A német legfelsőbb bíróság döntése alapján a helyén maradhat egy középkori antiszemita templomi faragvány a wittenbergi templomban, ahol hajdan Luther Márton prédikált – adta hírül a neokohn. A hétszáz éves dombormű malacot ábrázol, farkát felemeli egy rabbi, emlőiből zsidó gyerekek táplálkoznak. Az alakokat csúcsos zsidókalapjuk, a Judenhut teszi felismerhetővé. A négyméteres magasságban éktelenkedő jelenethez 1570-ben egy Luthernek tulajdonított, antiszemita tartalmú feliratot is csatoltak.
Az alkotás sorsáról évtizedek óta folyik a vita. 1988-ban, a Kristályéjszaka ötvenedik évfordulóján a holokauszt hatmillió áldozatára emlékező szobrot helyeztek el alatta.
Mi a háttere ennek az ábrázolásnak? Cikkünkben ennek a kérdésnek járunk utána.
A Judensau vagyis „zsidókoca” motívuma a XIII. századi Németországban alakult ki, templomokban, székesegyházakban, illetve azok külső falán, valamint középületeken, hidakon, stb. is gyakran felbukkant az antiszemita, gyűlölködő és uszító fafaragvány vagy kőből készült dombormű. Németországon kívül néhány példája Svájcban, Belgiumban, Franciaországban, Lengyelországban és Ausztriában (vagyis többnyire korábban német fennhatóság alá tartozó területeken) is megtalálható.
Az ábrázolásokon – melyek hat évszázadon keresztül töretlen népszerűségnek örvendtek – megtermett koca látható, körülötte zsidók, akik obszcén dolgokat művelnek az állattal: emlőit szívják, a hátsóját nézegetik, a székletét eszik vagy szexuális kapcsolatba lépnek vele. Van, hogy egy zsidó hátrafelé üli meg a disznót, ami szintén az ördöggel való cimborálás jele. Sokszor maga az ördög is megjelenik a képeken. A zsidókat kötelező viseletükről, a csúcsos Judenhutról (zsidókalap) lehet felismerni. A megalázó ábrázolásnak része maga a témaválasztás is, hiszen a disznó a tisztátalanság, a nem kóser állatok legmarkánsabb és legismertebb képviselője a zsidó gondolkodásban.
A zsidókat kigúnyoló témát a XIII. század elejétől fogva a legtöbbször domborműveken ábrázolták templomok falán vagy berendezési tárgyain. A XV. század végétől fametszeteken is terjesztették, így még nagyobb tömegekhez eljutott az antiszemita üzenetet hordozó és általában antiszemita felirattal vagy egyéb, a zsidók ellen uszító képekkel (pl. trenti Simon rituális meggyilkolása) kiegészített ábrázolás.
A wittenbergi városi templom falán a mai napig látható ábrázolás 1305-ben készült. A XVI. század közepén Luther, aki e templomban prédikált, könyvében részletes leírást is adott az ábrázolásról, melyen a disznón és az állat farkát felemelő és a hátsóját kémlelő rabbin kívül a disznó emlőit szívó alakok is láthatók, valamint egy felirat: Rabini Schem HaMphoras, mely minden valószínűséggel a „sém hámeforás”, vagyis az Örökkévaló ki nem mondható Nevére utaló kabalisztikus héber kifejezés elferdítése. Ez is az ikonográfia fontos része: az antiszemita propagandában gyakran szerepel, hogy a zsidók különféle titkokat tudnak, amelyeket nem osztanak meg a nem-zsidókkal.
A téma a kölni dómon vízköpő formájában jelenik meg, Frankfurt am Mainban az azóta elpusztult hídra festették fel a kompozíciót, kiegészítve trenti Simon meggyilkolásának jelentével. Bár a híddal együtt a festmény is elenyészett, gondos kezek biztosították, hogy a mai napig ismerjük az ábrázolást, mivel számtalan alkalommal megjelentették sokszorosított grafika (metszetek) formájában. Colmar, Brandenburg, Heilsbronn, Wimpfen, Strasbourg, Metz, Bécsújhely, Nürnberg, Uppsala – a sort sokáig folytathatnánk, a Judensau-ábrázolások a mai napig hirdetik az Európa történetét mélyen átható antiszemita eszméket.
Az Eklézsia és Zsinagóga ábrázolások az egyház zsidóellenességének kifinomultabb megjelenítései. A keresztény felsőbbrendűség ezen allegóriáin a győzedelmes, büszke, egyenes tartású Eklézsia mellett a legyőzött, megtört Zsinagóga látható, szeme eltakarva (jelképezve a zsidók „vakságát”), pálcája vagy jogara kettétört, uralmát elveszítette. Így jelenik meg például a párizsi Notre Dame homlokzatán: Eklézsia a katolikus egyház képviseletében büszke, nemes, királynői jelenség, Zsinagóga pedig, a zsidókat szimbolizálva, lehajtott fejű, tekeredő kígyóval eltakart szemű alak, kezében törött jogar, valamint az ujjai közül kicsúszó kőtáblák.
A katolikus egyház azt közvetítette általuk híveinek, hogy a zsidóságnak vége, legyőzték és megalázták, csillaga leáldozott. A Notre Dame szobrai mellett híres a strasbourgi katedrális szoborpárosa is. A legyőzött zsidóság és a győzedelmes kereszténység ezen allegóriája megtalálható még Bambergben, Rochesterben és számos más templomban, illetve katedrálisban, emellett középkori kéziratok illusztrációjaként is gyakran felbukkan a két fiatal lány párosa.
Míg a Judensau közérthető obszcenitásával a nép egyszerű emberéhez szól és célja kizárólag a zsidók elleni uszítás, addig az Eklézsia és Zsinagóga ábrázolások összetettebb jelentést hordoznak és a szemlélőnek mélyebb teológiai ismeretekre is szüksége van a megértésükhöz.