A micvák közül három kifejezetten a nőkre vonatkozik. Ezek a következők:
- chálá – a meggyúrt tésztából levett darab elégetése (a Szentély idejében ez a szentélyszolgálatot teljesítő kohénokat illette),
- nidá – a házasság tisztasági törvényei,
- hádlákát nerot – a szombati és ünnepi gyertyagyújtás.
E három kifejezés első kezdőbetűi egy nevet adnak ki: Cháná. Nőnap alkalmából ezért egy ókori és egy modern Cháná alakját idézzük fel.
A prófétanő
Cháná prófétanő a zsidó nő igazi példája, istenfélelmében megingathatatlan, alázatos, kitartó és állhatatos, a családját minden más elé helyező asszony. Saját, személyes érdekein felülemelkedve az egész világ javát tartotta szem előtt.
Cháná férjének, Elkánának volt egy másik felesége is (a tórai törvények megengedik a többnejűséget, csak a későbbi, askenázi törvényhozók tiltották meg azt). Elkáná azonban Chánát szerette jobban és ezért Peniná igencsak megkeserítette a meddő asszony életét.
A bibliai leírás szerint Cháná végső elkeseredésében hangtalanul imádkozott a silói sátorszentély területén. Eli, a főpap azt hitte, hogy részeg, ezért ki akarta űzni a szentélyből. Cháná azonban őszintén elmondta neki, mi bántja, és a főpap megígérte neki, hogy Isten meghallgatja imáit. Valóban így történt, és gyermekét, a később prófétává lett Smuélt (Sámuel) néhány évvel a születése után Eli főpap mellé adta a sátorszentélybe segítőnek.
Híres a Smuél próféta könyvében megörökített, csodálatos dal, amelyet Cháná énekelt.
E dalban prófécia nyilvánul meg: részben az Örökkévaló majdani királyságáról szól, részben pedig – rejtve, bölcseink magyarázata szerint – saját fia, Smuél prófétai képességeiről, a zsidók ellen törő gonosz hatalmak bűnhődésekről, valamint egyéb témákról, köztük az idők végén elérkező megváltásról szól.
Cháná az imádkozásban is példaként szolgál számunkra, megmutatja, hogyan lehet teljes odaadással és elmélyültséggel imádkozni Istenhez. A csöndben, mozgó ajkakkal elmondott főimádság az ő imájára emlékeztet. Amikor az ember szívét eltelíti az Örökkévaló jelenléte, az a legjobb, ha imáját csöndben suttogja el.
Figyelemre méltó, hogy az imádkozás helyes formája éppen egy asszonytól tanulható meg, hiszen a zsidóság alapvetően a férfiakat kötelezi formális imádkozásra.
Ez arra is rámutat, hogy a nők imája pontosan ugyanolyan fontos, mint a férfiaké.
Cháná imája és annak elfogadása azt is példázza, hogy az Isten felé való feltétlen elkötelezettség hozzásegíti az embert a legfontosabb céljainak megvalósításához.
A rebecen
Chana Schneerson rebecen az áldott emlékű Rebbe, Menachem Mendel Schneerson rabbi édesanyja volt. A Rebbe rajongásig szerette az édesanyját, haláláig gondozta és naponta meglátogatta őt. Végtelen tisztelettel volt iránta, olyannyira, hogy még arra is gondot fordított, hogy soha ne fordítson hátat neki, még akkor sem, amikor kifelé igyekezett anyja otthonából.
Chana rebecen, ugyanúgy, mint bibliai elődje, a zsidó nőideál megtestesítője volt, aki szintén nevében hordta a nőkre vonatkozó micvákat.
Chana rebecen az ukrajnai Nyikolájevben született Meir Slomó rabbi és felesége, Ráchel Janovszki gyermekeként. Fiatalon rendkívüli tóratudásra tett szert és részt vett a közösség életében. 20 évesen ment hozzá Lévi Jicchák Schneerson rabbihoz, a harmadik lubavicsi rebbe, a Cemách Cedek dédunokájához. Három fiuk született: Menachem Mendel, a későbbi hetedik Rebbe, DovBer és Jiszráel Árje Léjb.
Lévi Jicchák rabbi 1907-ben lett az ukrajnai Jekatyerinoszláv (ma Dnyipro) rabbija. 32 éven át vezette a közösséget, és ebben segédkezet nyújtott neki elkötelezett felesége, a több nyelven beszélő, mindig elegáns, közvetlen és kedves Cháná rebecen. Otthona közösségi események helyszíne volt, és sok időt fordított arra, hogy az egyetemista zsidó fiatalok megismerjék az ősi hagyományaikat.
