt el. Borzadás fogta el és könnyezett, mivel gyanúsították, azok is elfordultak és könnyeket ejtettek. Környezete az írott és szóbeli Tant ismételték és annak fejtegetésével tartották ébren éjfélig. Utána örömmel fogtak a sorsoláshoz,[2] előbb arra, ki takarítsa el a hamut az Oltárról. Utána azt sorsolták ki, ki takarítsa ki a belső Oltárt és az örökmécsest. Harmadszorra az új papok közt sorsolták ki a tömjénkészítést. A negyedik sorsvetés az áldozati részek elrendezéséről döntött. Mikor az őrszem hirdette, hogy hasad a hajnal, bisszusfüggönyt vontak köréje, hogy eltakarják. Levetette ruháját, megfürdött és aranyba öltözött. Kezet-lábat mosott, bevágta a mindennapos reggeli áldozat torkát, meghagyta, hogy tovább vágják, ő maga meg felfogta a vért és elhintette. Utána félrevonult, tömjént füstölögtetett, rendbe hozta a mécseseket, bemutatta az égőáldozatot és az italáldozatot. Mikor így a napi áldozatot rendre elvégezte, újra fehér lepedőt vontak eléje. Volt egy kamra, Párvá kamrája, a Szentélyben, ahol mosdott és levetkőzött. Odament, megfürdött, fehérbe öltözött és kezet-lábat mosott. Tizennyolc máne értékű finom szövésű vászonból[3] volt [a ruha], méltó a Dicső Király előtti szolgálatra. Az áldozati bika már ott állt nyugat felé a Szentély és az Oltár között, de úgy, hogy feje dél felé fordult. Hozzálépett, fejére tette a kezét és megvallotta bűneit, semmit nem titkolt el.

És így mondta:[4] Kérlek, Istenem,[5] bűnöztem, vétkeztem, hűtlenséget követtem el Előtted én és háznépem! Szent Nevedre67 kérlek, adj engesztelést a bűnökre, a vétkekre és a hűtlenségekre, melyeket elkövettem és véghezvittem Előtted én és háznépem, amint Mózes szolgád Tórájában megírta fenséged szavai szerint[6]: „Mert ezen a napon engesztelnek értetek, hogy megtisztítsanak benneteket, akkor megtisztultok összes bűnötöktől az Örökkévaló színe előtt.”

Mikor a papok és a nép,[7] akik az előcsarnokban álltak, meghallották a dicső és félelmetes Istennevet, amint azt a főpap szentségben és tisztaságban ejtette ki – (Az előimádkozó és a közösség letérdel.) térdre estek, meghajoltak, (Arcunkkal megérintjük a földet.) arcra borultak és így szóltak: „Áldott dicső uralmának Neve örökkön-örökké!” (Felállunk.)

Ő meg igyekezett az Istennév kiejtését az áldást mondókkal együtt befejezni, és hozzátette: „Tisztuljatok meg!” Azután [Istenhez fordult]: „Te meg jóságodban felébreszted irgalmadat és megbocsátsz jámbor híveidnek.”

Onnan az udvar keleti részére ment, ahol a közpénzből vásárolt két kecskebak állt, párosan, mint az ikrek, alakra és méretre egyformák, a megtévedett nép vétkének engesztelésére. A sorsvető edényben lévő két arany táblát megkeverte és előhúzta, hogy meghatározza, melyiket áldozzák Istennek és melyiket [küldik] a sziklafokra (Ázázél). Hangos szóval hirdette: ez az Örökkévalónak szánt bűnáldozat! A hallgatóság meg Isten nevének áldásával válaszolt. Bíborvörös zsinórt kötött az elküldendő [bak] fejére, megmutatta, hogy állítsák a kijárat felé, ő meg visszafordult bikája felé, hogy megvallja a maga és törzse bűneit Teremtője előtt.

