Bölcseink azt mondják, hogy a héber nem csupán egy nyelv, hanem az emberiség eredeti nyelve, mely minden egyes dolognak a lényegét fejezi ki. Legszentebb könyvünk, a Tóra magyarázatának egyik kiindulópontja éppen az, hogy a szövegben semmi sem szerepel véletlenül, és a kifejezések megválasztása, sorrendisége, azok minden egyes betűje és változata is jelentést hordoz. De hogyan lett a „szent nyelvből” egy modern ország modern kifejezőeszköze?
A teremtés nyelve
Amikor Isten megteremtette az első embert, elé vezette az állatokat, ő rájuk nézett, és nevet adott mindegyiknek:
„És adott az ember neveket minden baromnak, az ég madarának és a mező minden vadjának…” (1Mózes 2:20.)
A hagyomány azt mondja, hogy ezek a nevek mind héberül hangzottak el. Az emberiség a bibliai történet szerint egészen Bábel tornyának történetéig egy nyelven beszélt, attól fogva viszont – szétszórva a föld színén – hetven különféle nyelv létezett:
„És volt az egész föld egy nyelvű és egyforma beszédű… És mondták: Nosza! építsünk magunknak várost és tornyot, csúcsa az eget érje, hogy szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész föld színén. És leszállott az Örökkévaló, hogy megnézze a várost és a tornyot, melyet építettek az ember fiai. És mondta az Örökkévaló: Íme, egy nép és egy nyelve van mindnyájuknak s ez az, amit ők tenni kezdtek és most nem lesz megvonható tőlük semmi, amit tenni szándékoznak. Nosza! szálljunk le és zavarjuk össze legott a nyelvüket, hogy ne értse meg egyik a másik nyelvét. És elszórta őket onnan az Örökkévaló az egész föld színére…” (1Mózes 11:1–8.)
A héber visszahúzódása és feltámadása
A Tóra nem nevezi néven a saját nyelvét, a családot azonban, melyből a zsidó nép lett végül, Ávráhámtól fogva ivrinek hívja, ebből levezetve hívják a hébert ivritnek. Ez volt a zsidók nyelve évszázadokon, sőt évezredeken át, egészen a babilóniai fogságig (a polgári időszámítás kezdete előtti VI. sz.). Ettől fogva beszélt nyelvként egyre inkább a héberrel közeli rokonságban álló arámit használták, míg a héber az imádkozás, az istenszolgálat nyelve maradt. Úgy tűnik, hogy a polgári időszámítás szerinti 135-ben lezajlott Bar Kochba felkelésig valamilyen mértékben a hébert is használták, azonban ekkorra a zsidók jelentős része már nem élt Izraelben. A héber innentől kezdve egészen bizonyosan csak a liturgia nyelveként élt tovább a XIX. század végéig. Rituális nyelv volt csupán, jiddisül „losn kojdes”, a szent nyelv, az imádkozás, a tanulás, a tóraolvasás nyelve. Kommunikációra csak akkor használták, ha semmilyen más közös nyelvet nem találtak, például amikor egy kelet-európai bölcs egy észak-afrikai rabbival kezdett levelezésbe. A XIX. század végén azonban a nyelvek történetében példa nélkül álló folyamat ment végbe: a héber nyelv, amely a bibliai időktől kezdve egészen addig pusztán írott nyelveként élt túl, néhány évtized leforgása alatt újra élő, beszélt nyelvvé vált, a független, szabad zsidó állam nyelvévé.
A nyelvújító haszid
Eliezer Ben Jehuda, a héber nyelv újjáélesztője és megújítója 1858. január 7-én született Eliezer Perelman néven Litvániában, lubavicsi hászid családban. Először jesivában tanult, később nem-zsidó iskolában folytatta a tanulmányait, ám a héber nyelvű irodalom, illetve a zsidó haza iránti érdeklődése ekkor sem csökkent. A függetlenedő nemzetállamok és nacionalista mozgalmak korában neki, mint annyi más idealista (és sokszor nem vallásos) zsidónak meggyőződése volt, hogy a zsidó nép számára újra létre kell hozni annak saját, független államát. Az államnak természetesen saját irodalomra, zenére, színházi kultúrára és nem mellesleg saját nyelvre van szüksége. Ben Jehuda hitt abban, hogy „nyelvében él a nemzet”, és számára a zsidó nacionalizmus egyet jelentett a zsidó nép több ezer éves nyelvének újjáélesztésével, és a héber nyelv eszméjének szentelte életét. Feleségével, Deborah Jonasszal Jeruzsálembe költözött, ahol létrehozták az első olyan háztartást, amelyben kizárólag héberül beszéltek. A német Perelman helyett felvette a héber Ben Jehuda nevet, és felnevelte a modern kor első héber anyanyelvű gyermekét is, Ben-Cion Ben Jehudát, aki maga is számos héber szót alkotott, illetve inspirált. Az asszony nem sokkal később meghalt, ahogy azt követően az ötből három gyermekük is. A férfi elhunyt felesége húgát vette feleségül, aki nevét Pauláról Hemdára változtatta, és további hat gyermeke született.
