Ne lepődjön meg, ha Budapest utcáin a megszokottnál több ortodox zsidót lát. Ők mind a bodrogkeresztúri csodarabbi jorcájtjára jöttek.
Az elmúlt napokban a megszokottnál is több fekete kabátos, pajeszos férfit és parókás asszonyt lehetett látni a VII. kerületben, elsősorban a Kazinczy utca környékén. Az ortodox zsidó tömeg célállomása azonban nem Budapest, hanem Bodrogkeresztúr, ahol Reb Sájele, a világhírű csodarabbi nyugszik.
A szokottnál is több ortodox zsidó Budapesten
Ha az elmúlt napokban a „gettóként” is emlegetett Belső-Erzsébetvárosban sétáltunk, könnyen úgy érezhettük, mintha mondjuk New York egyik zsidónegyedébe csöppentünk volna. A jellegzetes öltözetű haszid zsidók csoportjai – pajeszos, szakállas férfiak, parókás, hosszú szoknyás asszonyok – töltötték meg az utcákat, miközben a jiddis, héber és angol szavak különös elegye csengett a levegőben.
Ez a látvány azonban nem egy spontán kulturális találkozás eredménye. A zarándokok többsége nem Budapestre érkezett városnézés céljából: útjuk innen tovább vezetett Bodrogkeresztúrra, ahol minden évben tömegek gyűlnek össze Steiner Jesájá rabbi, vagyis ismertebb nevén Reb Sájele halálozási évfordulóján.
A kis tokaji település mára egész évben látogatott zarándokhellyé vált, de a jorcájt idején különösen megtelik élettel. Ilyenkor hívek ezrei érkeznek, hogy imádkozzanak a sírnál, és felidézzék a csodarabbiról szóló történeteket, amelyek generációról generációra öröklődnek.
Reb Sájele nem tartotta magát rabbinak
1910-ben Szabolcsi Miksa, a magyar zsidó újságírás úttörője is meglátogatta őt. Bár egykor maga is rabbinak készült, felnőttként elfordult a vallástól, sőt, írásaiban gyakran iróniával szólt a haszid világról. Mégis, leírása érdekes betekintést nyújt a reb Sájele-féle Isten-tisztelet hangulatába:
„Az egyik vő valóságos fejtáncot produkált […] Egy hosszú, sovány bocher úgy hajlongott, mint a nádszál a viharban […] Mások szorosan a falhoz szegződtek, melyet időről időre öklükkel vertek. Ez a chaszidistentisztelet képe.”
A legmeglepőbb talán mégis az volt, amikor Szabolcsi kérte a rebbét, hogy mondjon neki „egy kis Tajrét”, vagyis magyarázzon Tórát. A rebbe válasza szinte sokkolta:
„Nem tanulok én […] Nem hagynak tanulni. Látogatók annyira igénybe vesznek […] Én nem vagyok rabbi.”
És még ha mondott is Tajrét, azt mindig mesterétől, reb Hersele műveiből vagy a Noám Elimelech című klasszikusból idézte. De saját magyarázatot nem fűzött hozzá, a hallgatóság mégis úgy értette meg, mintha ő maga világította volna meg a szöveg mélyebb értelmét.
A borítókép illusztráció. Fotó: Artur Widak / NurPhoto / NurPhoto via AFP.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.