Schwab Löw pesti rabbi és a ’48/49-es szabadságharc egy vékony szelete

 

A pesti rabbiszék betöltése már a kezdetekkor nehézségekbe ütközött, de a folytatás sem lett gördülékenyebb. Cikkünkben megidezzük Wahrmann Izrael rabbi halála utáni interregnum éveit, majd Schwab Lőw, a második rabbi 182 évvel ezelőtti díszes pesti bevonulását. Kitérünk az új rabbi szabadságharc körüli tevékenységére és az ezért rárótt börtönhónapokra is. Az események kapcsán bemutatjuk a Batthyány-örökmécses felállításának körülményeit, melyet a zsidó származású Pogány Móric vezényelt le. 

 

Üresen a pesti rabbiszék

Miután elhunyt Pest első – hivatalosan is elismert – rabbija, Wahrmann Izrael (1755–1826), a hitközségben újra felütötte fejét a káosz. A zavart most a pesti zsidók három csoportja alkotta: a nagyzsinagógába, a lengyel zsinagógába és a kultusz-templomba (Chor-Tempel) járók viaskodtak egymással, miközben a közös rabbi választásának kérdése fel sem merült. Végül is 1829-ben a három félből legalább kettő megegyezett: a lengyel zsinagóga közönsége egybeolvadt a nagyzsinagógával. Ekkor végre az elöljáróság elérkezettnek látta az időt, hogy véget vessen az „interregnumnak”. Egy hattagú választóbizottság állt fel, mely hét rabbit kandidált: a balassagyarmatit, a bol­dogasszonyit, a nagymagyarit, a poll­nauit, a prosnitzit, a temesvárit és a korábbi rabbi egyik fiát, Wahrmann Dávid Joszéfet (1793–1852).

A bizottság végül a hétből három rabbit ajánlott megválasztásra a nagymagyari, a pollnaui és a temesvári jelöltek közül. Viszont ez a jelölés, illetve annak hiánya, teljesen felzaklatta a korábbi rabbi özvegyét, Ráchel asszonyt. A matróna nem fogadta el, hogy fiát kizárták, és 1829. december 16-án felhívást intézett a pesti zsidókhoz, melyben hivatkozott a Sulhan Arukhra és áldott emlékű férje akaratára… Mindenfélére, egy céllal, hogy a fiát válasszák rabbinak. A kampány pedig nem múlt el foganat nélkül, ugyanis december 27-én Wahrmann rabbit megválasztották.

 

A wisnitzi rabbi köszöni

W. David Joszef, ez időben wisnitzi rabbi, örömmel nyugtázta megválasztását, ám türelmet kért a pestiektől, hogy elrendezhesse anyagi természetű ügyeit. Mindeközben Pesten, a kultusz-templom hívei újra szervezkedni kezdtek, hogy a korábbi „Fehér lúd”-féle házban (a mai Anker-ház helyén, az Anker-udvarban, mely legkorábban Gyertyánffy-házként volt ismert) fenntartott jelentéktelen imaházukat egy díszes templomra cseréljék. Ez a látványos önállósulási szándék pedig komoly fenyegetést jelentett a már akkor sem homogén hitközségre.

Ezért hát 1830. április 30-án a hitközség vezetése úgy látta a legbölcsebbnek, hogyha felhagy az újítók támadásával, és inkább a támogatásukért cserébe a felügyelete alá veszi azokat, sőt egy imahelyet is biztosít számukra az Orczy-házon belül. A kultusz-templomba Bach József (1784–1866) Talmudistát választották hitszónoknak, aki egyhamar népszerűvé vált köreikben. Ezzel párhuzamosan viszont Wahrmann rabbi még mindig huzakodott jönni és utólag kevesellni kezdte fizetését és évi 1600 forint helyett már 2000-et kért. A hitközség végül ennek a kérésének is engedett, csak jöjjön már. De nem jött.

Schwab Löw pesti rabbi időskori portréja

Újabb forduló a rabbiválasztásokban

A pórul járt hitközség újabb rabbijelöltek után kényszerült nézni, és a kor híres német tudósát, Leopold Zunz (1794–1886) rabbit kérték fel, hogy ajánljon papot a pestieknek, méghozzá olyanokat, akik: „Nem küzdenek az emancipációért, hanem megelégszenek azon kiváltságokkal, miket az állam a zsidóknak nyújtott, e mellett Istenfélők, műveltek, otthonosak a két Talmudban, jeles német hitszónokok és ha­táskörüket, melyhez a haladók pártjának vezetése is tartozik, képesek betölteni.”

