(43/a lap kezdődik)
A kékbíbor eredetiségének vizsgálata
[A Gömárá megkérdi:]
וּתְכֵלֶת אֵין לָהּ בְּדִיקָה? וְהָא רַב יִצְחָק בְּרֵיהּ דְּרַב יְהוּדָה בָּדִיק לֵיהּ. (סִימָן בגשם)
Tényleg nincs módszer a kékbíbor megvizsgálására? De hiszen Ráv Jichák, Ráv Jehudá fia, végzett ilyen vizsgálatot. [E vizsgálat hozzávalóit a בשג„ם BöGeSeM mozaikszó segít megjegyezni1.]
מַיְיתֵּי מַגְבְּיָא גִּילָא וּמַיָּא דְּשַׁבְלִילְתָּא וּמֵימֵי רַגְלַיִם בֶּן אַרְבָּעִים יוֹם, וְתָרֵי לָהּ בְּגַוַּויְיהוּ מֵאוּרְתָּא וְעַד לְצַפְרָא, אִיפְּרַד חֲזוּתֵיהּ – פְּסוּלָה, לֹא אִיפְּרַד חֲזוּתֵיהּ – כְּשֵׁרָה.
Timsót2 vett, görögszéna nedvét, és negyvennapos vizeletet3, és ezekben áztatta a kékbíbort estétől reggelig. Ha a fonal színe megfakult, alkalmatlannak minősült, mert a fakulás indigót jelez, ha pedig nem fakult meg a szín, alkalmasnak minősült, mert ez mutatja a kékbíbor valódiságát.
וְרַב אַדָּא קַמֵּיהּ דְּרָבָא מִשְּׁמֵיהּ דְּרַב עֲוִירָא אָמַר: מַיְיתֵּי חֲמִירָא אַרְכְּסָא דְּשַׂעֲרֵי וְאָפֵיא לָהּ בְּגַוֵּויהּ, אִישְׁתַּנַּאי לִמְעַלְּיוּתָא – כְּשֵׁרָה, לִגְרִיעוּתָא – פְּסוּלָה. וְסִימָנָיךְ: שִׁינּוּי שֶׁקֶר, שִׁינּוּי אֱמֶת!
Ráv Ádá Rává előtt szólva azt mondta ráv Ávirá nevében, hogy a következő próba használatos: Végy kemény árpakovászt, tedd bele a fonalat, és süsd meg így, a fonallal együtt. Ha a fonal színe jobbra változik, akkor megfelel, ha pedig rosszabbra, akkor nem. És a következő emlékezetsegítő szolgál annak megjegyzésére, hogy melyik változás jelzi az alkalmasságot, és melyik az alkalmatlanságot: aki rosszabbra fordítja a szavait, azt hamisnak tartjuk, aki pedig jobbra – túlteljesíti az ígéretét, azt igaznak.
Azt mindenesetre látjuk, hogy léteznek módszerek a kékbíbor fonal valódiságának a megállapítására. Miért állítja a Brájtá, hogy a kékbíbornak nincs vizsgálata?
[A Gömárá válaszol:]
מַאי אֵין לָהּ בְּדִיקָה נַמִי דְּקָאָמַר? אַטְּעִימָה.
A Gömárá újraértelmezi a Brájtát: Mi az igazi jelentése annak, amit a Brájtá állít, nevezetesen hogy „a kékbíbornak nincs vizsgálata”? Ez olyan esetre vonatkozik, amikor tartani lehet attól, hogy a fonalat a festék kipróbálásakor festették meg. Még ha a kékbíbor fonal állja is a fentebb említett próbákat, és valódinak bizonyul, akkor sem lehet eldönteni, hogy a micva vagy a próba kedvéért festették-e meg. Ezért kell a kékbíbort megbízható embertől vásárolni, aki tudja, hogy a próba céljából festett fonal nem alkalmas cicitnek.
[A Gömárá egy tanulságos történetet idéz:]
מַר מִמַּשְׁכֵּי אַיְיתֵּי תְּכֶלְתָּא בִּשְׁנֵי רַב אַחַאי, בַּדְקוּהָ בִּדְרַב יִצְחָק בְּרֵיהּ דְּרַב יְהוּדָה וְאִיפְּרַד חֲזוּתֵיהּ, בִּדְּרַב אַדָּא – וְאִישְׁתַּנַאי לִמְעַלְּיוּתָא. סָבַר לְמִיפְסְלָהּ, אָמַר לְהוּ רַב אַחַאי: אֶלָּא הָא לֹא תְּכֶילְתָּא הִיא וְלֹא קָלָא אִילָן הִיא!
