76 évvel ezelőtt, 1943. november 3-án, chesván hó 4-én (ebben az évben november 2., szombatra esett) ölték meg a híres piaszecznói rebbét, Kalonimusz Kálmán Sapiro rabbit a trawniki haláltáborban. A rebbe neves hászid rabbik leszármazottja volt, ősei között tudhatta a lizsenszki Elimelech rabbit, a lublini látnokot, és a kozsnyici mágidot is.
A rebbe 1889-ben született és hamar elárvult. 16 éves korában házasodott meg. Felesége a híres kozsnyici rebbe lánya volt, aki aktív szerepet vállalt férje könyveinek szerkesztésében, sőt, néhol saját gondolataival is gazdagította azokat. Két gyermekük született, mindketten a holokauszt áldozataivá váltak.
1909-ben választották a Varsó mellett fekvő Piaseczno rabbijának, ahol sok híve gyűlt köré. Dáát Mose néven jesivát alapított, mely korának egyik legnagyobb zsidó oktatási intézményévé vált. A rabbi a pozitív tanulási élményt előtérbe helyező, a tanulók képességeit fejlesztő oktatási rendszert dolgozott ki, melyről több könyvében is írt. A holokauszt alatt ő vált a varsó gettó egyik szellemi vezetőjévé, ahol egy pillanatig sem hagyott fel a tanítással és a közösség spirituális életének szervezésével.
Legismertebb műve az És Kodes (Szent tűz) címmel kiadott könyve, melynek kéziratát a kiürítésre váró gettóban rejtette el.
Róla szól az alábbi történet, melyet Shlomo Carlebach rabbi mesélt el, akinek halálozási évfordulója szintén erre a hónapra esik:
A szent púpos
Élt a varsói gettóban egy rebbe, a szent Klonimusz Kálmán rabbi. Látta előre, hogy nem éli túl a borzalmakat, ezért könyvének kéziratát gondosan elrejtette a gettóban, és remélte, hogy a háború után majd megtalálják. A rebbe egy jesivát is vezett. A tanítványai azonban nem fiatalemberek voltak, hanem kisgyerekek. Gyakran mondogatta: „A tanítványaim esznek jom kipurkor. Tudjátok miért? Mert még nem érték el a bár micva kort!”
A rebbéhez sokan fordultak, de a felnőttekre mindig csak néhány percet szánt, inkább a gyerekekkel foglalkozott. „Ti nélkülem is elboldogultok, a gyerekeknek viszont szüksége van rám” – mondogatta. Több ezer gyermekre vigyázott. Egyszerre volt apjuk, anyjuk, a legjobb barátjuk. Mindannyian odavesztek a háborúban.
Egész életemben azt reméltem, hogy mégis találkozhatok valakivel közülük. Egyszer, amikor a Járkon-folyó partján sétáltam Tel-Avivban, megpillantottam egy púpos utcaseprőt. Tudjátok, időnként mindannyian kapunk némi profetikus képességet. A szívünk súg valamit. Úgy éreztem, hogy ez az ember valamiért különleges. Púpos volt, nyomorék, de szép arcú. Megszólítottam: „Sálom Áléchem barátom!”. Ő így felelt, erős lengyel-jiddis akcentussal: „Álájchem hásulem!”.
„Drága barátom, honnan származol?” – kérdeztem. „Piasecznóból” – felelte.
„Nahát, akkor talán ismerted Klonimusz Kálmán rabbit?”
„Méghogy ismertem-e? A tanítványa voltam a jesivájában, öt és tizenegy éves korom között! Azután öt évet töltöttem Auschwitzban. Tizenegy éves koromban kerültem oda. Azt hitték, már tizenhét vagyok, olyan erős voltam. Úgy megvertek, hogy abból soha sem épültem fel. Azért nézek ki így. És nincs senkim a világon. Egyáltalán senkim”.
Így szóltam hozzá: „Tudod, egész életemben arra a pillanatra vártam, hogy találkozhassam Klonimusz Kálmán rabbi egyik tanítványával. Megosztanád velem valamelyik tanítását?”
Ő csak folytatta a sepregetést. „Tényleg azt gondolod, hogy öt év Auschwitz után még emlékszem bármire is a tanításaiból?” – kérdezte.
„Igen, a szent rebbe szavai örökre beléd égtek” – feleltem.
Ekkor abbahagyta a munkát, rám nézett és így szólt: ‘”Tényleg hallani akarod?”
Annyira meghatódtam, hogy bár nem szabad esküdözni, mégis ezt mondtam: „Esküszöm neked és fogadom teljes szívemből, hogy amit elmondasz nekem, azt továbbadom az egész világnak!”.
Tudjátok, az utcaseprő egy igazi hászid volt. Letette a seprűjét és megmosta a kezét, mielőtt belekezdett volna.
„Sehol nem volt olyan a sábesz, mint szent mesterem, a rebbe mellett. El tudod képzelni, amikor több száz, időnként több ezer gyerek együtt táncol, a kör közepén pedig a rebbe? Micsoda látvány! Nem lesz ilyen többet, a messiás eljöveteléig! El tudod képzelni, amint a rebbe kidust mond, gyerekek százai között? Micsoda szentség! A hal és a leves, a leves és a hús, és a hús és a desszert között mondta el a tanításait. A tanítások után pedig mindig így szólt: ‘Gyerekek, drága gyerekek, kedves gyerekek, mindig emlékezzetek arra, hogy a legnagyobb dolog a világon jót tenni másokkal!’
Amikor megérkeztem Auschwitzba, már tudtam, hogy mindenkit megöltek a családomból. Öngyilkos akartam lenni. Minden alkalommal, amikor elhatároztam, hogy megteszem, a rebbe hangját hallottam magamban: ‘Mindig emlékezzetek arra, hogy a legnagyobb dolog a világon jót tenni másokkal!’ Tudod mennyi jót lehetett tenni Auschwitzban éjszakánként? Az emberek haldokoltak, sírtak. Senkinek sem volt ereje arra, hogy meghallgassa a másik történetét. Én azonban egész éjjel ébren voltam.
Néhány héttel később megint öngyilkos akartam lenni, de az utolsó pillanatban megint hallottam a rebbe hangját. Most itt élek Tel-Avivban, de hidd el, teljesen egyedül vagyok. Időnként most is elgondolkozom az öngyilkosságon. Besétálok a tengerbe, ameddig a víz már az orromig ér. És olyankor hirtelen meghallom a rebbe hangját. Emiatt nem tudom rávenni magam, hogy megtegyem, ezért kiszaladok a tengerből, vissza az utcára. Tudod mennyi jót lehet tenni az utcán?”
Barátaim, ez ros hásáná előtt történt. Szukot után visszatértem Izraelbe. Az első dolgom az volt, hogy kimentem a Járkon partjára és a járókelőktől a púpos utcaseprő után érdeklődtem. Elmondták, hogy szukot második napján meghalt.
Barátaim, amikor eljön a messiás, és az összes szent ember visszatér, akkor közöttük lesz a szent púpos, a szent utcaseprő is. Ő tisztítja majd meg a világ utcáit. Tudjátok, hogy tisztítja meg a világot? Elmegy a világ egyik sarkától a másikig, és mindenhol elmondja: „Zsidók! ‘Mindig emlékezzetek arra, hogy a legnagyobb dolog a világon jót tenni másokkal!”.
zsido.com
Forrás: Nishmas