A szkuleni rebbe maceszai

Történetünk nem olyan régen játszódik, 1945-ben, a háború végén, amikorra sok-sok zsidó veszítette el mindenét: családját, barátját, otthonát és minden tulajdonát. Egy dolgot azonban senki nem vehetett el tőlük: az egymás iránti szeretetet. A zsidóknak szeretniük és segíteniük kell zsidó testvéreiket, még a legnehezebb időkben is. Erről szól a mesénk.

Eliézer Zusa Portugál, a szkuleni rebbe sok-sok üldöztetés és nélkülözés után végül egy távoli orosz városba került néhány társával együtt. Közeledett Peszách ünnepe, és bár innen-onnan kaptak némi adományt, hogy megülhessék a szabadság ünnepét, a szkuleni rebbe semmiképpen sem akart lemondani a kézzel készített, őrzött maceszről. A rebbének és társainak szinte semmi pénze nem volt, de még ha lett volna, akkor is nagyon nehéz lett volna búzát szerezniük, de nem adták fel a reményt. Addig-addig kerestek és kutattak, míg végül sikerült annyi búzát venniük, amennyiből néhány kerek maceszt el tudtak készíteni.

A rebbe és társai dolgozni kezdtek. A lehető legnagyobb elővigyázatossággal – nehogy a búza vízzel érintkezzen – lisztté őrölték a búzát. Tiszta forrásból vizet húztak, egy éjszakán át vigyáztak rá, és másnap megkezdődhetett a sütés. Szorgalmas munkájuknak meglett az eredménye, és a szkuleni rebbe még aznap üzent a környéken élő más rebbéknek, és mindegyiküknek három egész maceszt ajánlott fel, pontosan annyit, ahányra a szédertálon szükség van.

A rabbik nagyon hálásak voltak, és mindannyian éltek is a különleges lehetőséggel. Egy héttel Peszách előtt látogató érkezett a szkuleni rebbéhez, aki nem volt más, mint a szeret-vizsnyici rebbe fia, Mose Hager rabbi. Ő is, mint annyian, Eliezer Zusa rabbi maceszáért jött az apja, Boruch Hager, a szeret-vizsnyici rebbe nevében. Miután megkapta a neki járó három maceszt és megköszönte apja nevében, így szólt a szkuleni rebbéhez:

„Tudom, hogy mindenki csak három maceszt kaphat, azonban apám, a szeret-vizsnyici rebbe a lelkemre kötötte, hogy mindenképpen hat maceszt vigyek neki. Azt mondta, hogy ez annyira fontos, hogy addig vissza sem mehetek hozzá, míg nem tudok neki hat egész maceszt vinni.” Eliezer Zusa rabbi úgy érezte, nincs más választása, eleget kell tennie a kérésnek.

Eltelt néhány nap. A Peszáchot megelőző napon nem más érkezett ismét a szkuleni rebbéhez, mint Mose Hager rabbi, aki korábban már hat maceszt elvitt. Csodálkozásra azonban nem maradt idő, mert máris közölte, miért jött: „Szeretnék visszaadni három maceszt” – jelentette ki. Most aztán mégis elcsodálkozott a szkuleni rebbe, és azt mondta: „A szeret-vizsnyici rebbének hat egész maceszra volt szüksége. Mi az oka annak, hogy hármat most visszaküld belőlük?” – Így felelt reb Mose, titokzatosan mosolyogva: „Apám, a rebbe kérdezteti, hogy vajon a szkuleni rebbének maradt-e őrzött macesza a saját széder estéjére.” Ő pedig, kissé zavarodottan, így felelt: „Hogyan maradhatott volna, amikor olyan sokan kértek! Nem tarthattam meg egyetlen szeletet sem, annyi mindenkinek szüksége volt rá!”

Mose rabbi széles mosollyal nyújtotta át a három maceszt: „Apám biztos volt ebben” – mondta. – „Ezért ragaszkodott ahhoz, hogy hat darab maceszt kaphasson. Hogy hármat visszajuttathasson belőlük annak, aki mindenét, még az utolsó őrzött maceszát is elosztogatta.”