Ráv Ácháj4 idejében történt, hogy a Máské városába való Már kékbíbort hozott. A kékbíbort alávetették Ráv Jichák, Ráv Jehudá fia, próbájának, és a szín kifakult. Ezután Ráv Ádá módszerével vizsgálták meg, és a szín jobbra változott. Úgy gondolták, cicitkészítéshez alkalmatlannak nyilvánítják, mert az első próbát nem állta ki. Ráv Ácháj azt mondta nekik: De ez a fonal se nem valódi kékbíbor, se nem indigó! Ha az, hogy az első próbát nem állta ki, azt jelenti, hogy nem kékbíbor, akkor annak, hogy a második viszont átment, azt kell bizonyítania, hogy nem indigó. Pedig hát a fonal nyilvánvalóan vagy kékbíbor, vagy indigó!
אֶלָּא שְׁמַע מִינָּהּ שְׁמוּעָתָא אַהֲדָדֵי אִיתְּמַר,
Ebből a kísérletből tehát azt kell tanulnunk, hogy Ráv Jichák, Ráv Jehudá fia, és Ráv Ádá tanításai nem két külön vizsgálati módszer, hanem kiegészítik egymást:
הֵיכָא דְּבָדַקְנָא בִּדְרַב יִצְחָק בְּרֵיהּ דְּרַב יְהוּדָה לֹא אִיפְּרַד חֲזוּתֵיהּ – כְּשֵׁרָה, אִיפְּרַד חֲזוּתֵיהּ – בַּדְקִינַן לָהּ בִּדְרַב אַדָּא בַּחֲמִירָא אַרְכְּסָא, אִישְׁתַּנֵי לִמְעַלְּיוּתָא – כְּשֵׁרָה, לִגְרִיעוּתָא – פְּסוּלָה.
Ha Ráv Jichák, Ráv Jehudá fia, módszerével, az elsőként elvégzendő próbával vizsgáljuk a kékbíbor fonalat, és a színe nem fakul meg, akkor határozottan alkalmas cicitnek, mivel az indigó biztosan elhalványult volna. Ha viszont elhalványul a színe, akkor még mindig kétséges a dolog, és Ráv Ádá módszerével, azaz a kemény árpakovászban történő megsütéssel is meg kell vizsgálni. Ha akkor a színe jobbra változik, akkor a fonal alkalmas cicitnek, mivel kékbíbornak bizonyult, ha pedig rosszabbra változik, akkor alkalmatlan, mivel indigónak bizonyult.
[Ráv Ácháj elemzését alátámasztják:]
שָׁלְחוּ מִתָּם: שְׁמוּעָתָא אַהֲדָדֵי אִיתְּמַר.
A következő üzenetet küldték onnan (Erec Jiszráélből): Ráv Jichák, Ráv Je hudá fia, tanításai és Ráv Ádá tanításai összhangban vannak egymással.
[Egy másik ide kapcsolódó eset:]
רַבִּי מַנִי דָּיֵיק וְזָבִין כְּחוּמְרֵי מַתְנְיָתָא, אָמַר לֵיהּ הַהוּא סָבָא: הָכִי עָבוּד קַמָּאֵי דְּקַמָּךְ וְאַצְלַח עִיסְקַיְיהוּ.
Rabbi Máni körültekintő ember volt, és csak a fenti Brájták szigorú szabályait szem előtt tartva vásárolt kékbíbort, melyek szerint a próba céljából megfestett fonal nem felel meg kékbíbornak, s következésképp szakembertől kell vásárolni. Egyszer egy bizonyos öreg azt mondta neki: Eljárásod dicséretes, mivel eleid elei is így cselekedtek, és ennek köszönhetően dolgaik sikeresek voltak.
