A bor igen nagy szerepet játszik a zsidó szertartások során, legyen szó szombati vagy ünnepi kidusról, hávdáláról, körülmetélésről vagy esküvőről, nem is beszélve a peszáchi széderről. De mit tegyen az, aki egészségügyi vagy ideológiai okokból nem akar vagy nem tud alkoholt fogyasztani?

Vannak, akik allergiásak az alkoholra vagy akár a szőlőlére, mások nem szeretik a bor ízét, esetleg a múltban túl sokszor néztek a pohár fenekére és ezért teljes mértékben feladták az alkoholfogyasztást. Szerencsére a zsidó jog róluk sem feledkezett meg, és alternatívákat kínál a különböző szertartásokhoz és vallási eseményekhez.

Borfogyasztás zsidó módra

Tudjon meg újabb érdekességeket a bor és a zsidók kapcsolatáról!

Először is tekintsük át az alapelveket:

– a fent említett rituálékhoz a legjobb bort használni (természetesen csakis kóser bort). Sok döntvényhozó véli úgy, hogy a vörösbor előnyt élvez a fehérrel szemben. Ha azonban az alkohol fogyasztása problémát jelent, helyettesíthetjük a bort kóser szőlőlével.

– a szombatot vagy ünnepet megszentelő kidus, illetve az szent napokat búcsúztató hávdálá szertartás során nem köteles egyik résztvevő sem maga is inni a borból. Az is megteszi, ha figyelmesen hallgatja a szöveget, majd áment mond az áldás elhangzása után. Még az is elfogadható, ha a szertartás vezetője átadja másnak a serleget, hogy az igyon a borból helyette.

– Mindez azonban nem érvényes a peszáchi széderesten, mely során minden résztvevőnek négy pohár bort kell elfogyasztania.

Előállhat olyan helyzet is, hogy az ember kóser bor vagy szőlőlé nélkül találja magát egy ünnep vagy a sábát bejövetelekor. Ilyen esetben az alábbi megoldásokat alkalmazhatjuk:

– Az esti kidusnál bor vagy szőlőlé hiányában mondhatjuk a szöveget a bárcheszek felett is. Ilyenkor a kidust megelőzi a rituális kézmosás, és a megszokott „boré pri hágáfen” helyett a kenyérre mondott „hámoci lechem min háárec” áldás hangzik el. Ezt követően rögtön megkezdjük az étkezést.

Az sem kizárt, hogy olyan ember kerül a fent leírt helyzetbe, aki gluténérzékeny, tehát számára a bárchesz fogyasztása nem opció. Ilyenkor a zsidó jogban „chámár hámedinát”, az adott kultúrában vendégek megtisztelésére alkalmasnak tartott italt használhatunk, ami elsősorban valamilyen alkoholos nedűt jelent. Ha ez sem megoldható, akkor marad a kávé vagy a tea, illetve egyes rabbik szerint a természetes gyümölcslé. A szénsavas üdítőitalok azonban semmiképpen nem jöhetnek szóba.

– A nappali kidusnál a bárhesz nem helyettesítheti a bort, így az italok fenti sorrendjét kell alkalmazni. Vannak közösségek, ahol eleve valamilyen röviditalra mondják a nappali kidust.

– A szédereste során mindenki köteles saját maga meginni a négy pohár bort, nem bízhatja másra, mint a kidus esetében. Még akkor sem, ha nem kedveli a bort. A Talmud elmondja, hogy Jehuda ben Iláj rabbi annak ellenére megitta a négy pohár bort a széderen, hogy tudta, sávuotig érzi majd a hatását. Ha valaki mégsem bírja rávenni magát a borozásra, a legtöbb vélemény szerint helyettesítheti a bort szőlőlével. Ne felejtsük el azonban, hogy nincs szó nagy mennyiségű ital elfogyasztásáról, hiszen elég egy reviit (86 ml) bort tartalmazó pohár nagyobb részét meginni, ami úgy fél deci. Összesen tehát mintegy két deciliter borról van szó, melyet igen hosszú idő alatt, számos fogás elfogyasztása közben iszunk meg, négy részletben. Valamennyire még a bor felvizezése is megengedett, ám túl nagy hígítás esetén már nem mondhatjuk el a boré pri hágáfen áldást, ezért ilyenkor kérjük hozzáértő rabbi segítségét. Végső esetben pedig megengedhető valamilyen peszáchra is kóser chámár hámedina fogyasztása.

 

Megszakítás