Történt egyszer, hogy a szadagorai szent rabbi, reb Jiszráél Rizsiner (Jiszráél Friedman, 1796–1850) egyik rokona, elvesztette egész vagyonát. A tönk szélére került fiatalember, más ötlete nem lévén, felkereste szentéletű rokonát és kérte, adjon neki ajánlólevelet az ő haszidjaihoz. Azonban a rabbi vonakodott ezt megtenni és inkább azt mondta unokaöccsének: 

„Nem helyénvaló, ha őseink érdemeit hasznosítani akarjuk a magunk számára, inkább adok neked egy ajánlólevelet a berdicsevi sógoromhoz, reb Jákov Halpernhez, hogy alkalmazzon téged a szatócsboltjában. Ily módon aztán a kezed munkájával fogod fenntartani magad, nem pedig könyöradományokból. Hallgasd meg csak az alábbi történetet!”

Élt a Szentföldön egy nagy tóratudós, jámbor és istenfélő ember. Nem volt semmiféle üzlete, kizárólag a Tóra tanulmányozásával és a Talmudban való búvárkodással töltötte napjait. Így lett nagytudású, ám igen szegény ember, aki éppenséggel három eladósorban lévő leánnyal is büszkélkedhetett, azonban nem volt semmije sem, amiből kiházasíthatta volna őket.

A bölcs embert erősen bántotta a kilátástalan helyzete, mire a felesége azt tanácsolta neki, hogy utazzék a „gólesz”-be, olyan országokba, ahol élnek zsidók és ott gyűjtsön könyöradományokat a „háchnoszesz kále” céljára, vagyis a kiházasítás micvájára.

Abban az időben ritkán mentek szentföldi emberek külföldre, ezért az asszony úgy vélte, hogy bőségesen fognak adni neki a hittestvérek. Így aztán az embernek nem volt más választása, viszont semmiképpen sem akart a külföldi zsidók előtt azzal kérkedni, hogy ő szentföldi lakos, mert nem akarta Erec Jiszráél szentségét a maga számára hasznosítani. Ezért hát odament a mezüzéhez és megfogadta, hogy senki előtt sem árulja el szentföldi származását. Csak ha valamelyik szent rabbihoz kerül, akkor fedi fel az igazi kilétét.

A jámbor ember útnak indult, sokat nélkülözött mire végre megérkezett Szadagorába és ott felkereste Sálom Sáchná Friedman (1769–1812) rabbit. Előadta neki, hogy kicsoda, micsoda, mire a rabbi adott neki hat aranyat és azt tanácsolta, hogy keresse fel a sógorát, rabbi Dávidot, aki nagyon bölcs ember és jó útmutatással lehet számára. El is ment hozzá, aki szintén adott neki hat aranyat és azt mondta neki, hogy utazzon tovább Przemislányba, és látogasson el a csodatevő hírében álló reb Méirhez (1783–1850). Őt a legbölcsebb emberek is prófétának tartják, biztosan jó tanácsot fog adni.

A szentföldi ember elment hát Przemislányba, s ott próbált a rabbi elé járulni, azonban reb Méir háziszolgája nem akarta beengedni, mert üres kézzel érkezett. Ez egy keddi napon történt. Szerdán és csütörtökön is hiába igyekezett bejutni a rabbihoz, így felhagyott a próbálkozással és elment a bészmedresbe imádkozni. A tan- és imaházban senki nem vett róla tudomást, senkit sem érdekelt a kiléte. Az esti imánál viszont megjelent a helyi szabómester is, akinek feltűnt az idegen, s megtetszett annak az átéléssel teli imája, a jámbor tartása, ezért imádkozás után odament hozzá, szívélyesen üdvözölte és meghívta magához vacsorára.