A számos jelölt közül a prosnitzi (Prostějov, Csehország) rabbi, Schwab Löw (1794–1857 / 5617. niszán 9.) volt a legbízhatóbb, ám Schwab vonakodott elfogadni az ajánlatot, ugyanis azt hallotta Pestről, hogy egy nyughatatlan város, ahol a zsidók folyton civakodnak. A rabbit az elöljárók biztosították afelől, hogy itt csupa jámbor zsidóval lesz dolga, így végül Schwab beleegyezett a dologba. 1835. augusztus 16-án a pesti zsidók kikiáltották Schwabot rabbijuknak, habár még majd’ fél évig jó pár száz kilométer választotta el őket egymástól.

 

Izgatott várakozás

1836. január 28-án, a csütörtöki Tó­raolvasás után az imádkozók tö­mege másodszorra is gyülekezni látszott, de most a fűtött zsinagóga helyett az Orczy-ház Király utcai bejárata előtt kezdtek tolongani. A pesti zsidók népes csoportja, dacolva a zimankós idővel, az izgalomtól fűtve várta az új rabbi érkezését.

Kilenc óra tájban csengettyűs, dí­szes szánok siklottak sorjában a je­gesre taposott havas macskaköveken az ódon ház elé. A szánkókról a pesti hitközség küldöttségének húsz bundás ura és Schwab Löw, a székfoglalóval érkező rabbi szállt le.

Schwab rabbi kimerült volt, de nem is csoda, hiszen akkor már tizenegy napja volt úton Pros­nitz­ból, ahol 1831 óta rabbiskodott. A fáradt utazót egy rögtönzött fogadáson vendégelték meg a hitközség szalonjában, ahonnan az Orczy-ház első emeletének jelentős részét el­foglaló, tágas, hétszobás lakásá­ba kísérték, ahol még egy 400 fo­rint értékű ezüst ajándékkal is meglepték.

 

Egy rabbiszék, de két székfoglaló

Schwab rabbi szombat délelőtt (1836. január 30.) tartotta székfoglalóját a nagyzsinagógában (vagyis az Alte Schul-ban, amit az újabb kultusz-templomtól való megkülönböztetés miatt neveztek így). A következő szombaton (1836. február 6.) pedig az újabb zsinagógában tartotta meg beiktatási beszédét – mely utóbbi volt számára az igazi megpróbáltatás, hiszen a Tóratudásáról már számot adott, de igazából ezt addig sem vonta senki kétségbe, viszont a modern, művelt retorikai készségeinek bemutatása még csak ekkor következett.

Schwab osztatlan sikert aratott: megmutatta, hogy a jámbor vallásosság és a hétköznapi tudás és mű­veltség megférhetnek egymás mel­lett. A majdnem tízéves interregnumot méltó ember zárta le. Egyedül csak Bach József bosszankodhatott Schwab miatt, kinek ékes beszédei egyhamar beárnyékolták a korábbi népszerű szónokot.

 

A „szabadságharcos rabbi(k)” rokonsága

Schwab Löwtől, bár senki nem kívánta, egyhamar magyar hazafi lett, aki lelkesedésből Löwből Arszlánra „magyarosította” nevét. 1848-ban többször tartott buzdító beszédeket, melyek közül az egyik legemlékezetesebb június 22-én a hadikórház (a köznyelvben: rokkantak palotája, mely 1894-től Budapest Székesfőváros Városháza) udvarán hangzott el: „Testvéreim! A haza hív benneteket igazának, becsületének, osztatlan egységének védelmére! […] Bizonyuljatok Magyarhon igaz fiainak, úgy, mint a hős Makkabeusok méltó utódainak […] – életetek és sorsotok Isten kezében van!”

Kevesen tudják, de Lőw Li­pót (1811-1875), az ország má­sik „sza­bad­ságharcos rabbija” Schwabot követve jött Magyarországra, ahol egyhamar ro­koni kapcsolatba is került a pes­ti rabbival, miután 1842. június 23-án elvette annak Leontin (1823–1851) nevű leányát. S. Leon­tin hűséges odaadással kísérte vé­gig férjét, kit tragikusan rövid éle­te alatt hét gyermekkel ajándékozott meg (Lőw Immánuel híres szegedi rabbi viszont nem ebből a frigyből, hanem L. Lipót második házasságából született).

 

A szeretõ leány és gondos feleség aggodalma

Miután az 1848–1849-es szabadságharcot leverték, az osztrák haditörvényszék üldözőbe vett mindenkit, aki a forradalmat segítette. A pesti Újépület a rettegés és a halál szimbóluma lett, október 6-án itt végezték ki Batthyány Lajos (1807–1849) miniszterelnököt is.

