A Tóra, mint a világ rendjét leíró gyakorlati kézikönyv, sokat foglalkozik azzal, hogy mit, mikor és hogyan ehetünk, vagy nem ehetünk. Ezek a kóserság alapszabályai, melyek közül számos parancsolattal már foglalkoztunk cikkeinkben. A száraz törvények mellett nem egy tórai történetből értesülünk arról, hogy mit ettek őseink, legyen szó az elsőszülöttségért adott lencséről, az egyiptomi kivonuláskor fogyasztott maceszről vagy a pusztai vándorlás során hulló mannáról és az egyiptomi húsosfazék utáni vágyakozásról. Sorozatunk zárórésze következik.
Tejes és húsos ételek szétválasztása
Következő példánkban az előző részben már megismert kenyér mellett Ávráhám ősapa gasztronómiai kínálatának más darabjai is előfordulnak:
„És besietett Ábrahám a sátorba Sárához és mondta: Siess, három mérték lánglisztet! Gyúrd meg és készíts lepényeket. A marhához pedig futott Ábrahám és vett egy fiatal marhát, gyengét és jót, átadta azt a legénynek és az sietve elkészítette. És vett vajat és tejet, meg a fiatal marhát, melyet elkészített és elébük tette; ő pedig állt mellettük a fa alatt és ők ettek.” (1Mózes 18:6–8.)
Felmerülhet a kérdés: a kóserság egyik legalapvetőbb szabálya a „ne főzd meg a gödölyét anyja tejében”, vagyis – bölcseink magyarázata szerint – ne fogyasszunk együtt tejes és húsos ételt. Itt pedig Ávráhám ősatya – akiről a Talmud elmondja, hogy már a tóraadás előtt betartotta mind a 613 parancsolatot – egyenesen tejet és húst szolgál fel a sátrába tévedő vándoroknak. Hogyan lehetséges ez?
Sokan sokféle választ adtak már, ezek közül a legegyszerűbb az lehet, hogy mivel a történet jóval a Szináj-hegyi tóraadás előtt játszódott, a kóserság törvényei nem kötöttek még senkit. Azt is felhozzák a magyarázók, hogy maga Ávráhám csupán megfigyelő volt, nem evett együtt vendégeivel, hanem feltálalta a nem-zsidó vándoroknak hitt idegeneknek, amije volt. És mivel rájuk egészen bizonyosan nem vonatkoztak a kóserság törvényei, nyugodtan megtehette ezt az első ősapa, hiszen semmi oka nem volt arra, hogy saját étkezési megszorításai miatt mások gasztronómiai élménye csökkenjen.
További kérdés persze, hogy maguk az angyalok hogyan ehettek nem-kóser ételt, hiszen ők bizonyára ismerték a kóserság szabályait. A középkori tóramagyarázó, Rási szerint az idegen vándoroknak álcázott angyalok valójában nem is ettek, csak tettették az evést vendéglátójuk iránti tiszteletből.
Létezik emellett egy midrás, mely szerint szó sem volt ebben az esetben illendőségről, az angyalok valóban ettek, méghozzá a tejet együtt a hússal. Sokkal-sokkal később, mielőtt az Örökkévaló átadta volna a Tórát Mózesnek, az angyalok ellenkeztek, mondván, hogy a halandó emberek nem érdemlik meg az Isten legnagyobb ajándékát, a Tórát. Mózes erre így felelt nekik: „Ti, akik ismertétek a Tórát, megálltátok-e, hogy tejeset és húsosat egyetek együtt Ávráhám sátrában?” Mivel az angyaloknak erre nem volt mit mondaniuk, az Örökkévaló odaadta a Tórát a zsidó népnek.
Egy további magyarázat szerint azonban egyáltalán nincs is itt semmiféle ellentmondás: Ávráhám tejet, vajat és húst adott a vendégeinek – ebben a sorrendben. Először tehát a tejeset tálalta fel, ami után nem kell várakoznunk, hanem elegendő a szánkat kiöblíteni, és folytathatjuk az étkezést húsos étellel. Vagyis nem egyszerre ették a férfiak mindazt, amit Ávráhám eléjük tálalt, hanem először a tejes étkeket, utána pedig a húsos fogásokat.