Cicit a nem-zsidónál
[A Gömárá egy idevágó Brájtát idéz:]
תָּנוּ רַבָּנַן: הַלוֹקֵחַ טַלִּית מְצוּיֶּיצֶת מִן הַשּׁוּק מִיִשְׂרָאֵל – הֲרֵי הִיא בְּחֶזְקָתָהּ.
A Bölcsek azt tanították egy Brájtában: Aki olyan ruhadarabot vásárol a piacon, amelyen cicit van (azaz tálitot vesz), akkor ha zsidótól veszi, akkor az használható, ugyanis megtartjuk azon feltételezésünket, hogy azon levő kékbíbor megfelelő szándékkal lett befestve, tehát kóser.
מִן הַגוֹי,
Ha nemzsidótól veszi, arra az esetre a következő törvény vonatkozik:
מִן הַתַּגָּר – כְּשֵׁרָה,
Ha kereskedőtől veszi, használható, mert feltételezzük, hogy a kereskedő zsidótól vette, mivel az nem kockáztatná üzleti hírnevét azzal, hogy hamis színben tüntesse fel az áruját.
מִן הַהֶדְיוֹט – פְּסוּלָה.
Ha pedig magánembertől vette, akkor az nem használható, mivel annak nem kell félnie, hogy kiderül, hogy hamis színben tüntette fel az eladni való holmiját. Következésképp még ha próbának vetjük alá, és valódinak találjuk is a kékbíbort, számításba kell vennünk azt a lehetőséget, hogy a nemzsidó maga festette meg, és nem a micva kedvéért (Nimuké Joszéf).
וְאַף עַל פִּי שֶׁאָמְרוּ: אֵין אָדָם רַשַּׁאי לִמְכּוֹר טַלִּית מְצוּיֶּיצֶת לְגוֹי עַד שֶׁיַּתִּיר צִיצִיּוֹתֶיהָ.
A szabály, miszerint a nemzsidó kereskedőtől vásárolt ruhadarab használható, annak ellenére is érvényes, hogy azt mondották: cicites ruhadarabot csak akkor szabad nemzsidónak eladni, ha az eladó előbb leveszi róla a ciciteket. E szabály ellenére, ha egy kereskedéssel foglalkozó nemzsidó ad el egy cicittel ellátott tálitot, az a feltételezés, miszerint nem valószínű, hogy egy csekély haszon ellenében kockára tegye a jó hírét, okot ad arra a következtetésre, hogy a tálitot egy törvényszegő zsidó adta el neki.
[A Gömárá megpróbál magyarázatot adni a fent említett megszorításra:]
מַאי טַעְמָא?
Mi az oka, hogy nem szabad cicites ruhadarabot nemzsidónak eladni?
הָכָא תַּרְגִּימוּ: מִשּׁוּם זוֹנָה.
Itt Babilóniában azzal magyarázták, hogy ezt a rendeletet azért léptették életbe, mert attól tartottak, hogy a nemzsidó a tálitot egy nemzsidó utcanőnek adja fizetségül, minek folytán az azt állíthatja, hogy a zsidótól kapta, és ezzel az illetőt annak gyanújába keveri, hogy vele hált5.
רַב יְהוּדָה אָמַר: שֶׁמָא יִתְלַוֶּה עִמּוֹ בַּדֶּרֶךְ וְיַהַרְגֶנּוּ.
Ráv Jehudá azonban azt mondja: A fenti tilalomnak az az aggodalom a magyarázata, hogy ha a nemzsidó tálitot visel, előfordulhat, hogy egy zsidó szintén zsidónak nézi, és esetleg útitársul szegődik ehhez a nemzsidóhoz, és az meggyilkolja6.
Kire kötelező a cicit parancsa?
[A Gömárá egy másik témát vet fel:]
רַב יְהוּדָה רָמֵי תְּכֶילְתָּא לְפַרְזוּמָא דְּאִינְשֵׁי בֵּיתֵיהּ, וּמְבָרֵךְ כָּל צַפְרָא לְהִתְעַטֵּף בְּצִיצִית.
Ráv Jehudá szokta odakötni a kékbíbor szálakat – azaz a cicitet – háza népe (azaz a felesége)7 négysarkú ruhájához. Továbbá az is szokása volt, hogy reggelente, mikor magára öltötte a maga négysarkú ruháját, elmondta az áldást: „Áldott vagy Te, Örök Istenünk… ki megszentelt minket a parancsoltaival, és meghagyta nekünk, hogy tálitot öltsünk!”