És így mondta: Kérlek, Istenem, bűnöztem, vétkeztem, hűtlenséget követtem el Előtted én és háznépem meg Áron fiai, megszentelt törzsed! Szent Nevedre kérlek, adj engesztelést a bűnökre, a vétkekre és a hűtlenségekre, melyeket elkövettem és véghezvittem Előtted én és háznépem és Áron fiai, megszentelt törzsed, amint Mózes szolgád Tórájában megírta fenséged szavai szerint:68 „Mert ezen a napon engesztelnek értetek, hogy megtisztítsanak benneteket, akkor megtisztultok összes bűneitektől az Örökkévaló színe előtt.”

Mikor a papok és a nép, akik az előcsarnokban álltak, meghallották a dicső és félelmetes Istennevet, amint azt a főpap szentségben és tisztaságban ejtette ki – (Az előimádkozó és a közösség letérdel.) térdre estek, meghajoltak, (Arcunkkal megérintjük a földet.) arcra borultak és így szóltak: „Áldott dicső uralmának Neve örökkön-örökké!” (Felállunk.)

Ő is igyekezett az Istennév kiejtését az áldást mondókkal együtt befejezni, és hozzátette: „Tisztuljatok meg!” Azután [Istenhez fordult]: „Te meg jóságodban feléleszted irgalmadat, és megbocsátsz jámbor híveidnek.”

Egy élest kést vett a kezébe, és előírás szerint levágta a bikát, felfogta a vért egy tálba, és odaadta egy keverőnek, hogy az alvadni kezdő vért a hintés idejéig folyósan tartsa, nehogy megsűrűsödjön és alkalmatlanná váljon az engesztelésre. Sistergő parazsat merített egy színarany, könnyű, vékony falú és hosszú nyelű serpenyőbe, és három káv zsarátnokot[8] tett bele. Hoztak neki egy csészét, tele finomra őrölt füstölőszerrel, megfogta, és két maroknyit emelt ki és tett át [egy másik] csészébe. Sietett, a serpenyőt jobbjába és a csészét balkezébe fogta, kongó léptekkel[9] bement a függönyök közé, és a Frigyláda rúdjaihoz[10] közeledett. Közéjük helyezte a tömjént, hogy szálljon a füstje, aztán kiment. A keverő ifjútól átvette a vért, megkeverte, visszament, és a rudak közé állt, hogy az engesztelő hintést végezze. Belemártott, és az előírt szám szerint hintett, egyet fölfelé és hetet lefelé.

És így számlált: egy, egy és egy, egy és kettő, egy és három, egy és négy, egy és öt, egy és hat, egy és hét.

[A csészét] sietve egy állványra tette, aztán levágta a kecskebakot és egy szent tálba fogta fel a vérét, rögtön a Frigyszekrény elé állt, elvégezte a hintést, ahogy a bika vérével tette.

És így számlált: egy, egy és egy, egy és kettő, egy és három, egy és négy, egy és öt, egy és hat, egy és hét.

Mindjárt letette és újra elővette a bika vérét, gyorsított léptekkel a választófüggöny elé állt, meghintette a hímzett függönyt, ahogy a Frigyláda födelével tette, aztán sietve megismételte a hintést a bak vérével. Ezután egybeöntötte azokat és megtisztította a színarany Oltárt, hétszer színére, aztán a négy szarvára [hintette a vért]. Most az élő bakhoz igyekezett, megvallotta Isten előtt a nép tévedéseit és szándékos vétkeit.

És így mondta: Kérlek, Istenem, bűnöztek, vétkeztek, hűtlenséget követtek el néped, Izrael fiai Előtted! Szent Nevedre kérlek, adj engesztelést a bűnökre, a vétkekre, és a hűtlenségekre, melyeket megtettek, elkövettek és véghezvittek Előtted néped, Izrael fiai, amint Mózes szolgád Tórájában megírta fenséged szavai szerint:68 „Mert ezen a napon engesztelnek értetek, hogy megtisztítsanak benneteket, akkor megtisztultok összes bűneitektől az Örökkévaló színe előtt.”

