Nem-vallásos zsidó szülő után van-e gyász? Az érzékeny témára Oberlander Báruch rabbi adja meg a választ.
Halál esetén a zsidó vallás előírja a gyász szabályait. Ezek a kötelezettségek nem csak rituális előírások, hanem a zsidóság eszköze, amit az ember kezébe ad ahhoz, hogy képes legyen feldolgozni a gyászt. A modern korban a rabbiknak át kellett tekinteniük, hogy hogyan áll hozzá a háláchá a kérdéshez például nem-vallásos gyerek nem-vallásos szülő. Vagy vallásos gyerek nem-vallásos szülő esetében.
Ez szorosan kapcsolódik ahhoz a kérdéshez, hogy kit tekintünk teljes jogú zsidónak. Csak azt, aki életében ragaszkodott a vallási előírásokhoz és betartotta őket, vagy azt is, aki nem?
Aki elfordul a vallástól, az elfordul az élettől
Kezdetben mindenki vallásos családban nőtt fel, és vallásos nevelésben részesült. Ha valaki ennek ellenére hátat fordított a zsidóságnak, akkor úgy vették, hogy ezzel hátat fordított az életének is. Meggyászolták és halottnak tekintették.
Az önhibájukon kívül nem-vallásos zsidók
Abban az esetben viszont, amikor olyan valakiről van szó, aki nem kapott zsidó nevelést, nem lehet azt mondani, hogy hátat fordított ennek az életnek, hiszen soha nem is ismerte. Ilyen esetben nem lehet őt felelősségre vonni. Mi a státusza akkor egy ilyen eltávolodott zsidónak? Az egyik szélsőséges álláspont szerint zsidónak csak az számít, aki gyakorolja a vallását.
A másik álláspont, ami már a 19. század elején megfogalmazódott (Binján Cion háchádásot responsum 23. fejezet) Maimonidészre hivatkozva, hogy aki nem részesült vallásos nevelésben, az olyan, mintha külső tényezők akadályoznák őt a vallásgyakorlásában egész életén át. Ezért minden szempontból zsidónak számít, és egyetlen dolgunk közelebb hozni őket a zsidósághoz.
Különbség a vallást elhagyók és a vallástalanul nevelkedettek között
A háláchá eredeti formájában azt írta elő (SÁ JD 345:5.), hogy abban az esetben, ha az elhunyt rokon kivonta magát a zsidóságból, megtagadta ezt a hagyományt, akkor vele szemben nem kötelezőek a gyász hagyományos formái. Felmerül a kérdés, hogy ez igaz-e ma is minden nem-vallásos szülőre.
Azok a szélsőségesen gondolkodók, akik nem tekintik teljes jogú zsidónak a nem-vallásosokat, úgy vélik, továbbra sem kell a nem-vallásos szülőt meggyászolni. Azonban nagyon sok rabbi különbséget tesz aközött, aki felnőtt fejjel távolodott el a hagyományoktól és azok között, akik nem kaptak zsidó nevelést.
A gyakorlatban, ha egy nem-vallásos zsidó felteszi a kérdést a rabbijának, hogy kell-e gyászt tartania a szülei után, akkor csak egy válasz lehet. Ha magát zsidónak tartja, akkor a szülőjét is, és mindenképp kell utána gyászt tartania (Biná vödáát 18:6.). Mindez arra is igaz, aki az élete valamelyik szakaszában kitért a zsidóságból. Hiszen a mi szemünkben az illető továbbra is zsidó marad. Éppen azzal tisztelik meg az elhunytat, hogy szabályosan háláchikusan meggyászolják.
A híres pozsonyi rabbi így vélekedett nem-vallásos zsidó esetén a gyászról
Schreiber-Szofér Mózes, a Chátám Szoférként ismert pozsonyi rabbi szerint (Responsum JD 326:3., EH 1. rész 69. fejezet végén) az egész fenti diskurzus nem érinti ez a Gyászolók kádisának mondását, ami az elhunyt lelkének emelkedését és a végső megnyugvását szolgálja. A kádis az az eszköz, amivel segíteni tudjuk az elhunytat, és itt nincs különbség, hogy vallásos volt, vallástalan, vagy kitért. Sőt, a Chátám Szofér azt mondja, hogy a nem-vallásos szülő után még inkább kell kádist mondani. Ezzel segítve a lelke emelkedését (lásd még Hálichot Slomó – Tfilá 18:113.), és biztosak vagyunk abban, hogy fentről az elhunyt hálás lesz ezért.
Adja a Jóisten, hogy kiérdemeljük minél hamarabb a Messiás eljövetelét, amikor „Véget vet a halálnak örökre, és az Örökkévaló Isten letörli a könnyet minden [gyászoló] arcról” (Jesájá 25:8.).
A borítókép illusztráció. Forrás: CHRISTIAN CHARISIUS / dpa-Pool / dpa Picture-Alliance via AFP
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.