A ros hásáná és jom kipur egyik legmagasztosabb és leginkább szívbe markoló imádsága ihlette Leonard Cohen „Who by Fire” című dalát is.

Újév napján lesz megírva és a jom kipuri böjt napján lesz megpecsételve, hányan múlnak ki és hányan születnek meg, ki marad életben és ki hal meg, ki a maga idejében és ki idő előtt, ki vízben és ki tűzben, ki kard által és kiragadozók által, ki éhségben és ki szomjúságban, ki földrengésben és ki járványban, ki megfojtva és ki megkövezve. Kinek lesz nyugta, és ki kel vándorútra, ki él majd csöndben és ki hányattatik, ki él békében és ki szenvedésben, ki szegényedik el és ki gazdagszik meg, ki alacsonyodik le és ki emelkedik fel. De a bűnbánat (tesuvá), az ima (tfilá) és a jótékonyság (cedáká) elháríthatják a rossz végzést.

Több, mint 800 évvel ezelőtt élt Mainzban egy nagyszerű ember, Ámnon rabbi. Csodálatos tóratudós volt és igen jámbor ember, zsidók és nem-zsidók egyaránt szerették, és neve messze földön ismert volt. Még a hesseni nagyherceg, a környék fő földesura is csodálta és tisztelte Ámnon rabbit bölcsességéért, tudásáért és jámborságáért. Nem egyszer előfordult, hogy a palotájába is meghívta a tudóst, hogy államügyekben értekezzen vele.

Ámnon rabbi soha nem fogadott el semmiféle ellenszolgáltatást a nagyhercegtől. Időről időre megkérte azonban, hogy enyhítsen a birtokán élő zsidók helyzetén, töröljön el néhány zsidóellenes, vagy a zsidók tevékenységét korlátozó rendelkezést, és általában tegye lehetővé a számukra, hogy békében és biztonságban élhessenek. Ez volt az egyetlen, amit Ámnon rabbi időnként kért a nagyhercegtől, és az nem is maradt adósa, mindig megtette, amit kért, így a rabbi és a zsidó közösség többi tagja nyugodtan élhettek Hessenben, Mainzban és azok környékén.

A nagyherceg udvartartásában munkálkodó államférfiak közül többen irigykedtek Ámnon rabbira. Legirigyebb közülük a nagyúr titkára volt, aki nem bírta elviselni, hogy micsoda tisztességben van része az udvarban, és milyen bensőséges barátság szövődik a rabbi és a nagyherceg között. A titkár szándékosan kereste annak a módját, hogy ellehetetlenítse a rabbit a nagyherceg előtt. Egy napon ezt mondta: „Nagyságos uram, miért nem győzi meg Ámnon rabit, hogy keresztelkedjen meg, és váljon olyanná, mint mi vagyunk? Bizonyos vagyok benne, hogy – figyelembe véve a megtiszteltetéseket és azt a sok jót, melyet az Ön jóvoltából élvez -, boldogan hagyja el hitét és fogadja el a miénket.”

A nagyherceg jónak találta az ötletet, és másnap, amikor a rabbi a palotájába érkezett, azt mondta neki: „Kedves barátom, Ámnon rabbi. Tudom, hogy lojális és elkötelezett vagy hozzám sok-sok éve. Így most egy személyes dolgot szeretnék kérni tőled. Hagyd el hitedet, és váljon belőled igaz keresztény, mint amilyen én vagyok. Minden birtokom legnagyobb emberévé teszlek, olyan tisztességben és gazdagságban lesz részed, mint senki másnak, földjeim leghatalmasabb urává válhatsz.”

