Nemrégiben emlékeztünk meg a meggyilkolt piaszecznói rebbe jórcájtjáról, vagyis halálozási évfordulójáról. Ennek kapcsán mutattuk be a szent púposról szóló történetet, melyet Shlomo Carlebach rabbi beszélt el. Most, az ő halálának évfordulóján, rá emlékezünk.

Az éneklő rabbiként is ismert Shlomo Carlebach, aki a holokauszt borzalmai után képes volt ezrekben újra felébreszteni a zsidó szellemiséget, 1994-ben, chesván hó 16-án hunyt el.

A követői által Shlomo rabbiként emlegetett Carlebach nemcsak közismert ortodox rabbi volt, hanem zeneszerző és előadó is. Összesen 27 albumot adott ki, és 5000-nél is több dalt írt sajátos, lírai-elbeszélő, héber, német, jiddis és angol nyelvi elemeket egyaránt felhasználó és egyesítő stílusában. Dalai többnyire az imákról és a zsidó történelem témaköréről, a hitről és az egyszerű zsidó ember életéről szólnak. Különleges személyiségével és a zsidók iránti elkötelezett szeretetével – és a gitárral, mellyel saját dalait kísérte – képes volt a vallásosság bármely fokán álló, vagy egyáltalán nem vallásos zsidókat is megszólítani és közelebb hozni az Örökkévalóhoz. Egyszerű, jellegzetes dallamainak némelyike a zsinagógai imádkozás dallamává vált sok helyütt. Nem ritka, hogy úgynevezett Carlebach minjeneket rendeznek, ahol az egész imádkozást az általa szerzett dallamok kísérik végig. Számos, ősinek gondolt zsinagógai dallam valójában az ő szerzeménye.

Shlomo Berlinben született 1925-ben, régi ortodox rabbicsaládba. A nácik hatalomra kerülése elől először Litvániába menekültek, majd 1939-ben eljutottak az egyesült Államokba. Ikertestvérével, Eli Chaimmal együtt ortodox jesivákban tanult, később kialakította saját stílusát, melyben a hászid filozófia elemei is helyet kaptak. Élt Kanadában és Izraelben is, mindenütt közelebb hozva a zsidókat saját örökségükhöz. Nagyon sokat utazott, a világ számtalan pontján zenélt. Magyarországon először 1967-ben járt, ahol több lakáskoncertet is adott Budapesten és Szegeden.

A zsidó államban 1976-ban mezőgazdasági települést, úgynevezett mosávot is alapított Mevo Modiim néven, félúton Jeruzsálem és Tel-Aviv között. (Az itt álló házak tavaly, egy arabok által elkövetett, gyújtogatásos merényletben leégtek, itt adtunk róla hírt.) Kiemelkedően fontos volt a számára, hogy dalaival, inspiratív történeteivel, nem ítélkező, mindenkit önmagáért elfogadó hangvételével a vallástól eltávolodott, vagy azt korábban nem ismerő zsidókat is közel hozza a vallásossághoz, Isten szeretetéhez és a Tórához, így a báál tesuva mozgalom, vagyis a zsidó vallásosságba visszatérő zsidók számára is nagy jelentőséggel bíró vezető volt.

Shlomo Carlebach egyike volt az első ortodox zsidó énekes dalszerzőknek, sokak szerint a huszadik századi vallásos zsidó zene legnagyobb alakja volt. Azóta sokan követték őt a sorban, elég, ha csak Avraham Friedre, vagy Mordechai Ben Davidra gondolunk. Népszerűsége egyszerűségében rejlik, és abban a közvetlen hangnemben, amivel megszólította a legegyszerűbb, legtanulatlanabb zsidókat éppúgy, mint a legnagyobb rabbikat. Rav Shlomo nemcsak ebben a minőségében járt az élen. Kevésbé ismert, hogy egyike volt a Lubavicsi Rebbe legelső küldötteinek, ám néhány év után inkább a saját útjait folytatta.

Shlomo Carlebachot 1994. chesván 13-án egy Kanadába tartó repülőn érte a halál. Holttestét Izraelbe szállították, és a Hár Hámenuchoton helyezték végső nyugalomra. Dalai, köztük a legismertebb, a 121. zsoltár kezdő mondatainak dallamául szerzett Észá éjnáj azonban velünk élnek.

zsido.com