A bakot az arra rendelt emberrel a pusztába küldte, hogy a nép szennyét-foltját a vadonba vigye. Az a szirt fokáról letaszította, úgyhogy lehempergett, míg a mélybe ért, hol csontjai szétmálltak, mint egy összetört cserépedény. Fogott egy éles kést, feldarabolta a bikát és a bakot, a belső részeket szétválasztotta, a törzset pedig elhamvasztásra küldte. Hangosan felolvasta a nap rendjét, megmosdott és levetkőzött, harmadszor is megfürdött, aranyba öltözött és megmosdott. Ezután mindjárt elkészítette a maga és a nép kosát, előírás szerint bemutatta a vétekáldozat zsiradékát és a muszáf-áldozatot. Újra kezet-lábat mosott, levetkőzött, megfürdött, fehér vászonruhát öltött és a Szentek Szentélyébe ment, kihozta onnan a füstölögtetéshez használt felszerelést és újra megmosdott. Levette len ruházatát, és egyszer s mindenkorra félretette. Megfürdött, mint szokta, aranyba öltözött, megmosdott elrendezte az esti állandó áldozatot, elfüstölögtette azt, és meggyújtotta a mécseseket. Dolga végeztével újra kezet-lábat mosott, evvel kitöltve az előírt öt fürdést és tíz mosdást.

Így ragyogott akkor az arca, mint a teljes erejében fölkelő nap, aztán nagy örömmel vette fel saját ruháját. Hívei házáig kisérték hűséges küldöttjüket, és örömmel vették a hírt, hogy a bíborvörös fonal hófehér lett. Megváltást öltvén és igazsággal övezve érezvén magukat, rivalgással fejezték ki örömüket, vígságukat. A magas egek bőven öntötték harmatjukat, a mező tele barázdái ontották termésüket, a békesség terményeit begyűjtők hálát adtak, a kévehordozók is [Isten] dicsőségét zengték. A Szentföld völgyeiből is dalszó hallatszott, az országúton járók meg [Isten] igazáról regéltek. A hű [főpap] küldői reményükben nem csalatkoztak, amit reméltek, úgy érte őket, mint aratás hőségében a hűs dér. Szennyük el lett mosva, foltjaik kitisztultak, ártatlanok, egyenesek lettek, mint aki kezeit mossa, s így elmondhatták, hogy aki tisztává tette őket, az éltető víz forrása, Izrael reménysége, kinek tisztító vize el nem apad soha. Tisztaságban, szentségben lettek szentek, tiszták, megújhodtak, mintha egy új hajnal mosta volna el foltjaikat. Isten magasztosságát hirdeti most hangjuk, nyelvük, ajkuk új dalt zengedez. Remegnek az örömtől, félve tisztelik Istent, Izrael szentjét, ki szentjeit szentté tette. Hadd zengjen most újra dob és cintányér, hadd hallassanak karban édes dallamokat! Magasztos jobbja erősen tartja őket, arra támaszkodnak, mert igazzal van tele. Kapuihoz vonzódnak, dallal jönnek oda, hol örök vígság és öröm vár rájuk. Egész nap Nevében örülnek, vígadnak, színe előtt felvidulnak. Fényük ragyogása virrad, mint a hajnal, és fennhangon zengik az Örök Szikla fenségét.

Boldog a nép, amelynek így megy a sora, boldog a nép, amelynek az Örökkévaló az Istene.[11]

A főpap meg ünnepséget tartott összes híveinek, mivel épségben lépett be a Szentek Szentélyébe és épségben jött ki onnan. Mikor pedig a főpap épségben és bántatlanul jött ki Jom Kipur napján a Szentek Szentélyéből, így imádkozott:[12]

