A világtörténelem legősibb szerelmi története. A zsidó nép és a Tóra kapcsolatáról szól az aish.com cikke.
1663. október 14-én Samuel Pepys angol köztisztviselő ellátogatott a londoni Creechurch Lane zsinagógájába. A zsidókat – több száz évnyi tilalom után – nem sokkal korábban, 1656-ban engedték vissza először Angliába, ezért még ismeretlen újdonságnak számítottak az angolok számára. A zsidóságról semmit sem tudó Pepys a zsinagógába lépve megdöbbent: „a rendetlenség, a nevetgélés, a rohangálás és a figyelem teljes hiánya, a zűrzavar az egész istentisztelet során, mintha nem is az igaz Istent ismerő emberek, hanem vadak lennének – mindez arra készteti az embert, hogy megesküdjön, soha többé nem néz rájuk… soha nem gondoltam, hogy van a világon olyan vallás, melyet oly abszurd módon tartanak be, mint éppen ezt”.
Pepys azonban tévedett. Szó se volt zavarodottságról vagy civilizálatlan hejehujáról. Amit látott, nem volt más, mint a világtörténelem legősibb szerelmi afférja, nevezetesen a zsidók Tóra iránti rajongásának őszinte kifejeződése: szimchát Tóra örömünnepe. A zsidóság középpontja egy tanulmányozásra és továbbadásra szánt könyv, a tóratekercs.
A Tóra a zsidó nép legfontosabb szövege, melyet az Örökkévaló adott Mózesnek és a zsidó népnek a Szináj-hegyen több mint háromezer évvel ezelőtt.
Ez a könyv „legféltettebb tulajdonunk” – írta a néhai angol főrabbi, Lord Jonathan Sacks.
„A jelenlétében felállunk, mintha csak király lenne. Táncolunk vele, mintha menyasszony lenne. Megcsókoljuk, mintha egy barátunk lenne. Ha ne adj Isten, javíthatatlanul megsérül, akkor meggyászoljuk, mintha csak családtagról lenne szó”.
Ha egy tóratekercset véletlenül leejtenek, vezeklésképpen minden jelenlevőnek böjtölnie kell. Ha egy zsinagóga – baleset vagy szándékos gyújtogatás folytán – leég, mindenki azon aggódik, hogy a tóratekercsek megmenekültek-e.
Szimchát Tóra ünnepe egy háromhetes ünnepi időszak legutolsó napja. Ros hásáná, jom kipur és szukkot után, smini áceret napján vagy annak másnapján következik a sorban. Más ünnepekkel ellentétben szimchát Tóra nem tórai eredetű ünnep, és nem is vallási vezetők döntöttek az ünnepléséről, hanem organikus, alulról felfelé törekvő fejlődés eredményeként született. Eredete 1500 évvel ezelőtti időre, Babilóniába nyúlik vissza. Ekkor formalizálták a nyilvános tóraolvasások éves rendjét Mózes első könyvétől az ötödikig. Az éves ciklus befejezése örömteli eseménnyé vált, melyet éneklés és tánc jellemzett a zsinagógában. Felnőttek és gyerekek egyaránt részt vettek a mulatságban és táncoltak a Tórával. Ahogy a Dvárim, Mózes ötödik könyvének utolsó mondatai elhangzanak, rögtön újra elkezdik a tóraolvasást az első könyv első fejezetével, a teremtés történetével. A zsidók sosem hagyják abba a Tóra tanulmányozását, ahogy befejezzük, újra el is kezdjük az olvasást.
A zsidókat „a könyv népének” is nevezik (erről bővebben itt olvashatnak). A Koránban, ahonnan e kifejezés ered, nem kevesebb mint 31 alkalommal szerepel e jelző. Soha egyetlen népet sem azonosítottak oly mértékben egy könyvvel, mint a zsidókat a Tórával. Sacks rabbi megjegyzi, hogy mire szimchát Tóra örömünnepe elterjedt a zsidó világban, addigra a zsidók láthatólag mindent elveszítettek már, amire egy népnek a túléléshez szüksége van: országot, szuverenitást, politikai szabadságot, hadsereget. A könyvük azonban még mindig megvolt: tanulmányozhatták, taníthatták, ünnepelhették. És ez elegendő volt ahhoz, hogy a zsidó népet életben tartsa.
Amikor Elie Wiesel 1965-ben a Szovjetunióba utazott, megdöbbenve tapasztalta, hogy egy nap volt az évben, amikor a zsidók félelem nélkül és nagy számban özönlöttek az egyetlen megmaradt moszkvai zsinagógába. Ez volt szimchát Tóra, a Tóra örömünnepe. Ezen a napon a zsidók bátran ünnepelték zsidóságukat. Wiesel megdöbbent. „Honnan jöttek? Ki mondta nekik, hogy lányok és fiúk tízezrei gyűlnek itt össze, hogy énekeljenek, táncoljanak és a Tórát ünnepeljék? Alig-alig ismerték egymást és még ennél is kevesebbet tudtak a zsidóságról – honnan tudták? Órákat töltöttem velük, ámuldozva és izgatottan”.
Akármi is történik, a könyv népe ünnepel szimchát Tórakor. Ünnepli a Tórát, táncol a tóratekercsekkel, hiszen 33 évszázada a Tóra a zsidó nép identitásának és erejének forrása.