Támuz hónap 23-én, idén július 3-án, pénteken van a híres Duschinszky-család egyik kiemelkedő tagjának a 82. jorcájtja. Duschinszky Mihály rabbi évfordulója kapcsán életéről és családjáról elevenítünk fel néhány mozzanatot.
Duschinszky Mihály (Micháél Jicchák, 1871–1939) egy felvidéki kis községben, Námesztón (Námestovo, Szlovákia) született ortodox családban. Apja Duschinszky Dov Beer (Bernát, 1838–1922) az ottani, illetve a környező falvak rabbija, anyja pedig a budapesti ortodox főrabbi, Reich Jáákov Koppel (1838–1929) húga, Reich Katalin (Rivká Hájele, 1850–1919) volt.
Másodunokaöccse volt a híres Duschinszky Joszef Cvi („MáHáRIC”, 1867–1948) huszti (Huszt, Ukrajna), később jeruzsálemi főrabbinak. Dédapjuk Michael Squarenina Nadas (1774–1870) héber betűszedő, Pozsonynádas (Trstín, Szlovákia) első rabbijának a fia volt. Duschinszky Joszef Cvi rabbi köré jeruzsálemi évei alatt kezdett el szerveződni népesebb tömeg, míg végül egy külön haszid csoporttá nem alakultak. Azonban, eltérően más haszid udvaroktól, mivel a rebbe itt nem haszid háttérből érkezett, hanem Sévet Szófer (Schreiber Szimchá Bunim, 1842–1906) közvetlen környezetéből, ezért a csoporton belül a mai napig keverednek az askenáz és szefárd minhágok.
Az első Duschinszky rebbe halálát követően a jeruzsálemi önkormányzat megtisztelésképpen egy utcát akart elnevezni róla, ám a rabbi fia, egyben a második rebbe, Duschinszky Jiszráél Mose (1921–2003) megtiltotta a tisztelgésnek ezt a fajtáját, méghozzá arra hivatkozva, hogy ha esetleg sábeszkor végighajtana egy autó azon az utcán, akkor apja lelkének az iszonyú fájdalmat okozna. A hivatal ezt tudomásul vette, de nem mondott le a tisztelgésről, s végül arra a megoldásra jutottak, hogy egy lépcsősort neveznek el a város rabbijáról. A lépcsősor (Má’álot Dushinsky) Jeruzsálem egyik ortodox negyedében, a Szanhedriában található.
Ma egyébként a nagyapjával azonos nevű egyik unoka – mint a harmadik „Dushinsky rebbe” – vezeti a közösséget. Jeruzsálem mellett nagyobb számú követő él még Bét Semesben, ahová a jelenlegi rebbe egyik öccsét, Duschinszky Mordecháj Jehudát nevezte ki. De a közösségnek élnek még jelentősebb számú haszidjai Londonban és New Yorkban is, akik saját zsinagógákban imádkoznak.
No de, visszakanyarodva Duschinszky Mihályhoz. Kisgyermekként az apjától szívta be a Tóra alapjait, majd nagybátyjánál Ráv Reich Jáákov Koppelnél tanult Verbón (Vrbové, Szlovákia), ahol egyébként már a dédapja is rabbi volt, akit bár Jáákov Koppel Altenkunstadtnak (1767–1837) hívtak, de mindenki csak „Koppel Chárif”-nak hívta, vagyis az „éleseszű Koppel”-nak szólította. Verbó után pedig unokabátyjához hasonlóan, szintén a pozsonyi jesivában tanult, és a Sévet Szófer egyik kedvenc tanítványa lett.
Említést érdemel, hogy a szigorú vallási tanulmányok mellett nyitott volt a világi tanulmányokra is, s magába szívta az európai kulturális értékeket is. A héber, arámi, jiddis, magyar és német nyelv mellett megtanult angolul és franciául is. Házasságot Goitein Leával (1876–1966) kötött, ki a neves hőgyészi rabbicsaládból származott; frigyükből hat gyermek született. Saját útjához hasonlóan, a gyermekeit is azonos szellemben nevelte. Legkisebb leánya, Ráchel (férjezett nevén Áhároni, 1911–2002) például földrajzot tanult a pesti egyetemen. Képzeljük csak el: egy ortodox rabbi lánya az egyetemen(!), kirívó eset volt ez még a korabeli nyugati vallásos világban is, pláne Magyarországon.