Húsféle a Szentélyben
A Szentély felépítésével, illetve működésével kapcsolatban gyakran hallunk arról, hogy a bemutatott áldozatoknak – melyek nagyrészt állatáldozatok voltak – mely részét és ki fogyaszthatja el. A húsevésre való igény a kezdetektől fogva többször felbukkan a szövegben, gondoljunk csak arra, hogy az özönvíz után Isten engedélyt adott az embernek a húsfogyasztásra, vagy arra, hogy hogyan vágyakoztak a pusztában vándorló zsidók az egyiptomi húsosfazekak után. Ez a mozzanat, a húsra vágyó zsidók motívuma, többször felbukkan a Tórában:
„Ha majd kitágítja az Örökkévaló, a te Istened határodat, amint szólt hozzád és te azt mondod: Húst ehetnék, mert lelked vágyik húst enni, lelked minden vágya szerint ehetsz húst. Ha távol lesz tőled a hely, melyet kiválaszt az Örökkévaló, a te Istened, hogy nevét odahelyezze, akkor vághatsz marhádból és juhaidból, melyeket az Örökkévaló neked ad, úgy amint én neked parancsoltam, és ehetsz kapuidban lelked minden vágya szerint. Csak amint eszik a szarvast és az őzet, úgy edd azt, a tisztátalan és a tiszta együtt eheti azt. Csak légy erős, hogy ne egyél vért, mert a vér a lélek, azért ne edd meg a lelket a hússal. … És készítsd el égőáldozataidat, a húst és a vért, az Örökkévaló; a te Istened oltárára; áldozataid vére öntessék az Örökkévaló; a te Istened oltárára, a húst pedig megeheted. (5Mózes 12:20–27.)
Miért mondja azt a szöveg, hogy az ember lelke arra vágyik, hogy húst egyen? Az Örökkévaló a teremtéskor csak a növényeket adta az embernek táplálékul, ám igen hamar bebizonyosodott, hogy az ember húsra is vágyik. Ezt láttuk többek között Noách (Noé) esetében, amikor az Isten engedélyezte az embereknek a hús fogyasztását is. Ez a motívum a pusztai vándorlás során többször is visszatért, amikor a zsidók lázadoztak a manna ellen, húst akartak enni vagy visszavágytak az egyiptomi húsosfazék mellé.
A Tóra ennek megfelelően számos helyen foglalkozik azzal, hogy milyen állat húsát és hogyan szabad megenni. Bár a kósersági törvények csakis a zsidókra vonatkoznak, az élő állatból kivágott hús tilalma olyan fontos, hogy bekerült a sevá micvot bnéj Noách, vagyis Noé fiainak hét törvénye közé. Ezek azok a parancsolatok, melyek a Tóra szerint nem-zsidókra is vonatkoznak.
A rabbinikus hagyomány további megkötéseket hozott a hús kóserságával kapcsolatban, és pontosan meghatározza, hogyan és milyen eszközzel kell levágni az állatot, hogyan kell kisózni a húst, hogy ne maradjon benne egy csepp vér sem.
Rivka kecske-étele
Rivkáról nemcsak azt tudjuk a gasztronómia terén, hogy tésztát gyúrt, hogy kenyeret süssön belőle, hanem azt is, hogy kecskéből főzött ízletes ételt férjének, Jiccháknak:
„Azért most fiam, hallgass szavamra, arra, amit én parancsolok neked. Menj csak a nyájhoz és vegyél nekem onnan két jó kecskegödölyét, hogy készítsek belőlük ízletes ételt atyádnak, amint ő szereti.” (1Mózes 27:8–10.)
Manna és a leviátán
A Tóra szövegében tett gasztronómiai kalandozásunk végén említsünk még meg két különleges, csak a Tórából ismert eledelt, melyek közül az egyik csak egy bizonyos periódusban volt, a másik pedig csupán egy meghatározott időszakban lesz elérhető a zsidó nép számára.
Az egyik a manna, héberül mán, az égből hulló, isteni eledel, mely a zsidó népet táplálta pusztai vándorlása során. Mindenki csak a saját adagját fogyaszthatta el, és csupán pénteken szedhettek belőle dupla adagot, hogy szombaton is legyen mit enniük. Aki csalni próbált, és több adagot szedett össze, pórul járt. A másik pedig egy tengeri szörny, a leviátán húsa, melyből, a hagyomány szerint, a végső megváltás után lakmározunk majd. Adja az Örökkévaló, hogy ez a nap minél hamarabb elkövetkezzen!
Kóser gasztronómia: tárkonyos bárányleves
A bárány igen fontos szerepet játszik a zsidó hagyományban, ami nem meglepő, ha tudjuk, hogy ősapáink mind juhpásztorok voltak, és később is nagyon fontos szerepet játszott a juhtenyésztés, például a nép nagy vezetője, Mózes és Dávid király is pásztorkodott fiatalabb korában.
Megjelent: Egység Magazin 30. évfolyam 126. szám – 2020. január 1.