A rabbi elsápadt. Egy pillanatra nem talált szavakat, melyekkel megfelelő választ adhatott volna a nagyhercegnek, ám egy idő után összeszedte magát, és így felelt: „Ó, hatalmas uralkodó! Hűségesen szolgáltam Önt hosszú éveken keresztül, és zsidóságom semmiféle módon nem csökkentette az Önhöz, vagy az államhoz való lojalitásom mértékét. Épp ellenkezőleg, hitem arra kötelez, hogy lojális és hűséges legyek lakhelyemhez. Kész vagyok bármit, amim van, feláldozni, még saját életemet is odaadom Önért és az államért. Van azonban egyvalami, amitől soha nem válhatok el, és ez a hitem. Megbonthatatlan szövetség köt a hitemhez és atyáim hitéhez. Azt akarja-e tán, hogy megcsaljam a népemet és Istenemet? Szeretné-e, hogy olyan ember szolgálja, akiben semmiféle tisztelet nincsen vallása iránt, azon kötelmek iránt, melyeket szentnek tart? Ha elhagyom az Istenemet, hogyan tudna megbízni abban, hogy Önt nem hagyom el? A nagyherceg bizonyára nem gondolta ezt komolyan. A nagyherceg tréfál!”

A nagyherceg azonban, bár valahol mélyen, legbelül meg volt elégedve kedves híve válaszával, a fejét rázta, és másnap, harmadnap újra és újra megismételte a kérését. Ámnon rabbi látogatásai elmaradoztak, csak akkor jelent meg a palotában, ha ez elkerülhetetlen volt a számára. Egy napon a nagyherceg azzal fogadta, hogy vagy kikeresztelkedik, vagy súlyos következményekkel kell szembenéznie. Három nap gondolkodási időt kért, és kapott, és útjára engedték. „Örökkévaló Istenem” – gondolta – „hogyan követhettem el ekkora hibát, hiszen egy pillanatig sem kell gondolkoznom az egyetlen lehetséges válaszon. Kérlek, Istenem, bocsáss meg nekem!” Három napon át ült a szobájába zárkózva, Isten kegyelméért könyörögve. Amikor a harmadik napon nem jelent meg a palotában, a nagyherceg a katonáit küldte érte, hogy láncra verve hurcolják elé egykor megbecsült alattvalóját.

Amikor a palotába értek, a nagyherceg megdöbbent a változáson, amin a rabbi keresztülment, de félresöpörte érzelmeit, és kemény hangon így szólt: „Hogy merészelted megszegni a parancsomat? Halljam hát a válaszodat!” – „Fenséges uram” – felelt a rabbi. – „Pusztán egyetlen válasz lehetséges: zsidónak maradni, amíg csak élek. Amikor három nap gondolkodási időt kértem, nagyot vétettem Istenem ellen.”

A nagyherceg magán kívül volt a dühtől: „Az Istened megbüntet majd az ellene elkövetett bűneidért. Tőlem is megkapod azonban a büntetésedet, mivel nem jöttél elém, amikorra hívattalak, a lábaddal vétkeztél ellenem, ezért elveszíted őket!”

Ros hásánát megelőző nap volt, Ámnon rabbi szinte élettelen testét most, hogy járni már nem tudott, hazaküldték a családjához. Mainz zsidó lakói elszörnyedve és rettegéssel hallgatták, mi történt szeretett vezetőjükkel. Másnap reggel, borzalmas fájdalmai ellenére, Ámnon rabbi arra kérte a családját, hogy vigyék el a zsinagógába. A tóraszekrény előtt helyezték el, a gyülekezet megrendülve fogadta, és soha nem imádkoztak még olyan teljes szívből, mint azon a napon.

A muszáf ima ismétlése előtt Ámnon rabbi jelzett, hogy tartsanak egy kis szünetet, mert különleges imát szeretne elmondani az Örökkévalónak. Ekkor fogott bele az „Unetáne tokef” – „Mondjuk hát el e nap szentségének nagyságát” kezdetű imába. A közösség szavanként ismételte utána, könnyekkel öntözött imájuk hangja az égig szárnyalt. Ezután elhangzott a kedusá és az álénu, és amikor az „Ő az Istenünk és nincs másik” szavakhoz értek, Ámnon rabbi felkiáltott, és lelke felszállt az Örökkévalóhoz.

Ámnon rabbi hősiessége és Istenhez való hűsége szolgáljon példaként számunkra is az ünnepen.

Forrás: chabad.org