A Rákospalotai Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség 1898. február 27-én mondta ki önállósulását az újpesti anyahitközségtől. Nem sokkal később pedig pályázatot írtak ki: évi 1000 koronáért és lakásért cserébe kerestek rabbit maguknak. Három jelölt került szóba, közöttük az akkor még Hőgyészen élő Duschinszky rabbi, akit végül a tagság egyhangúlag választott meg. Április 24-ei székfoglalójában többek között a következőket mondta:
„Hevesebben dobog a szívem ama gondolattól, hogy én, ki alig léptem a férfikorba, mint Izrael egy őre, a vallás szent szövétnekét, a tudomány világító fáklyáját fennen lobogtassam, lelkesítő szózattal hirdetve: Jákob háza, jertek, haladjunk az isteni világosság dicső útján. Félve félek a tudattól, hogy én legyek az, ki mint a hitközség vezetője, ama szent célokat képviseljem, melyek előbbre viszik a hitközség jólétét, és közelebb juttatják boldogságának révpartjaihoz.”
A rabbi rákospalotai munkásságát egy helyen az alábbiakban foglalták össze: „Az isteni gondviselés nehéz feladat elé állította a 27 éves papot – ki közben a hőgyészi rabbi leányát, a Keszef Nivdor dédunokáját vette feleségül – midőn a fiatal rákospalotai orth. hitközség rabbijává választja. Csak az ő kiváló erényekkel megáldott egyénisége hozhatta közös nevezőre és tarthatta meg egységben azt a rohamosan fejlődő Pest környéki, sajátságos összetételű, 3000 lélekszámú nagy hitközséget. Csak az ő szellemi és erkölcsi erényeivel megáldott, tipikus papi lelkületű egyéniségének sikerülhetett a legellentétesebb irányzatok békés összefogásával egy oly konzervatív vallásosságú orth. hitközséget kifejleszteni, amely intézményeiben a legszigorúbb felfogású követelményeknek is megfelelt.
Ez a munka csak fokozatosan és tervszerűen haladhatott, igénybevéve a fiatal rabbi egész energiáját. 41 esztendeig vezette Rákospalota zsidóságát a Tóra útján, éspedig a szó szoros értelmében, mert nyilvános tanulásával kifejtett tanítói munkáját a megbetegedése előtti utolsó napig is tántoríthatatlanul folytatta.”
A megyében egyedüli rabbiként sikerült elérnie, hogy egész Pest környékén a palotai maradt az egyetlen olyan hitközség, mely elkerülte a szétszakadást, sőt, hogy az intézményei végig szigorúan ortodox szellemben működhettek. Sikeréhez nagyban hozzájárult személyének varázsa és nyitottsága a világra, hogy mindenkihez volt mondanivalója, ami egy heterogén közösségben igen fontos erény. Életmódjával a modern-ortodox irányzat előfutára lett Magyarországon.
1922-ben, édesapja temetésekor, amikor az első hó leesett, meghűlt. Tüdőgyulladást kapott, magas lázzal esett az ágynak, aggódó közössége ekkor változtatta meg a héber nevét és adta a Micháél mellé a Jicchák nevet, hogy óvó pásztoruk felgyógyuljon. A sok zsoltár pedig célt ért és két hét múlva felgyógyult a rabbi, hogy még hosszú évekig dolgozhasson a közösségéért.
Temetése 1939. július 11-én folyt le, a rákospalotai lakosság széleskörű gyásza mellett. A temetést a hagyományoknak megfelelően gyorsan megtartották, ennek ellenére búcsúztatásán majdnem ezer ember, közöttük olyan rabbielőkelőségek jelentek meg, mint Sussmann Mordecháj Efrájim Fischl (Viktor Győző, 1867–1942) budapesti, Singer Leó (1877–1944) várpalotai vagy Silberstein Dávid Jehuda (1885–1944) váci orthodox főrabbik.
Utódja legkisebbik fia, Duschinszky Jenő (Jeráchmiél Jáákov, 1916–1986), korábbi pestújhelyi rabbi lett, akit 1939 ősz végén Londonból hívták haza, hogy még december 24-én palotai főrabbinak választhassák. A fiatal rabbi az apja által kijelölt utat folytatta, de sajnos munkája nagy részét a vészkorszak megpróbáltatásainak enyhítése tette ki.
Emlékéből fakadjon áldás!
Cseh Viktor
Források:
Áhároni Ráchel, A rákospalotai zsidó hitközség története. Tel Aviv: Rákospalotai Emlékbizottság, 1978.
„Duschinszky Mihály rákospalotai főrabbi halála”, A Magyar Zsidók Lapja, 1939. 1. évf. 27. szám 11. old.