Nyelvi kísérlet élesben
Ben Jehudát és társait inspirálta, hogy a héber nyelv alapvetően alkalmas volt a kommunikációra, csupán meg kellett kissé újítani ahhoz, hogy nagy tömegek számára is használható legyen. Jeruzsálemben először a szigorúan vallásos zsidókat próbálta meggyőzni a héber nyelv felélesztésének időszerűségéről és a zsidó nemzeti mozgalom fontosságáról, ám kudarcot vallott. Ben Jehudát cherem alá helyezték, vagyis kiátkozták az ortodox közösségből. Ez azonban nem hátráltatta őt, és lassan-lassan sikerült olyan családokat maga köré gyűjtenie, akik nem voltak vallásosak, viszont mélyen hittek a zsidó haza feltámasztásának fontosságában, és ezért a héber nyelv ügyét is a szívükön viselték. A nyelvet egyébként a kis Ben-Cionon tesztelte (a név annyit tesz: Cion, vagyis Izrael fia). Elmélete alapján, ha egy gyereket fel lehet nevelni úgy, hogy kizárólag héberül beszélnek vele, akkor egy egész nemzetnek is képesnek kell lennie arra, hogy megtanulja a nyelvet.
Az újjáélesztési projekt másik fontos eleme volt az iskolai oktatás. A terve az volt, hogy bevezetik a hébert mint az iskolai oktatás és tanulás nyelvét. Így lassan felépülhet egy teljes nyelvtani rendszer és kialakulhat a már meglevő mellett az új, modern, a mindennapi életben használható szókészlet, mely alkalmassá teszi a hébert arra, hogy nemzeti nyelvként funkcionáljon: egyaránt alkalmas legyen politikai eszmecserék lefolytatására, hivatali ügyintézésre, meghitt beszélgetésekre és gyermeknevelésre. E célok megvalósítására megnyerte olyan tanárok támogatását, akik maguk is hittek a cionista eszmében, és egyetértettek a nyelv létrehozásának fontosságával. A héber mint közös nyelv bevezetése ráadásul praktikus megoldást kínált arra a problémára, hogy a különböző országokból Palesztinába érkezett családok gyermekei más-más nyelveket beszéltek, ami igencsak megnehezítette az iskolai oktatást.
Ben Jehuda Palesztinába érkezésének pillanatától fogva gyűjtötte az anyagot egy modern héber szótár megalkotásához, szavakat gyártott és szócikkeket írt, gyakran napi 18 órában. Ebben, valamint az újságkiadásban is nagy segítségére volt felesége, Hemda. Héber nyelvű újságokban publikálta az új szavakat, elsősorban az általa alapított, HáCvi nevű lapban. 1910-ben kezdte meg szótárának kiadását, de a teljes sorozat megjelenésére csak 1922-ben bekövetkezett halála után került sor.
A munka folytatása
Ben Jehuda lelkesedése, eltökéltsége és elkötelezettsége másokat is inspirált, és a héber nyelv nagyon gyorsan elterjedt. A fentieken túl megalapította a Nyelvi Intézetet, melyből később a mai napig működő Héber Nyelv Akadémiája lett. Ez az intézmény átvette azokat a nyelvi szabályokat, melyeket Ben Jehuda állított fel, és magára vállalta munkájának folytatását. A Jeruzsálemi Héber Egyetemen működő Akadémia feladatai közé tartozik, hogy engedélyezze az újabb és újabb héber szavakat, lépést tartva a kortárs társadalom fejlődésével és igényeivel. Ahogy más nyelvújító mozgalmak élharcosai, úgy a héber nyelv őrei is igyekeznek minél több új kifejezés héber megfelelőjét megtalálni. Ehhez azonban mindig a Ben Jehuda alkotta szabályokhoz nyúlnak vissza.
