A purim előtti napon, ádár hónap 13-án (idén március 21-én csütörtökön hajnali 4:07-től este 18:29-ig) tartjuk Eszter böjtjét. Mint minden „félböjtön„, ezen a napon is tartózkodunk az evéstől és az ivástól az Esthajnalcsillag feljövetelétől kezdve egészen az esti besötétedésig (a teljes böjtnapok már az előző naplementekor kezdetüket veszik).

A Tóra mindössze jom kipur, az engesztelés napjának böjtjét írja elő, a többi böjti napról a Talmud bölcsei határoztak. Egy kivétellel – és ez éppen Eszter böjte. 

Honnan ered akkor ez a világ minden zsidó közösségében elfogadott szokás?

Bár erre a napra a Talmud nem ír elő böjtöt, a purimi szabályokat is felsoroló Megila traktátus első lapján mégis megjegyzi ádár 13-ról, hogy „gyülekezés ideje mindenki számára”. Áser ben Jechiél rabbi (1250-1327), neves középkori törvénymagyarázó úgy értelmezi ezt a kifejezést egy másik bölcs, Rábénu Tám (1100-1171) véleményére hivatkozva, hogy a gyülekezés itt a közösségi böjtöt jelenti.

„Mindannyian összegyülekeznek Eszter böjtjére, a falusi lakosok eljönnek a városokba, hogy bűnbánó imákat és könyörgéseket mondjanak, ahogy [a purimi történet idejében is] összegyűltek, hogy imádkozzanak életükért, mert kegyelemre volt szükségük. …  Ezzel támasztja alá Rábénu Tám a ma szokásban lévő Eszter böjtjét, mert Mordecháj és Eszter idejében is összegyűltek a zsidók, hogy imádkozzanak életükért. Nem találunk más forrást erre [a böjtre] sehol máshol.”

Az általánosan elfogadott zsidó törvénykódex, a XVI. században összeállított Sulchán Áruch és Mose Iszerlisz rabbi (más néven a Remá), az askenázi közösségek szokásait leíró kommentárja is már bevett szokásként említi ezt a böjtöt (686:2).

„Böjtölünk ádár hó 13-án. Ha pedig purim vasárnapra esik, akkor előrehozzuk a böjtöt csütörtökre [a szombat tisztelete miatt].”

A Remá ezzel egészíti ki: „Ez a böjt nem kötelező, ezért szükség esetén könnyítéssel lehet élni, mint például terhes vagy szoptató nő esetén és olyan betegnél is, aki nincs életveszélyben. Sőt aki csak a szemét fájlalja, vagy nagyon szenved, ne böjtöljön, hanem pótolja be később. Azonban aki egészséges, ne vonja ki magát a közösségből.”

A Jiszráel Meir Kágán rabbi (1838-1933) által összeállított, a mindennapi élet törvényeit összefoglaló Misna Brura így összegzi, amit erről a napról tudni kell:

„Mert Mordecháj és Eszter idejében a zsidók összegyűltek ádár 13-án, hogy kiálljanak életükért, és könyörögniük és imádkozniuk kellett a kegyelemért, hogy az Örökkévaló megsegítse őket és bosszút állhassanak ellenségeiken. Tudjuk, hogy háború előtt álltak és ezért böjtöltek, hiszen áldott emlékű mestereink szerint Mózes mesterünk is böjtölt, amikor Ámálékkal harcolt. Nyilvánvaló, hogy Mordecháj idejében is böjtöltek ezen a napon, s így vált egész Izrael szokásává böjtölni ádár hónap 13-án. Ezt Eszter böjtjének hívjuk, és célja, hogy megemlékezzünk arról, hogy az Örökkévaló látja és hallja a bajban lévő embert, aki böjtöl és megtér Istenhez teljes szívvel, ahogyan az abban az időben is történt.”

E magyarázat szerint ezen a napon arról a böjtről emlékezünk meg, melyet az előtt tartottak a perzsa zsidók a purimi történet idején, hogy harcba indultak volna a kiirtásukat tervezők ellen. Ahasvéros király engedélye a birodalmában élő zsidók lemészárlására még érvényben volt, tehát a zsidók „megelőző csapást” mértek ellenségeikre.

További összekötő kapocs Mózes és a purimi történet között, hogy a perzsa zsidók főellensége, Hámán is Ámálék leszármazottja volt.

A Misna Brura kiemeli, hogy Eszter királyné és a közösség imákkal kísért böjtje volt az, mely elősegítette a zsidók megmenekülését. Ebből tanuljuk, hogy a közösségi böjtnek és az ekkor mondott könyörgéseknek különleges ereje van, ezért ezek a napok kiemelten alkalmasak arra, hogy elérjük a zsidó népet sújtó bajok és nehézségek elhárulását.