Chájim rabbi 1696-ban az Atlanti-óceán parján, a marokkói Szaléban született, mely réges-régi várost egyes elbeszélések szerint Noé egyik fia alapított. Rabbicsaládba született, apja Mose ben Attar rabbi, nevét pedig nagyapjáról az idősebb Chájim ben Attar rabbiról kapta.
Kilencéves korában a helyi zsidógyűlölő vezír elől Mekneszbe menekültek, ahol néhány évvel később feleségül vette Facunjá nevű rokonát. Apósa házába költözött, ahol gondok nélkül tanulhatta a Tórát. Feleségétől nem születtek gyermekei ezért idővel egy másik nőt, Bibász Esztert is nőül vette, kitől leányai születtek. Leányaival minden péntek este áttanulmányozta a hetiszakaszt és azokat a fantasztikus magyarázatokat is megosztotta velük, melyekből később világhírű, Or háChájim című kommentárját megírta.
Amikor Marokkót éhínség sújtotta úgy döntött, hogy az akkor – az oszmán Szíriához tarozó – Szentföldre vándorolnak ki. 1739-ben, a hosszú vándorúton Livornó zsidó közösségének gazdagjai rögtön felismerték benne a hatalmas Tóra mestert, a városban tartották és egy jesivát alapítottak számára. Ekkortájt kapott pénzt, hogy kinyomtathassa könyvét, melyből máig ezrek merítenek szellemi táplálékot.
Chájim rabbi bárhová is ment, mindig hatalmas tisztelettel fogadták. Még mielőtt a Szentföldre érkezett volna, Algírba ment, hogy ott tanulókat toborozzon az új jesivájába. Akkó kikötőjébe két feleségével, leányaival és harminc bócherével érkezett, egy járvány miatt viszont csak 1742 közepén költözhettek Jeruzsálembe, ahol rögtön megalapította a Jesivát Kneszet Jiszráélt.
Szentföldi ragyogása alig egy évig tartott, és 1743 nyarán, támuz hónap 15-én az Örökkévaló magához szólította a tóratudás egyik legfőbb földi helytartóját. Azt mesélik, hogy azon a szombati napon, melyen Chájim rabbi visszatért Teremtőjéhez, akkor a nagy haszid mester, a Báál Sém Tov így kiáltott fel: „Kialudt nyugat fénye!”
A jeruzsálemi Olajfák-hegyének régi zsidó temetőjében fekszik, sírja máig zarándokhelynek számít. Emlékéből fakadjon áldás!