[A Gömárá elemzi ezt az gyakorlatot:]
מִדְּרָמֵי, קָסָבַר: מִצְוַת עֲשֵׂה שֶׁלֹּא הַזְּמַן גְּרָמָא הוּא, אַמַּאי מְבָרֵךְ כָּל צַפְרָא וְצַפְרָא?
Mivel Ráv Jehudá cicitet erősített a felesége ruhájához, ebből világosan látszik, hogy szerinte a cicit olyan tevőleges parancsolat, mely nem kötődik egy meghatározott időponthoz, hiszen a Misna8 azt tanítja, hogy a meghatározott időpontokhoz kötődő tevőleges parancsok nőkre nem vonatkoznak. Azaz úgy tartja, hogy a micva éjszakára ugyanúgy vonatkozik, mint nappalra. Akkor pedig miért mondott minden egyes reggel áldást a cicitre?
Mivel a cicit kötelezettséget nem szakítja meg az éjszaka, akkor ezt a micvát illetően a napi kötelesség az előző napi folytatása. Ennek megfelelően az áldást csak akkor kell elmondani, amikor valaki első alkalommal ölti magára a négysarkú ruhadarabot. Onnantól kezdve csupán egyetlen cicit-kötelezettség kötődik hozzá; az új nap nem hoz magával új micvát (Rási). – ? –
[A Gömárá válaszol:]
כְּרַבִּי, דְּתַנְיָא: תְּפִילִּין כָּל זְמַן שֶׁמְּנִיחָן מְבָרֵךְ עֲלֵיהֶן, דִּבְרֵי רַבִּי.
Ráv Jehudá annak rendeletnek megfelelően járt el, amit rabbi Jehudá, a Fejedelem mondott. Ahogy egy Brájtá tanította: Valahányszor magunkra vesszük a tfilineket, áldást mondunk rájuk. ezek rabbi Jehudá szavai. A tfilinviselés kötelessége egész napra érvényes de éjszakára nem; Rabbi Jehudá úgy rendelkezik, hogy annak, aki reggel a tfilinek feltevésekor elmondta az áldást, de aztán napközben levette őket, az újbóli felvételükkor még akkor is újra el kell mondania az áldást, ha napjában százszor ismétli ezt a műveletet. Tehát rabbi Jehudá úgy tartja, hogy az áldást még akkor is a micva minden egyes teljesítésekor el kell mondani, ha azok egy olyan időszakban történnek, amikor a kötelezettség folyamatos. Ráv Jehudá rabbi Jehudával ért egyet, s következésképp habár a cicit parancsa nem időhöz kötött tevőleges parancsolat, és így a kötelezettség folyamatos, az áldást mégis minden felöltéskor el kell mondani.
אִי הָכִי, כָּל שַׁעְתָּא נַמִי!
Ha ez így van, akkor Ráv Jehudának a nap minden órájában, valahányszor csak levetette és újra magára öltötte a ruhadarabot, is el kellett volna mondania az áldást. Miért csak reggelente mondta el?
[A Gömárá válaszol:]
רַב יְהוּדָה אִינִישׁ צְנִיעָא הֲוָה, וְלֹא שָׁרֵי לֵיהּ לִגְלִימֵיהּ כּוּלֵּיהּ יוֹמָא.
Ráv Jehudá szemérmes ember volt, és egész nap nem vetette le négysarkú ruhadarabját. Így, bár elfogadta rabbi Jehudá véleményét, miszerint a micva minden egyes teljesítésekor el kell mondani az áldást, mégse volt lehetősége elmondani az áldást csak naponta egyszer, reggel, amikor beburkolta magát.
[A Gömárá kérdezi:]
וּמַאי שְׁנָא מִצַּפְרָא?
De akkor miért mondta éppen reggel az áldást? Nem akkor kellett volna elmondania az áldást, amikor először magára öltötte a ruhadarabot?9
[A Gömárá válaszol:]
כִּי מְשַׁנֵי מִכְּסוּת לַיְלָה לִכְסוּת יוֹם.
Akkor mondta el az áldást, amikor az éjszakai öltözékét nappalira cserélte10.
