Ezen a héten a Ki távo (amikor bemész) kezdetű hetiszakaszt olvassák fel szombaton a zsinagógákban. Míg az előző hét szakasza törvények gyűjteménye volt, ez a rész elsősorban arról beszél, hogy mit kell a zsidóknak megtenniük akkor, amikor bevonulnak Istentől kapott országukba, a Ígéret Földjére. A zsidó nép ezekben a fejezetekben már közvetlenül a honfoglalás előtt áll, a most elhangzó parancsolatok és intelmek mind arra vonatkoznak. E parancsolatok egy része egyszeri és megismételhetetlen, kizárólag arra az egy alkalomra vonatkozik, amikor a zsidók elfoglalták azt a Földet, melyet az Örökkévaló megígért az őseiknek. A zsidók maguk mögött hagyják azt a különleges státuszt, amit a pusztai vándorlás során élveztek, ahol maga az Isten gondoskodott az ételükről, a vizükről és a védelmükről nappal és éjjel egyaránt. Hamarosan bevonulnak Kánaánba, ahol maguknak kell megszerezniük az élelmüket, megdolgozniuk a betevő falatért, megvédeni magukat az ellenségeikkel szemben, és emellett be kell tartaniuk a Tóra parancsolatait. Amennyiben így tesznek, úgy Isten megsegíti őket, lesz eső, víz, termés. Ha azonban eltérnek a parancsolatoktól, akkor ez történik:

Ha nem őrzöd meg, hogy megtedd a tannak minden igéit, melyek a könyvben meg vannak írva, hogy féljed ezt a dicső és félelmetes Nevet: az Örökkévalót, a te Istenedet, akkor csodálatossá teszi az Örökkévaló a te csapásaidat és magzatod csapásait, nagy és tartós csapásokká, gonosz és tartós betegségekké. És rád hozza Egyiptom minden betegségét, amelyektől féltél és hozzád tapadnak; minden betegség is és minden csapás, mely nincs megírva a tan könyvében – rád hozza azokat az Örökkévaló, míg el nem pusztulsz. És csekély számmal maradtok meg, ahelyett, hogy voltatok, mint az ég csillagai sokaságra nézve; mivelhogy nem hallgattál az Örökkévaló, a te Istened szavára. (M.V. 28:58-62)

Ezek a szigorú és félelmetes szavak a Grizim és az Évál hegyen elmondandó áldások, illetve átkok részét követik, melyekről korábban a Röé hetiszakaszban már egyszer hallottunk. Itt, a Ki távo hetiszakaszban az átkok pontos szövegével ismerkedhetünk meg, az áldásokat pedig csak felsorolásszerűen mutatja be a szöveg. Úgy magyarázza ezt a nemrégiben elhunyt Ádin Even-Jiszráel Steinsalz rabbi, hogy mindig az átok, a rossz, a normálistól és megszokottól eltérő az, ami felrázza az embert. Amíg áldás van, minden jól megy, addig nem sokat gondolunk arra, hogy ne adj Isten másként is lehet. Ám amikor baj van, vagy legalábbis rosszabbul mennek a dolgok, mint ahogyan megszoktuk és kényelmes, akkor rögtön felfigyelünk magunkra.

Egy másik, az áldásokhoz és átkokhoz hasonlóan szintén egyszeri és megismételhetetlen micva a következő:

… ama napon, melyen átvonultok a Jordánon az országba, melyet az Örökkévaló, a te Istened ad neked, állíts föl magadnak nagy köveket és meszeld be azokat mésszel, és írd rájuk a tannak minden szavait, mihelyt átvonultál; azért, hogy bemehess az országba, melyet az Örökkévaló, a te Istened ad neked, a tejjel-mézzel folyó országba, amint szólt hozzád az Örökkévaló, őseid Istene. És lesz, mihelyt átvonultatok a Jordánon, állítsátok föl a köveket, amit én ma nektek parancsolok, az ÉváL hegyén és meszeld be azokat mésszel. És építs ott oltárt az Örökkévalónak, a te Istenednek, kövekből való oltárt, ne emelj azokra vasat. Egész kövekből építsd az Örökkévaló, a te Istened oltárát és mutass be azon égőáldozatokat az Örökkévalónak, a te Istenednek; vágj vágóáldozatokat és edd meg ott; és örvendj az Örökkévaló, a te Istened színe előtt. És írd a kövekre a tannak minden szavait. (M.V. 27:2-8)

Miért van erre szükség? Mózes arra emlékezteti a népet, hogy a győzelem mindig az Örökkévalóé, az ő segítségével vonulnak be az Országba és győzik le az ott lakó népeket. A kor szokása szerint győzelmi oszlopokat állítottak, ám nem saját nagy tetteiket, hanem a Tóra örök érvényű szavait vésték rájuk. Néhány héttel később, Mózes halált követően, a zsidó nép Jehosua bin Nun vezetésével valóban átkelt a Jordán folyón. Ahogyan korábban a Nádas-tenger, úgy a Jordán is kettévált, és úgy is maradt mindaddig, amíg a teljes vésést be nem fejezték és fel nem állították a köveket. Fontos volt, hogy még mielőtt elérik a nyugati partot, készen legyenek az Isten dicsőségét hirdető oszlopokkal. Isten ugyanis azért utasította el a Kánaánban élő népeket és adta a földet a zsidóknak, mert az előbbiek nem éltek az etikus élet szabályainak megfelelően, és megszegték a Tóra erkölcsi törvényeit. Izrael földje szent föld, nem tűri meg az erkölcstelenséget. Ezért volt olyan fontos, hogy még a part elérése előtt felvéssék a Tórát az oszlopokra. Ha a zsidók nem tartják be a köztük és az Örökkévaló közt fennálló szövetséget, elveszítik az országukat, ahogyan ez a történelem során be is igazolódott.

Hogy mi is volt ezekre az oszlopokra vésve, az a tóramagyarázók köreiben vita tárgyát képezi. A Talmud (Szotá 35b) szerint az egész Tórát ráírták, a IX-X. században élt Száádjá Gáon viszont azt írta, hogy csak a 613 parancsolat szerepelt rajtuk. A Talmud szerint az adott kor mind a hetven nyelvén szerepelt az egész szöveg, hogy mindenki megérthesse, és láthassa, hogy a zsidóknak joguk van a Szentföldre, míg a midrás csupán a héber nyelvről tud az oszlopok szövegének nyelveként. Vannak olyanok is, akik szerint mésszel fedték be az írást, éppen azért, hogy csupán kíváncsiságból ne olvashassák illetéktelenek, csak azok tudják elolvasni, akiket érdekel annyira a szöveg, hogy lekapargassák a mészréteget.

A köveknek nem az volt a feladata, hogy örök emlékként álljanak. Örökségünk nemzedékről nemzedékre száll, nem kövekben rejlik, hanem a tóratanulás és a hagyomány átadásának fontosságában. A kövek el is vesztek az idők folyamán, ám emlékük és az általuk közvetített üzenet tovább él ma is, szerte a világban és Izraelben, a Ígéret Földjén egyaránt.

zsido.com