Jicchák Meir Rothenberg Alter rabbit úgy is ismerték, hogy a varsói géniusz, mivel rengeteget tanult, és kívülről-belülről ismerte a Tórát és a parancsolatokat. Nemcsak nagy tudós, hanem különlegesen jó tanár is volt. Így aztán nem csoda, hogy amikor jesivát alapított, akkor csak úgy özönlöttek hozzá a tanítványok, ám ő csak a legeslegjobb tanítványokat gyűjtötte maga köré.

De hiába válogatta meg a tanítványait, jesivája így is csak nőttön-nőtt. Egymás hegyén-hátán ültek a tanítványok a padokkal és asztalokkal sűrűn berendezett teremben, már a küszöböt is tanítványok foglalták el, ám Jicchák Meir nem akarta kibővíteni a tanházat. Hogy miért? Mert a bővítés azzal járt volna, hogy a tanulókat át kell költöztetni egy másik épületbe, az pedig sok időt vont volna el a tanulástól. Így aztán maradtak, ahogy voltak, a tanítványok egymás hegyén-hátán zsúfolódtak, hogy a mestert hallhassák.

Egy napon a mester így sóhajtott fel, amikor végigtekintett tanítványai tömegén: „Bárcsak valaki vállalná, hogy egyetlen nap alatt kibővíti a tanházamat!” Ez a vágy persze mindenki számára elérhetetlennek tűnt volna. Mindenkinek, de nem a mester kedves tanítványának, reb Jékelnek! Rögtön gondolkozni kezdett hát, hogyan is üthetné nyélbe ezt a dolgot. És hamarosan meg is fogalmazódott a fejében a gondolat, amit azonnal tett is követett, így reb Jékel nem sokkal később már Varsó utcáit rótta.

Felkeresett egy gazdag építési vállalkozót, Slajmét, aki nem volt ugyan különösebben vallásos. Be is jutott Slajme elé, és elkezdte ecsetelni a nyomorúságos körülményeket, melyek között diákok tucatjai tanulnak. Bár Slajme korábban már hallott a varsói géniuszról, a jesiva túlterheltsége nem indította meg különösebben. Kiszámolta, hány hónapba tellene az épület felújítása és kibővítése, és azt is, hogy milyen költségekkel járna. Miután ezzel elkészült, átnyújtotta a papírlapot Jékelnek, és várt. Reb Jékel csak egy pillantást vetett a számításokra, majd bólintott, és azt mondta: „Tartsa észben, hogy a munkát egyetlen nap alatt kell elvégezni.” Az építési vállalkozó majd’ hogy le nem esett a székéről meglepetésében. „Ez képtelenség. Egyszerűen lehetetlen” – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon.

Reb Jékel azonban továbbra sem ingott meg. „Mondja csak, hány éve házas?” Slajme, akit teljesen váratlanul ért a kérdés, gondolkodás nélkül azt felelte, hogy tizenkét éve. „És gyermekeik vannak-e?” – firtatta tovább Jékel. Slajme lehajtotta a fejét és reszkető hangon mondta: „Sajnos az Örökkévaló mindeddig nem áldott meg minket gyermekkel.” – „Akkor” – felelte fellelkesülten reb Jékel – „áll az alku? Maga egy nap alatt felújítja és kibővíti a jesivát, a mi csodálatra méltó rabbink, Jicchák Meir megáldja önt és a feleségét, hogy jövő ilyenkorra újszülött fiút tarthassanak a kezükben.”

A vállalkozó tekintetében hirtelen a remény szikrája csillant meg. Azon nyomban kezet ráztak, az alkut megkötötték. Az építkezés napján a munkások kora hajnalban érkeztek, és azonnal nekiláttak. Ment a munka, mint a karikacsapás. Egy órával a 24 óra lejárta előtt már az új ablakokat tették be a helyükre. Még az utolsó percekben is folyt a munka. Letelt a 24 óra. Ahol egy nappal korábban lehangoló képet nyújtó szobácska volt, ott most szépen berendezett, tágas terem várta a tanulni vágyókat. Jicchák Meir rabbi boldogan járta be új birodalmát, és csodálta annak minden részletét. „Fantasztikus. Egyszerűen fantasztikus” – mondogatta. Ekkor reb Jékel állt elé, és ezt mondta: „Rabbi, egyetértek, de nem készült ám el ingyen. Én ugyanis nagy árat ígértem érte.” Jicchák Meir rabbi kérdően nézett kedves tanítványára, ő pedig folytatta a mondandóját: „Azt ígértem Slajménak, hogy a rabbi megáldja őt, hogy egy év múlva fiúgyermeke szülessen.” A rabbi egy pillanatra elgondolkozott, hallgatott egy rövid ideig, majd elmosolyodott, és azt mondta: „Isten megsegíti őt”.

Valóban, Slajmének egy évvel később fia született. A brit milán maga Jicchák Meir rabbi tartotta az ölében az újszülöttet.

Megjelent: Egység Magazin 30. évfolyam 126. szám – 2020. január 1.