Eliezer Ben Jehuda nem láthatta meg az általa annyira vágyott zsidó állam megalakulását. Azt még megérte, hogy 1922-ben a palesztinai brit mandátum illetékesei a zsidók hivatalos nyelvévé nyilvánították a hébert a mandátum területén, olyan sokan beszélték már addigra a nyelvet, ám a hosszú ideje tuberkulózisban szenvedő férfi nem sokkal később elhunyt. Élete álma két és fél évtizeddel később valósult meg: 1948-ban újjászületett a zsidó állam, ahol a zsidók a saját országukban a saját, élő nyelvükön beszélnek a mai napig. Ben Jehuda történelmi jelentőségű erőfeszítései meghozták a gyümölcseiket. A héber feltámasztása és elterjesztése az emberi történelem nyelv-feltámasztási kísérletei között a legnagyszerűbb sikernek könyvelhető el. Tisztelgésképpen születésének héber dátumát, tévét hó 11-ét (ebben az évben január 8.) a héber nyelv napjává nevezték ki.
megújítóival, 1912, Jeruzsálem
Az első gyerek, akinek a modern héber volt az anyanyelve
„A nép tagjainak nemzeti egysége nem jöhet létre, ha nem beszélik ugyanazt a nyelvet… csak a héber nyelv által élhet Izrael népe a saját földjén…” – írta Ben Jehuda 1882-ben. Ennek érdekében Ben Jehuda hajlandó volt hatalmas árat fizetni: fiát, Ben-Ciont a többi környélbeli gyerektől elzárva nevelte, mivel azt akarta, hogy a héberen kívül semmilyen más nyelvet ne halljon. A később Itámár Ben-Ávi néven ismertté vált Ben-Cion Ben Jehuda volt az első héber anyanyelvű gyermek az újkorban. A nyelv feltámasztására tett kísérletnek nemcsak alanya volt, hanem tevékeny részese is. Erről szól az alábbi anekdota:
Ben-Cion néhány éves volt, amikor, éppen Hanuka előestéjén, gyerekeket látott az ablakból. Pörgettyűvel játszottak. Ő is nagyon szeretett volna csatlakozni hozzájuk, de szülei, akik féltve őrizték őt attól, hogy a héberen kívül bármi más nyelvet halljon, természetesen nem engedték. Gyertyát gyújtottak, és maguk ültek le a gyermekkel játszani, majd pörgettyűt készítettek. A kisfiú megkérdezte, mi a neve ennek az egyszerű kis játéknak. Szülei tanácstalanul néztek össze. A jiddisül dreidel vagy trenderli néven ismert hanukai játéknak nem volt héber neve. A gyermek esze azonban gyorsan járt, és már mondta is: szevivon, vagyis egy olyan dolog, amely pörög (héberül misztovev). Így járult hozzá a nyelv gazdagításához az első héber anyanyelvű gyerek.
A héber nyelvújítás szavai
A Héber Nyelv Akadémiája a mai napig az Eliezer Ben Jehuda által felállított, igen szigorú elvek és kritériumok alapján fogad el új szavakat. Izraelben törvényben fektették le, hogy a televízióban, rádióban csak héber szavakat használhatnak, így ha például internetes forrást idéznek, akkor a világhálóra, a „mirsetet”-re hivatkoznak, semmiképpen nem a mindennapos beszédben inkább elterjedt internetre. Ha pedig üzenet érkezik a bemondó telefonjára, akkor SMS helyett kizárólag „miszron”-t olvashat fel, mely a „meszer”, azaz üzenet szóból ered.
Nézzünk néhány további példát, melyek egy része megmaradt a nyelvben, mások viszont csak a héber nyelv napján futó kampányokban bukkannak fel tejes dobozok oldalán vagy autóbusz megállókban. Ha például bemegyünk egy játékboltba, és 500 darabos „tácref”-et kérünk, az eladó biztosan furcsán fog ránk nézni, pedig így hívják héberül a kirakót, amit a népnyelv csak puzzle néven emleget, a papírboltban pedig, ha „mechikon”-t keresünk, valószínűleg nehezebben fogunk ráakadni, mint a hagyományos tipex név alatt. A képregényt sem hívja senki „álilon”-nak, mindenki az angol eredetű komikszot keresi az újságárusnál. Még a legnépszerűbb izraeli eledel, a humusz sem valódi héber szó, hiszen az arabból vették át. A csicseriborsókrém hivatalos neve „chimcá”, ám erről a legtöbb izraeli még csak nem is hallott. Ehhez hasonlóan, feltehetően még a gluténérzékenyek többsége sem tudja, hogy valójában a „divkán”-t tartalmazó élelmiszereket kell kerülnie, melynek héber neve a „devek”, azaz ragasztó szóból ered.
Chana Deutsch írása
A cikk az Egység 128. számában jelnt meg.
Megjelent: Egység Magazin 30. évfolyam 128. szám – 2020. március 1.