Amellett, hogy a zarándokünnepek (pészah, sávuot és szukkot) az egyiptomi kivonulásra, a tóraadásra és a pusztai vándorlásra emlékeztetnek, határozott mezőgazdasági vonatkozással is bírnak. A Szentély idejében pészah második napján hozták meg az az évi első árpatermésből az ómer áldozatot és csak ezt követően lehetett az árpából fogyasztani. Sávuot napján búzaáldozatot hoztak, szintén az év első terméséből és a búza ezt követően vált fogyaszthatóvá.

A tórai hagyomány szerint a búza az ideális, emberi fogyasztásra leginkább alkalmas gabona, az árpa – bár alkalmas emberi fogyasztásra is, hiszen része a Tórában meghatározott öt gabonafajtának és a Szentélyben is bemutatható volt áldozatkén, mégis inkább takarmány. A haszid mesterek szerint ez arra tanít minket, hogy az embernek a benne levő állati lélekből fel kell emelkednie az isteni lélek szintjére. A fizikai ösztönöket az Örökkévaló parancsolatainak betartása által kell magasabb szintre emelni. Nem hagyható azonban figyelmen kívül az a tény, hogy a búzából hozott áldozat még mindig emberi, fizikai, hiszen az Örökkévaló nekünk, embereknek adta a világot és benne az ő Tóráját. A magasröptű gondolatok sokszor téves következtetésekre vezethetnek, de ha a zsidók Isten parancsolatai, a micvák szerint járnak el, akkor a világra vonatkozó isteni tervet teljesítik, összegyűjtve a világban elszórt spirituális szikrákat és közelebb hozva a végső és teljes megváltást.

Pészah második estéjétől fogva számolják az ómert. Ma, amikor már és még nem áll a Szentély, nincsenek áldozatok, nem mutatjuk be se a pészahi ómeráldozatot, se a sávuoti kenyereket, még mindig számolják az ómert.

Minden egyes napnak spirituális jelentőséget tulajdonítunk és a lelkünket egyre jobban megtisztítva érkezünk el az év egyik csúcspontjához, a tóraadásra emlékező sávuot ünnepéhez.

A Szentély idejében azonban a zsidók ennél sokkal több szállal kapcsolódtak az ómerhez, számukra nagyon is valóságos volt a szántás, a vetés, az aratás és a cséplés is. A magból a szemük előtt lett termés, liszt és végül kenyér. Miközben az Édenkertben elkövetett bűnért járó büntetésként két kézzel művelték a földet, tisztában voltak azzal, hogy mindez a jó, amit munkájuk gyümölcse jelent, csakis az Örökkévalótól származik. Ha nem tartják be a parancsolatokat, nem lesz eső, nem lesz harmat és nem lesz termés sem. Köszönetképpen többek között áldozatokat mutattak be a Teremtőnek a termésből. A Szentélyben bemutatott áldozatok közül sok nem állatáldozat volt, hanem termés- vagy lisztáldozat.

Árpától a búzáig: így jutunk el magasabb spirituális szintekig

Az ómer a Szentélyben bemutatott árpaáldozat volt, ennek kapcsán az árpát (שעורה – szeorá) mutatjuk be.

 

Így volt ez az árpával is, ahogy említettük, az első aratást a Szentélyben kellett bemutatni, és csak ezt követően kezdődhetett meg az árpa felhasználása. 49 nappal később, vagyis az ötvenedik napon, sávuot ünnepén két, a nagyobbra tartott búzából készült kovászos kenyeret mutattak be a kohénok, vagyis a papok a Szentélyben. Minden szempontból ellentéte ez a pészahi áldozatoknak. 49 napon át számoltunk és csiszoltuk a lelkünket és a tetteinket. Az ötvenedik napon az Örökkévaló előtt állunk, készen arra, hogy évről évre, újra és újra átvegyük tőle a Tórát. A szerény árpától eljutunk a nagyszerű búzáig, az ember egyik legalapvetőbb táplálékáig. Ahogy spirituális értelemben a Tóra a legelemibb táplálékunk, amely nélkül nem élhetünk: a spirituális kenyér, amely évezredek óta táplálja a zsidó népet. A Tóra nem csupán érdekes történetek és erkölcsi alapvetések összessége, hanem annál sokkal több: a parancsolatok betartása által konkrét, kézzel fogható kapcsolatot alakíthatunk ki a világ teremtőjével és egész Izrael népével.

Amikor a polgári időszámítás szerinti 70-ben a rómaiak lerombolták a második jeruzsálemi Szentélyt és fizikai értelemben megszűnt az a spirituális központ, mely köré a zsidó élet számos gyakorlati cselekedete csoportosult, a zsidó bölcsek előtt hatalmas feladat állt: úgy kellett áthelyezni a hangsúlyokat, hogy a lényeg, a Tóra ne vesszen el, ugyanakkor lehetséges maradjon a zsidó mindennapok gyakorlata annak központi eleme nélkül. Ennek egyik megnyilvánulása az imádkozás, az áldásmondás vagy éppen az ómer számolása.

A zsidó embernek a Szentély híján is törekednie kell a lehető legnagyobb szentség felé.

Mindannyian azért imádkozunk, hogy jövő évben már a felépített Jeruzsálemben mutathassuk be az ómert pészahkor és a két kenyeret sávuot ünnepén.

Fotó: Menachem Aron