Menni vagy maradni? Smuel Élijáhu rabbi, Izrael egyik igen befolyásos vallási vezetője pontokba szedve cáfolta meg az izraeli bevándorlástól ódzkodó zsidók érveit – írja az Arutz7.

A Sulchán Áruch törvénykódexet szerkesztő, szintén Cfáton élt Joszef Káro rabbi magyarázata szerint Mózes azért küldött kémeket az ígéret földjére a sivatagi vándorlás során, hogy Izraelt magasztaló szavaik felkeltsék a honfoglalásra készülő nép vágyakozását az ország iránt. Ez a szívükben lángoló tűz lesz az, mely megtisztítja őket az aranyborjú bűne okozta tisztátlanságtól, s így méltók lesznek arra, hogy meghódítsák a Szentföldet. A pöstyéni Jiszáchár Slomó Teichtal rabbi „Ém hábánim szméchá” című könyvében azt írja, hogy a visszatérő kémek sátorról sátorra jártak a zsidók táborában, hogy Izrael földje ellen hangolják az embereket. Éppen ezért a mi kötelességünk az, hogy kijavítsuk ezt a bűnt és házról házra, közösségről közösségre, zsinagógáról zsinagógára járva hirdessük az ország dicséretét, elültetve az Izrael iránti vágyakozást a diaszpórában élő zsidók szívében.

1. Vannak, akik azért ragaszkodnak a száműzetéshez, mert úgy tartják, hogy Izraelben tömegek élnek a Tórától elfordulva. Ez azonban tévedés. A híres kabalista, Ávráhám Ázuláj rabbi, a Cheszed leÁvráhám szerzője így írt:

„Mindenkit, aki Izrael földjén lakik, cádiknak [igaz embernek] nevezünk, még akkor is, ha kívülről ez nem is látszik rajta és gonoszul viselkedik. Ha ugyanis nem volnának cádikok, az ország kivetné őket magából, ahogy a Tóra (3Mózes 18:25) is írja: »És megbüntettem azon az ő bűnét, és kivetette az ország az ő lakóit«”.

Teichtal rabbi szerint ehhez hasonlóan azért lázadt fel a kémek többsége a honfoglalás parancsolata ellen, mert attól tartottak, hogy a Szentföldre való belépés után a zsidó nép elveszíti azt a magas szintű spiritualitást, melyet a pusztai vándorlás során ért el, amikor nem kellett az anyagi világ problémáival foglalkozniuk és magától Mózestől tanulták a Tórát éjjel és nappal.

2. Sokan a fenti idézet szellemében azzal érvelnek, hogy gyermekeik zsidó oktatása csorbát szenved, ha Izraelbe költöznek. A tények azonban mást mondanak. Az izraeli gyermekek negyven százaléka tórahű oktatásban részesül. Húsz százalékuk vallásos-cionista, további húsz százalékuk pedig háredi intézményben tanul. Az országban 130 jesiva-gimnázium működik mintegy 38 ezer diákkal. Alapfokú jesivába 170 ezren járnak, a 390 felsőfokú jesivába pedig 38 ezren. A tóratanulást katonai szolgálattal ötvöző fiatalokat 72 intézmény várja. A tóratanulást a házasság után is folytatni kívánó kilencvenezer ember 1250 kolél közül választhat.

A Talmud szerint Izrael levegője bölcsességet okoz – nem véletlen, hogy annyi nagyszerű tóratudós él az országban és kimagasló a Nobel-díjasok száma is.

3. Nem ritka, hogy veszélyesnek ítélik az izraeli helyzetet. Ebben sincs újdonság, hiszen a kémek egyik érve is ez volt: túl sok veszély leselkedik ránk az országban, maradjunk inkább a pusztában. Ezzel együtt a döntvényhozók sokasága állítja és a Sulchán Áruchban is áll (Pitchéj Tsuvá, Even Háezer 75:6), hogy az Izraelben élés parancsolata minden nemzedékben érvényes. A koronavírust megelőző évben csak Jeruzsálembe ötmillió turista látogatott el teljes lelki nyugalommal. Nehéz a veszélyekre hivatkozni hát, amikor az Izraelben lakást a Tóra írja elő a zsidók számára. Amikor a két józanul gondolkodó kém, Jehosua és Kálev tíz társuk ellenében azt mondta, hogy az „ország nagyon-nagyon jó”, a tömeg meg akarta kövezni őket. Dávid király a még a zsoltárokban (106:24-25) is felemlegette a nép azon bűnét, hogy visszautasították az Isten által nekik rendelt országot: „Megvetették a gyönyörűséges országot, nem hittek igéjének. Zúgolódtak sátraikban, nem hallgattak az Örökkévaló szavára.”

4. A megélhetés nehézségei talán az egyik leggyakrabban hangoztatott indok az alija ellen. Nemrégen találkoztam egy csoport jesivatanulóval, akik Mexikóból érkeztek Izraelbe. Amikor megkérdeztem, hogy miért akarnak a tanév végén visszatérni Mexikóba, azt felelték, hogy Izraelben túl nehéz az élet. Azt hozták fel példának, hogy Mexikóban rendszeresen találkoznak olyan izraeli adománygyűjtőkkel, akik a nehéz gazdasági helyzetre hivatkozva kérnek pénz a jesivájuk vagy egyéb ügyeik számára. Ekkor utánanéztem a gazdasági adatoknak és éppen a fordítottját találtam: míg Mexikóban 9900 dollár az egy főre eső GDP, addig Izraelben 51 400 dollár! Emellett az izraeli gazdaság a harmadik legstabilabb a világon a sékel pedig rendkívül erős valuta, mely tartja az értékét.

5. Ezek után igazán nem maradt racionális indok arra, hogy valaki a diaszpórában maradjon. Bölcseink azt tanítják, hogy az Izraelben élés micvája felér a Tóra összes többi parancsolatával. Prófétáink is mind a zsidó nép és Isten közötti szövetség megbonthatatlanságát hangsúlyozták és az Izraelbe való visszatérésre ösztökélték az embereket. Aki a száműzetés országaiban marad, az egy pozitív tórai előírást hanyagol el. Ez egy olyan micva, amelyet még akkor is gyakorol az ember, amikor éppen alszik! Áldott emlékű apám, Izrael egykori főrabbija, Mordecháj Élijáhu rabbi azt tanította, hogy a legelső parancsolat, amelyet egy izraeli bár micva fiú betart, az éppen a Szentföldön élés micvája. Az a puszta tény, hogy Izraelben lakik, nagyszerű micvához juttatja minden pillanatban!

Fotó: pixabay