A szentföldi férfi a vacsora után az éjszakát is a szabónál töltötte. Másnap, vagyis péntek reggel az imádkozást követően arra kérte a vendéglátója, hogy maradjon a sábeszre is az otthonában. Az idegen látta, hogy a szabó vallásos, rendes ember, ezért elfogadta az invitálást. 

A derék szabómester nagyon megörült és hálát adott az Örökkévalónak, hogy ilyen szombati vendéget küldött neki és meghagyta a feleségének, hogy bőségesen gondoskodjék bárcheszről, töltött dióshalról, schnitzelről és borról. Egyúttal közölte az ismerőseivel, hogy milyen tiszteletreméltó vendége lesz szombatra, s meghívta őket is, hátha bölcs beszédet hallanak a vendégtől. Azt azonban senki sem sejtette továbbra sem, hogy ki az idegen, és hogy hová való.

Vasárnap reggel rabbi Méir behívatta magához háziszolgáját és így szólt hozzá:

„Valami dicsfényt látok a Szentföldről. Eredj és kutasd át az egész várost a szentföldi ember után és ha megtalálod, hozd ide. Ha nem hozod, akkor ízekre szedlek szét.”

A gábbe nagyon megijedt, mert ilyen erélyesen még sosem hallotta beszélni a rabbit. Tehát nyakába vette a várost, ám akárhol kutatott is, nem lelt senkit, aki látta volna, nem talált senkit, aki hallott volna a szentföldi emberről. Végül a piactérre ment, ahol a vidékről érkező emberek szoktak vesztegelni. Most először látták itt a rabbi szolgáját, nagy meglepettségükben meg is kérdezték, hogy mit keres ott. Mire a szolga azt felelte, kell hogy valami szentföldi ember tartózkodjék a városban, mert a rebbe szigorúan ráparancsolt, hogy vigye elé.

Erre az egyik kereskedő megjegyezte: hallomásból tudja, hogy a szabónál idegen vendég tartózkodik, hátha ő az, akit keres. A szolga el is sietett a szabóhoz, ahol megtalálta a vendéget, akiben rögtön felismerte azt az embert, akit háromszor sem engedett a rebbe elé. Megkérdezte tőle, hogy ő jött-e a Szentföldről, mire az idegen bevallotta, hogy igen, ezután a gábbe azonnal a rabbi elé vezette őt.

„Dicsértessék az Örökkévaló, hogy magát ide vezette, mert pénzt őrzök a maga számára, hogy leányait férjhez adhassa. Fent az égben tekintettel voltak a maga tudományosságára és nem akarták, hogy anyagi gondok miatt maga lemondjon a tóratanulásról. Ezért hát már akkor, amikor a maga leányai megszülettek, megparancsolták nekem az Égből, hogy lassacskán gyűjtsem össze számukra a megfelelő hozományt.”

– mondta reb Méir a belépő idegennek, majd az asztalra helyezett egy titkos szegletben őrzött ládikát, melyben hatszáz aranypénz volt. Sok arany bizony már megfeketedett a hosszú idő alatt. 

A szentföldi jámbor nagyon megköszönte a rabbi jólelkűségét, majd elbúcsúzott tőle és visszament Szadagorába, Reb Sálom Sáchnához, megköszönte a jó tanácsot és megmutatta neki a pénzt, a rabbi pedig sajátkezűleg tisztította fényesre a megfeketedett aranyakat.

„Látod fiam” – fejezte be reb Jiszráél Rizsiner – „milyen jutalmat nyert az illető ember, mert nem akart Erec Jiszráél szentségéből hasznot húzni. Ezt jegyezd meg magadnak, és te se akard őseid érdemeit a magad hasznára fordítani. Itt a levél a berdicsevi sógoromhoz, ő majd alkalmazni fog téged és te pedig a két kezed munkájával fogod megkeresni a kenyered.”

Fotó: Cottonbro

Forrás

„Tárca – Choszid a Szentföldön.”, Zsidó Ujság, 1926. 2. évf. 15. szám, 4. old.