Száz évvel ezelőtt ez nem kérdés, hanem állítás formájában hangzott el az egyik antiszemita szennylapban, mely éppen más témát nem találva, akkor éppen a zsidó zenészek ellen rohant ki: „megfertőzték és saját képükre alakították át a magyar zene képét”.
A kirohanás apropóját egyébként az adta, hogy az a hír terjedt, hogy a Zeneakadémián nem tartják be eléggé a numerus clausust. A felvetés az Egyenlőség egyik szerkesztőjének fejében is szöget ütött, s ezért körbepuhatolódzott a zenei főiskola környékén, ahol egy tanártól megtudta, hogy oda egy-egy szakra évente 120–130 jelentkező van, akik közül viszont csak 15–25 diákot vesznek fel:
„Amikor így kell megrostálnunk a növendékeket, amikor minden helyért hatalmas versengés folyik, akkor talán nem is csodálható, hogy mi mindig a tehetségesnek nyújtjuk a pálmát.”
Nahát, akkor tényleg igaz volna? Volt hely, ahol nem a származás hanem a tehetség szerint vették fel a hallgatókat? Botrányos! Ki hallott már ilyet? Sőt, ki ne hallgatott volna szívesebben egy klimpírozó nem-zsidót, mint egy virtuóz zsidót!
Mindenesetre, a dologról megkérdezték Mihalovich Ödön (1842–1929) zeneszerzőt is, aki egyébként az 1919-es nyugdíjazásáig a Zeneakadémia igazgatója volt.
„– Kegyelmes uram, mi a véleménye arról, hogy zsidó zeneszerzők, a zsidó művészek »megfertőzték« a magyar muzsikát?
Ugyan, fiam! Hát lehet ilyenről beszélni is? Volt nekem elég zsidó tanítványom és tehetséges zsidó tanítványom. Weiner Leótól kezdve, egészen a kis Rubinstein Ernáig, a legújabb generáció eme kis zsidó művésznőéjig. Soha nem tapasztaltam, sem tanítványaim, sem a tanárok között, hogy ne a magyar zene érdekében működtek volna. Nem művészeti kérdésről van most szó, az, hogy művészek között is felekezetek szerint osztályoznak, a kommün reakciója.
Soha felekezeti különbséget nem ismertem sem a tanítványok, sem a tanárok közt. Előttem csak egy szempont volt: az, hogy ki megfelelő, ki a tehetség, ki nem az. Hittem, hogy a művészetben nem lehet felekezetieskedni, utat kell adni mindenkinek, aki tehetséges.”
És újból nahát! 1922-ben volt még, aki mert az „ódivatú” tehetségről beszélni a divatos numerus clausus idején…
Forrás: K–r., „A zsidók megfertőzték a magyar zenét”, Egyenlőség, 1922. 41. évf. 44. szám, 8. old.