Legyen a Te akaratod, Istenünk, őseink Istene, hogy ez az év javunkra és néped, Izrael javára jöjjön ránk – oly év, melyben javaid kincsestárát felnyitod előttünk: bőség éve, áldás éve, jó végzéseid éve, gabona és must éve, menekvés éve, Szentélyedbe gyülekezés éve, olcsóság éve, Tőled jövő boldog élet éve, harmat és eső éve, még aszályban is bő termés éve, mikor a finom gyümölcs édesre érlelődik, oly év, melyben bűneink mind engesztelést nyernek, oly év, melyben megáldod kenyerünk és vizünk, jó gazdálkodás éve, melyben megengeded, hogy Szentélyedbe jöhessünk, megelégedettség éve, élvezetes év, olyan év, melyben megáldod az anyaméh és a termőföld gyümölcsét, melyben áldásodat adod jártunkra-keltünkre, melyben megalázod az ellenünk kelőket, olyan év, melyben irgalmad megindul irányunkban, békesség és nyugalom éve, az az év, melyben emelt fővel visszaviszel minket Országunkba, oly év, melyben szülőnő nem vetéli el magzatát, oly év, melyben örvendezve vezetsz fel minket Országunkba, oly év, melyben feltárod előttünk javaid kincstárát, oly év, melyben Izrael fiai nem szorulnak se egymásra, se más népre, mivel áldásod adtad kezük munkájára.

A Sáron (mocsaras) vidékén lakókért[13] meg így könyörgött: „Legyen a Te akaratod, Istenünk, őseink Istene, hogy házaik ne váljanak sírjaikká!”

[1] 3Mózes 8:34.

[2] A Szentélyben, a költő véleménye szerint a Jom Kipur-i – de főleg a hétköznapi – szolgálat során, a munka több fázisát kisorsolták a kohaniták között. A Talmud elmondja (Misna Jomá 2:1–2.), hogy eleinte ez önkéntes alapon történt, és ha több önkéntes jelentkező akadt egy-egy feladatra, akkor, az töltötte be, aki a versenyfutásban az oltárt előbb érte el. Egyszer megtörtént, hogy két kohanita szaladt fel a rámpán; az egyik meglökte társát, az meg elesett és lábát törte. Amikor a Bét Din ezt látta, elhatározták, hogy a munkafolyamatokat kisorsolják a több önkéntes jelentkező között. Ez volt a négyféle sorsolás: 1. A hamu eltakarítása az oltárról. 2. Ki vágja le (az áldozati állatot), és ki hinti a vért; ki tisztítja meg a belső oltárt valamint a Menórát stb. 3. Az „újak” (akik eddig még nem vettek részt a sorsoláson), most a füstölőszerek (tömjén) égetésének rendjét sorsolták ki maguk között. A hagyomány szerint ezen a szertartáson részt venni annyit jelentett, mint esélyt kapni a meggazdagodásra, és ennél fogva súlyt helyeztek arra, hogy minden kohanitának azonos esélye legyen ebben részt venni. A negyedik sorsoláson (amelyen mindenki részt vehetett) azt sorsolták ki, hogy ki viszi fel a levágott állat részeit a rámpa alsó részéről – az oltárra. Más vélemények szerint a sorsolás csak a hétköznapokra volt érvényes, mivel Jom Kipurkor az egész szolgálat a főpapra esett.

[3] Reggel drága egyiptomi vászonból készült ruhát vett fel a főpap; ezt az egyiptomi Pelusiumban készítették, és korának legfinomabb vászna volt (Rási).

[4] A főpap az Engesztelőnapi Szolgálat során háromszor tett bűnvallomást, kis eltérésekkel hasonló szöveggel. Itt a maga és háza népe vétkeit vallja meg, a továbbiakban a maga és a kohaniták, Áron fiai, vétkeit, majd harmadszor az egész nép vétkeit.

[5] Itt és most, egyszer egy évben, a legszentebb napon, a Főpap kimondja Isten kimondhatatlan, négybetűs nevét. Figyeljük meg: mindhárom bűnvallomásban először úgy mondja Áná Hásém („Kérlek, Istenem”), majd úgy, hogy Áná Básém (Rabbi Chágáj a Jeruzsálemi Talmudban, Jomá 3:7.), amit úgy értünk, hogy kéri Istent használja szent nevét – ami az irgalmat jelzi – arra, hogy ezen a napon megbocsásson népének.