Fiuk, a későbbi Rebbe 1928-as, Varsóban megtartott esküvőjén nem tudtak részt venni, mivel a szovjet hatóságok nem adtak számukra utazási engedélyt. Cháná rebecen kisebbfajta ünnepséget szervezett otthon, egy időben a valódi esküvővel, hogy átérezhesse a hangulatot.
Bár a gyülekezés veszélyeket rejtett magában abban az időben, a házaspár népszerűségét jól mutatja, hogy a remélt harminc vendég helyett mintegy 300-an érkeztek a szűk körű otthoni összejövetelre.
1939 tavaszán Lévi Jicchák rabbit az NKVD emberei egy házkutatást követően elvitték, majd néhány hónappal később szovjetellenes propaganda vádjával Kazahsztánba száműzték. Az 59 éves rebecen minden erejét latba vetve azon dolgozott, hogy megtalálja a férjét és 1940 tavaszán, dacolva az elemekkel, több napos vonatutat követően találkozhattak újra. Rettenetes szegénységben éltek, embertelen körülmények között.
Cháná rebecen néhány hónap után visszatért Jekatyerinoszlávba, részint, hogy onnan küldhessen ennivalót a férjének, részint, hogy ne vegyék el üresen hagyott otthonukat. A hatóságoknak írott kegyelmi kérvényei nem találtak meghallgatásra, és végül csatlakozott férjéhez a száműzetésben. A második világháború szörnyűségei elől sok zsidó talált Kazahsztánban menedéket, és a házaspár egyre ismertebb lett a menekültek körében, akik gyakran fordultak hozzájuk segítségért és tanácsért.
1944-ben, Lévi Jicchák rabbi száműzetésének lejártával Alma-Atába költöztek, ahol szintén nagy szegénységben éltek. A rabbi egészségi állapota annyira leromlott, hogy néhány hónappal később visszaadta lelkét a Teremtőnek. Cháná rebecen mindvégig mellette állt, de mindeközben folyamatosan segítette a hozzá fordulókat, mindig elegánsan, mindig a lehető legkedvesebb szavakkal fogadta a hozzá fordulókat.
A férje halálát követően teljesen magára maradt asszony nagy nehézségek árán Moszkvába utazott, és ott bujkált hónapokon át, naponta házról házra költözve. Végül – számos elkötelezett segítő közbenjárásával – sikerült átlépnie az orosz-lengyel határt, Lengyelországból pedig Németországba és onnan Párizsba jutott. Itt találkozott elsőszülött fiával, a leendő Rebbével, 20 év után először. A Rebbe ekkor már New Yorkban élt, és 1947-ben édesanyja is csatlakozhatott hozzá.
Évtizedek szenvedése, súlyos elnyomatás, üldöztetés és nélkülözés után Cháná rebecen végre nyugodt és boldog életet élhetett.
1951-ben vállalta magára a Rebbe a Chábád mozgalom vezetését. Cháná rebecen boldog és büszke volt, gyakran beszélt fia nagyszerűségéről, és arról, hogy mennyire hasonlít néhai édesapjára. Az ilyen alkalmakkor ejtett örömkönnyek évtizedek keserűségét is magukban hordozták.
A rebecen mindig is nyitott volt mások iránt, fogékony a problémáikra, számon tartotta a hozzá fordulókat és valódi érdeklődéssel hallgatott meg mindenkit. Aki csak egy rövid ideig is beszélt vele, arról számolt be, hogy örömteli és megnyugtató esemény volt számára a találkozó. Őszintén szerette zsidó testvéreit, és ez az érzés minden egyes szavában megnyilvánult.
A Rebbe nap mint nap meglátogatta édesanyját és együtt teáztak. Cháná rebecen ezekben az években írta meg emlékiratait. 84 éves korában, 1964-ben, egy szombati napon, tisré hónap 6-án adta vissza lelkét a Mindenhatónak. A New York-i Queensben található Chábád temetőben helyezték végső nyugalomra.
A gyászév során a Rebbe minden szombat délután fárbrengent, hászid összejövetelt tartott, az édesanyja emlékére és tiszteletére rövid tóramagyarázatot tartott az aktuális hetiszakaszról. E magyarázatok keretében a híres középkori kommentátor, Rási (Slomó ben Jicchák rabbi) kommentárjait elemezte, és ezzel Rási tanulásának új megközelítését vezette be és folytatta végül egész életén át.
Édesanyja emlékére és tiszteletére a Rebbe alapítványt hozott létre Keren Cháná néven, melynek célja, hogy hosszú távú kölcsönöket biztosítson olyan lányok részére, akik zsidó tanulmányokat szeretnének folytatni.
Napjainkban számos Chábád oktatási intézmény viseli a Rebbe édesanyjának nevét, és természetesen igen gyakori, hogy lubavicsi házaspárok az újszülött kislányoknak ezt a nevet adják, így tisztelegve Cháná rebecen élete és személyisége előtt.