A Chábád és az izraeli hadsereg kapcsolata. A chabad.org írásából idézünk.
Bármilyen furcsán hangzik is, a Chábád-mozgalom évtizedes kapcsolatban áll az izraeli hadsereggel. A Chábád hisz abban, hogy a hadseregben való szolgálat fontos, és hogy a zsidó nép megfelelő védelmét csakis a katonák és a tóratudósok közös munkája biztosítja.
Az egyedülálló kapcsolat természetesen a Rebbe inspirációja alapján alakult ki. Az áldott emlékű Menachem Mendel Schneerson rabbi évtizedeken át ösztönözte, támogatta és látta el tanácsaival a hadseregben szolgáló katonákat és családjaikat.
A most 78 éves Joszi Ben Chánán 1979-ben találkozott először a Rebbével. Az egykori dandártábornok katonaként harcolt a jom kipuri háborúban (ahol meg is sérült), később a Fegyverfejlesztési és Technológiai Részleg vezetője lett a hadseregen belül. Amikor 43 éves korában a leszerelését tervezte, az akkori vezérkari főnök, Mose Levi arra kérte, hogy vegye át a páncéloshadtest vezetését.
„Nem tudtam, mitévő legyek. A feleségem ismét gyermeket várt, és már elterveztem, hogy visszavonulok a karrieremtől. De azt mondtam: át kell gondolnom a dolgot. Tanácsra van szükségem.”
A következő héten, amikor a Rebbe egydollárosokat osztogatott, a férfi beállt a Rebbe előtt kígyózó sorba. Amikor sorra került, feltette a kérdését. A Rebbe így felelt:
„Az Ország megvédésével, Izrael Földje, Izrael népe és a Tóra integritásának megóvásával teljesítheti a kötelességét”
– vagyis zsidóként az a kötelessége, hogy megvédje Izraelt és eleget tegyen a vezérkari főnök kívánságának. „Amikor [a Rebbe] Izraellel kapcsolatos állásfoglalását fogalmazta meg, mindig hatalmas szeretettel, óvatos átgondoltsággal és a politikai és hadszíntéren levők felé mutatott óriási tisztelettel tette ezt. Izrael vezetői úgy járultak elé, ahogy a diákok a tanáruk elé. Eljött Jicchák Rabin, Áriel Sáron…, Menáchem Begin és Zálmán Sázár. Eljöttek és meghallgatták az útmutatását.”
1976-ban egy nagy izraeli delegáció – többségében háborúban megsérült katonák – vett részt a torontói paralimpián, majd ezt követően a Rebbéhez utaztak New Yorkba. A Rebbe tisztelettel és elismeréssel fogadta őket, és arról beszélt, hogy a testi hiányosságok azt jelentik, hogy a Teremtő az illetőt képessé tette arra, hogy felülkerekedjenek azon, amin más ember képtelen lenne. „Senkit nem szabad a fogyatékos jelzővel illetni. Éppen ellenkezőleg, különleges és kivételes emberekről van szó, akik speciális erőt kaptak a Teremtőtől, az átlagembernél többet. Ezért inkább annak kell nevezni őket, amik valójában: kivételesek.” Az 1948-as függetlenségi háborúban megsérült Joszef Lautenberg így emlékezett e találkozóra: „A Rebbe lejött hozzánk. Azt mondták, ilyet soha nem tett. Lejött, hogy a delegáció minden egyes tagjával kezet fogjon. Nehéz leírni a látványt… és mindnyájunknak adott egyet a híres dollárjaiból. Ez legalább egy órát vett igénybe, de lehet, hogy többet is. A Rebbének fontos volt, hogy mindnyájunkhoz odamenjen, megérintsen és beszéljen velünk. Úgy éreztük, hogy valóban szeret minket, hogy szereti azokat, akik a testüket feláldozták Izrael Földjének megvédése érdekében.”
A levelezésében a Rebbe gyakran kiemelte a katonai szolgálat két, egymással összefonódó tanulságát: először is, hogy a katonai kiképzés során az újoncok megtanulják, hogy kérdés nélkül fogadja el a küldetést – ez arra hasonlít, ahogyan a zsidó nép elfogadta az Isten által felajánlott Tórát: „náásze venismá” – megtesszük és meghallgatjuk. Másodszor is, hogy az egyes katonák küldetése hatással van az egészre. „Ezért aztán a katona teljesíti a küldetését anélkül, hogy megkérdőjelezné, hogy maga a küldetés vagy annak részei fontosak-e. Csakis a Legfőbb Parancsnok ismeri minden egyes részlet fontosságát.”
Címlapkép: chabad.org
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.