[6] 3Mózes 16:30.

[7] A jelenés félelmetes volta megihlette a jelenlevőket, akik térdre borultak, és azt mondták „Áldott dicső uralmának Neve örökkön-örökké”. Ezt az Ámén helyett mondták, mivel a Szentélyben nem volt szokás áldás után Ámént mondani. A mai napig is szokás arcra borulni, amikor az előimádkozó ezt mondja. Erre az arcraborulásra mondták a Misná bölcsei (Ávot 5:5.), hogy ámbár zsúfoltság volt a Szentélyben – mégis „(bőven) elég volt a hely, amikor leborultak”.

[8] A káv, ókori űrmérték, kb. 1.38 liter.

[9] Mitől kongtak léptei? Egyesek szerint a ruhája szegélyén lévő harangocskák csengtek (Heidenheim és Máte Lévi). Mások szerint ez nem lehetséges, mert ekkor fehér vászonruhát viselt, amin nem voltak csengettyűk. Egy más vélemény: léptei hangját hallották, vagy pedig a parazsat tartó serpenyőn lévő fémkarika zörgését. Reuvén Márgaliot rabbi írja, hogy a Főpap lábához volt erősítve egy fémkarika lánccal, hogy ha Isten őriz meghalna – ezzel a lánccal lehessen tetemét kihúzni a Szentek Szentjéből, ahová rajta kívül más nem léphetett be (Zohár 3:102a.).

[10] Figyelemreméltó, hogy a frigyládát elrejtették Jósijáhu király idejében, az első Szentély működésének vége felé (2Krónikák 35:3., Jomá 52b.). A második Szentélyben nem volt Frigyláda. A Főpap tehát ahelyett, hogy a Frigyszekrényhez menne – szimbolikusan odament, ahol annakidején a Láda állott (uo. 53b.).

[11] Zsoltárok 144:16.

[12] Ez az ima melyet a Szentély Csarnokában mondott, igen rövid volt, „nehogy megijessze a népet” (ha hosszú ideig nem jön ki). Mivel az ott tartózkodás minden ember számára szigorúan – fejvesztés terhe mellett – tilos volt, a főpap is ki volt téve bizonyos veszélynek, ha a szolgálatot nem a megfelelő módon látta el.

A Talmud (Jomá 53b.) hozza a rövid ima szövegét, ami annyiból állt, hogy „Legyen az akaratod, Örökkévaló Istenünk, hogy az év csapadékos legyen… és ne vesszen ki a hatalom Jehudá Házától (ezt a passzust arameusul mondták!); ne legyen fiaidnak, Izrael népének szüksége arra, hogy megélhetésükben egymásra legyenek utalva (!) és ne hallgasd meg az utazók imáját (akik azért imádkoznak hogy ne essen eső…” A Jeruzsálemi Talmudban (Jomá 5:3.) az ima szövegének más, valamivel hosszabb változata található. Az itteni hosszú, alfabetikus ima, amit az ismeretlen szerző a főpap szájába ad, az eredeti parafrázisa; olyan kitételeket is tartalmaz, amiket az évszázadok folyamán tettek hozzá.

[13] Külön betoldás (a Jeruzsálemi Talmud alapján – Jomá 5:2.) a Sáron mocsaras vidékén lakó zsidókért, mivel ott a talaj nem volt alkalmas házépítésre, és akik mégis építettek, azoknak kétszer hét évenként, át kellett építeniük házukat, ami így is gyakran összedőlt. Ezenkívül, a Sáron völgyében gyakori volt a földcsuszamlás és a felhőszakadás, ami szintén veszélyeztette az ott lakók testi épségét. Őértük imádkozott a főpap.

XI. Biblia, Zsidó jog és filozófia