A purimot megelőző szombaton a rendes heti tóraolvasás után egy második tóratekercsből olvassák fel a zsinagógákban a Mózes ötödik könyvének híres részletét, a párását záchort, az emlékezés szakaszát:

„Emlékezzél meg arról, amit tett neked Amalék az úton, mikor kivonultatok Egyiptomból. Hogy rád támadt az úton és megverte az utócsapatodat, mind az elgyöngültetek mögötted; te pedig bágyadt és fáradt voltál, és ő nem félt az Istentől. Azért lesz, midőn nyugalmat szerez neked az Örökkévaló, a te Istened mind az ellenségeidtől körös-körül, az országban, melyet az Örökkévaló, a te Istened ad neked birtokul, hogy elfogadjad, akkor töröld el Amalék emlékét az ég alól, el ne felejtsd!” (5Mózes 25:17-19)

Ez a micva olyan jelentős, hogy innen kapta ez a szombat a nevét is: sábát záchor – az emlékezés szombatja. Ez a nap a sékelek, a tehén és a hónap szombatjával együtt négyes egységet alkot purim és pészáh környékén. A részlet ezen a linken meghallgatható héberül.

 

 

A zsidóság számára az emlékezés a fennmaradás záloga. Emlékezni kell a szombat napjára, meg kell emlékezni az egyiptomi kivonulásról és észben kell tartani, mit tett a zsidók ellen Ámálék népe.

Csak az a nép képes minden csapás ellenére évezredeken át fennmaradni, amelyik tudja, honnan jött és merre tart, és bár a jövőbe néz, a múltjával mindig tisztában van.

Ámálek és népe, a zsidók ellenségeinek archetípusa

Ámálek, akárcsak a zsidók, Ávráhám és Jicchák ősapától származott. Míg azonban a zsidó nép Jicchák egyik fiától, Jáákovtól ered, addig Ámálék a második ősapa másik fiának, Észávnak (Ézsau) a leszármazottja, egészen pontosan Észáv fiának, Elifáznak és az ő ágyasának, Timnának a fia volt. Nem csoda hát, ha ő és egész népe magukban hordozták Észáv testvére elleni gyűlöletét.

Amikor a zsidók kijöttek Egyiptomból, és megpihentek a megpróbáltatások után, az ámálek nép tagjai voltak az elsők, akik rájuk támadtak, így ők váltak a zsidók ellenségeinek archetípusává.

Támadásuk annál is inkább érthetetlen volt, mivel Izrael népe nem fenyegette őket és nem tervezett háborút ellenük. Amikor Izrael népe elhagyta Egyiptomot, egyetlen nép sem mert szembeszállni velük. Ki is kezdene ki egy olyan néppel, amelyet maga az Örökkévaló Isten vezetett ki a szolgaságból a szabadságba, miután rettenetesnél rettenetesebb csapásokkal sújtotta az egyiptomiakat és a tengerbe fullasztotta a hadseregüket?

Csakis a végtelen gyűlölettől vezetett ámálek nép volt erre képes. A zsidók végül legyőzték a váratlanul rájuk támadó sereget (a csatáról szóló kisfilm itt tekinthető meg) és megölték a legerősebb harcosaikat. Bár ámálek népe már a múlté, időről időre felbukkannak a történelem során gonoszok, akikről a hagyomány úgy mondja: ők Ámálek leszármazottai. Az Örökkévaló megparancsolta, hogy mindig emlékezzünk e gonosz nép tetteire.

Bölcseink azt mondják, hogy Ámálék nem nyugodott és a pusztai vándorlás utolsó, negyvenedik évében, Áron főpap halálát követően ismét a zsidókra támadt. Azért éppen akkor, mert Áron halálával eltűntek a népet az ő érdemében körülvevő és védelmező felhők, így könnyű prédává váltak. Bölcseink azt mondják, hogy a magukat Arad királyának és kánaáni népnek álcázó sereg tulajdonképpen ámálék népének tagjaiból állt. A zsidók győzedelmeskedtek ebben a csatában is.

 

Ámálékkel kapcsolatban két micvát ír elő a Tóra a zsidók számára:

1. Ámálek emlékének eltörlése,

2. emlékezni és soha el nem felejteni Ámálek gonosz tetteit.

Az elsővel kapcsolatban feltehetjük a kérdést: hogyan lehet véglegesen kitörölni valakit az emlékezetből? Ha nincs semmi, ami emlékeztetne rá, akkor az emlék elhalványul és megszűnik. Azonban amikor az első zsidó király, Saul legyőzte ámálek népét, megkegyelmezett a királynak, Ágágnak (erről szól az ezen a szombaton felolvasott prófétai szakasz, a háftárá: 1Smuel 15:2-34).

Amikor Smuél próféta erről értesült, megfosztotta Sault attól, hogy az utódaiból király legyen és végül megölte Ágágot (az erről szóló kisfilm ezen a linken tekinthető meg). Ám mielőtt erre sor kerülhetett volna, Ágág fiút nemzett. A viszály továbbra sem szűnt meg: 500 évvel később a purimi történet főgonosza ugyanis nem volt más, mint az ágági Hámán.

 

 

A második ponttal kapcsolatban fennáll a tórai parancsolat: emlékezz. Hogyan lehet ezt megtenni? Úgy, hogy a zsidók minden évben felolvassák a Tórának ezeket a szavait, amely emlékeztet, hogy mit tett velük Ámálek, a gonoszság megtestesítője. Mivel Hámán is Ámálek leszármazottja, ezt a szakaszt a purimot megelőző szombaton olvassák fel.

Napjainkban fizikailag nem teljesíthető a parancsolat első része, Ámálek elpusztítása, hiszen a leszármazás hagyománya mára elveszett. A parancsolat második részét azonban, az emlékezést, mindenképpen be kell tartani, ennek érdekében vezették be a zsidó bölcsek a sábát záchort, az emlékezés szombatját.

Címlapkép: chabad.org