[A nők kötelezettségével kapcsolatban egy Brájtát idéz:]
תָּנוּ רַבָּנַן: הַכֹּל חַיָּיבִין בְּצִיצִית, כֹּהֲנִים, לְוִיִּם וְיִשְׂרְאֵלִים, גֵּרִים, נָשִׁים וַעֲבָדִים. רַבִּי שִׁמְעוֹן פּוֹטֵר בְּנָשִׁים, מִפְּנֵי שֶׁמִּצְוַת עֲשֵׂה שֶׁהַזְּמַן גְּרָמָא הוּא, וְכָל מִצְוַת עֲשֵׂה שֶׁהַזְּמַן גְּרָמָא נָשִׁים פְּטוּרוֹת.
A Bölcsek azt tanították egy Brájtában: A cicit micvája mindenkire nézve kötelező, akár kohén, lévi, izraelita, betért, nő vagy nemzsidó rabszolga. rabbi simon a nők esetében kivételt tesz, mert a cicit egy meghatározott időhöz kötődő tevőleges parancsolat, és a nőkre11 semmilyen olyan tevőleges parancs nem vonatkozik, amelyik egy meghatározott időhöz van kötve.
A háláchá rabbi Simon véleményét követi, így tehát a nők számára nem kötelező a cicit parancsa.
1 A בשג„ם (BeGeSeM) szó a hozzávalókra utal. A ב (bét) betű egy prefixum, azt jelenti: -val, -vel; a ג (gimel) a גילא (gilá – timsó) szót jelöli, a ש (sin) a שבלילתא (sávliltá – görög széna), a מ, ם (mem) pedig a מימי רגלים (mémé ráglájim – vizelet).
2 Ez Rási véleménye. Maimonidész szerint (A cicit szabályai 2:5.) a talmudi mágböjá gilá kifejezés szalmát jelent.
3 A magyarázat forrása: Rási második magyarázata; Maimonidész A cicit szabályai 2:5. Az is lehetséges, hogy egy negyvennapos gyermek vizeletéről van szó (Rási első magyarázata; lásd Toszáfot, Nidá 63a.).
4 Ráv Ácháj az egyik Rábánán Szávoráé volt, az Ámorák utáni Bölcsek egyike, akik a Babilóniai Talmud utolsó szerkesztői voltak. A Talmud gyakran idézi magyarázatait (lásd Igeret Ráv Sörirá Gáon és Rabbi Aron Hyman: Toldot Tánáim VöÁmoráim, Ráv Ácháj címszónál).
5 Egy másik magyarázat: Lehetséges, hogy egy nemzsidó azért vásárol cicittel ellátott tálitot, hogy zsidónak adja ki magát. Ennek folyományaként előfordulhat, hogy egy zsidó utcanő vele hál, és ezzel megszegi a tilalmat: „Ne házasodjál velük össze” (5Mózes 7:3.). (Rási)
6 A Gömárá a legszélsőségesebb esetet veti föl, de a gyakorlatban az is előfordulhat, hogy a bálványimádó nem rosszindulatú ugyan, de a zsidó mégis eszik az ő nem kóser ételéből (Nimuké Joszéf).
Mivel attól tartunk, hogy a nemzsidó a tálit által megpróbálja zsidónak kiadni magát, ezért nem csupán eladni tilos neki tálitot, de még kölcsönadni sem szabad. (Sulchán Áruch, Orách Chájim 20:2.)
7 A Gömárá tiszteletteljesen „háza népe”-ként említi a feleséget, elismerve annak szerepét a háztartás irányításában. (Toszáfot Jom Tov a Szotá 1:1-hez, a Gömárá Sábát 118b. alapján)
8 Kidusin 29a.
9 Ráv Jehudá hajnal előtt kelt, hogy a Tórát tanulja, ha még éjszaka is volt, nyilván rögtön felkeléskor magára öltötte a négysarkú ruhadarabot, mivel úgy tartotta, hogy a cicit micvája éjszakára is érvényes.
10 A Gömárá válasza szerint úgy tűnik, hogy Ráv Jehudá esténként is elmondta az áldást, amikor a nappali öltözékét éjszakaira cserélte.
11 És a nemzsidó rabszolgákra sem, akik csak a nőkre (is) kötelező micvákat kötelesek betartani.