A megtorlást nem kerülhette el Schwab és Lőw rabbi sem, kiket né­hány nappal később, október 18-án az Újépület egyik nyirkos cellájába zártak. S. Leontin amint tudott, Pestre utazott, hogy vég­re magához ölelhesse rabosított szeretteit. Az aggodalommal át­szőtt na­pokat Leontin a naplójá­ban örö­kítette meg, hasonlóan ah­hoz az örömteli december 19-i nap­hoz, mi­kor férje hazatérhetett hozzá. A két rabbi a két hónapnyi fogház után amnesztiát kapott, de a bűnhődésük tovább tartott, mert az osztrákok hatalmas hadisarcot ve­tettek ki a magyar zsidókra, mely óriá­si terhet rótt a hitközségekre.

 

Az Újépület helyén

Az erődszerű épület a szabadságharc leverése után még sokáig elátkozott helynek számított, melyet végül 1897-ben le is bontottak. A robosztus létesítmény helyén ma legnagyobb részt a Szabadság tér parkja terül el, mely semmit sem érzékeltet velünk az egykori kegyetlen vérontásból. Vi­szont a tér Aulich ut­cai leágazá­sá­nak torkolatában egy fontos emlékmű, a Batthyány-örökmécses hirdeti a hazaszeretetet és az első magyar mi­niszterelnök önfeláldozását a ma­gyarság oltárán.

A főváros 1905-ben döntött arról, hogy emléket állít Batthyánynak. Az első helyezett, nyertes pályamunkát 1907-ben a zsidó származású Pogány Móric (1878–1942), neves építész ké­szítette el. Az eredeti koncepció sze­rint egy tíz méter magas obeliszk te­tején, liliomot formázó rácsok kö­zött világított volna a mécses. Az obe­liszk makettjét 1909-ben fel is ál­lították, viszont az olyannyira nem illeszkedett az utcaképbe, hogy le­bontották, a továbbgondolását pedig el­napolták, de tovább csúszott a projekt a világháború miatt is. Végül 1926. október 6-án leplezték le a mos­tanival megegyező örökmécsest, mely Pogány módosított tervei alapján készült el.

Emlékezzünk az örökmécsesnél

Schwab rabbi – bár róla kevés feljegyzés maradt és külön senki nem állított neki emléket – fontos eredményeket ért el a hazai zsidóság egyenjogúsításának folyamatában. Zászlóhordozója volt az emancipáció ügyének: maga fogalmazta azt a kérvényt, melyet az országgyűlés alsóháza 1840-ben elfogadott és ezzel egyenjogúsította volna a zsidóságot, ha a felsőház végül nem szavazza ezt le. Schwab munkássága valószínűleg hatott Batthyányra is, aki 1848-ban a zsidó vallás recepciójának támogatója volt, de végül a történelem ekkor is másfelé fordult és a kérdés újabb évtizedekre elnapolódott.

Ma már meglehetős békében él­hetünk egymás mellett, viszont nem feledkezhetünk meg elődeink tet­teiről. Ezért, ha a Hold utca és Bá­thory utca kereszteződésénél az örökmécses előtt sétálunk vagy bu­szozunk, akkor gondoljunk ki­csit Batthyány hősiessége mellett Schwab rabbi bátorságára és azokra a hétköznapi hősökre, aki a szabadságharcban részt vettek.

Cseh Viktor írása

A cikk az Egység magazin 102. számában jelent meg. Az Egység magazin legújabb számát keresse a Keren Or Központban (1052 Károly krt. 20) vagy a Kóser Piacon (1074. Dohány utca 36.). Ha érdekesnek találta írásunkat, és szeretne még több zsidó témáról olvasni, csatlakozzon előfizetőink táborához! Előfizetésért kattintsonhttp://fizetes.zsido.com/ujsag.php oldalra.

 

 

 

Bibliográfia:

Bernstein Béla: A negyvennyolcas magyar szabadságharc és a zsidók (Budapest: Múlt és Jövő Kiadó, 1998); Berza László (főszerk.): Budapest története képekben 1493-1980 – Képkatalógus, 1. kötet (Budapest: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, 1982), 774. o.; Büchler Sándor dr.: „Schwab Löw pesti rabbi I.”, Egyenlőség (1897) 16. évf., 18. szám (melléklet), 2-4. o.; Groszmann Zsigmond dr.: „Lőw Lipótné Schwab Leontin naplójából”, Egyenlőség (1911) 30. évf., 21. szám, (melléklet), 5-6. o.; Zsoldos Jenő (szerk.), 1848-1849 a magyar zsidóság életében (Budapest: Múlt és Jövő Kiadó, 1998); „Az 1848: XX. tc.”, in: Egyenlőség (1910), 29. évf., 22. szám, 2-4. o.

Megjelent: Egység Magazin 28. évfolyam 102. szám – 2018. január 15.