Boldogság egy éjjel alatt

A csikorgó zimankó elmúlt, s a jeges szél egyre ritkábban didergette meg a Felvidék lakóit ezen kora tavasszal. Purim este volt, reb Árje kopott bélelt kabátjában ballagott haza a zsinagógából. Az imaházban nagy élénkség uralkodott aznap este. A kántor a hagyományos melódiával olvasta fel a megila tekercsének ősi szövegét. 

Amikor a felolvasó a zsidók örök ellenségének, Hámánnak nevéhez ért, hatalmas hangzavar támadt a hallgatóságban, mindenki dübörgött, lármázott, s közben azt képzelték, hogy egyet végig húznak a gonosz miniszter hátán. Viszont mikor Eszter vagy Mordecháj neve hangzott fel, akkor a közösséget végtelen öröm járta át.

A megila felolvasása után mindenki boldogan sietett haza, hogy átadja magát az ünnepi hangulatnak, egyedül a hajlott hátú Árje bácsi, a falu zöldségese nem szaporázta lépteit, mert az utóbbi időszakban olyan rosszul ment neki, hogy alig jutott kenyérre és fára. Mikor hazaért szerény otthonába, ahol takarékosságból éppen csak hogy pislogott a tűz, a felesége, Diná asszony rögtön észrevette férje csüggedt ábrázatát, s megszidta ezért: „Hiszen ma jókedvűnek kell lenni!”

„Igen, akinek mindenből jut bőven, ki gyermekeinek adhat a betevő falatnál többet, az könnyen vigadhat. De én, aki purim napján vékony szelet kenyérnél, s kevés főtt krumplinál többet nem adhat családjának, mégis miért örvendezzek?” – válaszolta reb Árje.

„Mégse búsulj! A jó Isten megsegít minket is, mint Susánban, váratlanul, éjjelen át jött a csodás segítség, úgy az Örökkévaló majd minket is boldoggá tesz meglátod!” – mondta csillogó szemekkel az asszony, majd a szűkös vacsora után lefeküdtek. 

A ház lakóit hamar elnyomta az álom, csak reb Árje szemére nem jött nyugalom. Azon gondolkozott, hogyan tudna változtatni helyzetükön. S elhatározta magában, ha egyszer jobb módú lesz, bizony segíteni fog minden szegényen, hogy ne legyenek azoknak ilyen gondjuk mint neki. Végre elaludt, majd álmában azt látta, hogy egy ismeretlen amerikai nagybátyja elhunyt, nagy örökséghez jutott s egyszerre meggazdagodott.

Reggel a családjával újra elment a zsinagógába, hogy az előírásnak megfelelően másodszor is meghallgassák Eszter tekercsének felolvasását. S mivel purim napján nemcsak a megilának van micvája, de a szegények megsegítésének is, s miután ilyenkor az ismerősöknek, barátoknak is küldenek ételadományokat, vagyis sláchmóneszt, ezért a legszegényebbek sem érzik magukat az ajándékkal megalázva.

Reb Árjét mindenki mint dolgos, vallásos embert ismerte a községben, s mivel azt is tudták, hogy az utóbbi időben a zöldségkereskedése nem ment valami jól, ezért sokak juttattak neki sláchmóneszt, oly annyira, hogy hosszabb időre el lett látva mindenféle jó falattal.

„Látod, ahol a legnagyobb veszély, ott a legközelebb a segítség! Ugye mondtam, hogy a jó Isten megsegít minket. Ezért sose csüggedj, hanem bízz az Örökkévalóban!” – ezeket mondta éppen a felesége reb Árjének, mikor a levélhordó egy borítékot nyújtott át neki. Távirat Amerikából, reb Árje öccsétől, aki még az első világháború harcmezeiről tűnt el, s azóta semmit sem hallottak felőle. Az iratban az állt, hogy sok viszontagság után New Yorkba került, ahol kemény munkával felhívta magára a figyelmet és sikerült jól házasodnia, így nagy vagyonhoz jutnia. Purimra 200 dollárt küld neki.

Elképzelhetetlen öröm költözött reb Árje szívébe, aki sok év óta nem látott lakomát rendezett otthonába, ahová a környék apraja nagyja hivatalos volt. A maradék pénzből pedig felújította vállalkozását, s egyhamar módos kereskedő lett, aki nem feledkezett meg a purim esti fogadalmáról és bőségesen támogatta nemcsak a falu szegényeit, de az átutazó vándorokat is, s mindig mondta nekik: „Ne csüggedj, mert a jó Isten egy éjjel alatt boldoggá tehet!”