Lajta Béla ma 100 éve, október 12-én hunyt el Bécsben. Testét hazahozták, majd a családi sírokhoz közel helyezték végső nyugalomra a Kozma utcai központi izraelita temetőben. A mindössze 45 évesen elköltözött építész-zsenire emlékezünk.

Lajta Béla Leitersdorfer néven látta meg a napvilágot Budapesten 1875. január 23-án egy hagyományőrző zsidó csalában, aki nyolc napos korában a Berl zsidó nevet kapta, mely a héber Dov név jiddis alakjának a szeretetteljes formája. Gyermekkorának meghatározó képe a következő volt:

„Egy piciny szabóműhelyben egy magyarnadrágos öreg úr járkált egy nagy szabó-ollóval és zümmögött héber melódiákat és szabta a sújtásos mentéket. Ebben a szabóműhelyben nőtt fel atyja mellett Lajta Béla. A melódiák, a tarka tündérmesék épp úgy elkísérték férfiéveibe, mint annak a szabó-ollónak szimbolikus valósága, mely ott lógott átkötve egy piciny nemzetszín szalaggal az ő műtermében.”

A fiatal Leitersdorfer 1895-ben végezte el a Műegyetemet, majd egy rövidebb időre Hauszmann Alajos (1847–1926) mellé szegődött, onnan pedig Berlinbe került, ahol Alfred Messel (1853–1909) és Ernst Eberhard von Ihne (1848–1917) műtermében csiszolta képességeit. Németország után, mielőtt visszaköltözött volna szülővárosába Olaszországban, Angliában és Párizsban tett hosszabb tanulmányutakat.

A fővárosban Lechner Ödön (1845–1914) követője lett, azonban a markáns lechneri hatás nem nyomta el Lajta saját egyediségét sem. Első önálló munkája egy átalakítás volt bátyja, a Völgy utca 7. szám alatti nyári villáján. Ezt több villaépítés, illetve bolthelyiség kialakítás követett, majd a Pesti Izraelita Hitközség megrendelésére 1908-ban megszületett az első nagyobb épülete, a Wechselmann Ignác és neje Neuschloss Zsófia Vakok Tanintézete (Mexikói út 60.), melyet 1911-ben a Pesti Chevra Kadisa Szeretetháza (Amerikai út 57.) követett, majd ugyanott, pár évvel később további pavilonoké – a komplexumról bővebben itt és itt lehet olvasni a korábbi írásainkat.

Időközben elkészült a Salgótarján utcai izraelita temető kupolás ravatalozója és erődre emlékeztető bejárata a szolgálati lakással. Felavatták a Parisiana Mulató ékszerdobozát is, melyben ma az Újszínház működik. Közben felépült a Vas utcai kereskedelmi iskola épülete, illetve több bérház is, például a Népszínház utca 19. alatti, vagy a család szabóságának is otthont adó ülzleti bérház a Szervita tér 5. szám alatti.

Kiemelkedő alkotásokat hagyott hátra a sírépítészetben. Az első művészek között volt, aki a héber betűkészlet hagyományos formavilágához hozzá mert nyúlni és saját tipográfiákat alkotott szinte minden egyes általa készített síremléken. Az elsőt édesanyjának, Ungár Teréznek (Reizl, 1837–1902) készítette el, ahová aztán édesapja, Leitersdorfer Dávid (Dovid, 1838–1920) is temetve lett. A lekerekített, szecessziós hatású obeliszken három szív motívum található, mely a szűcshímzésekre emlékeztet, vagyis családja mesterségére utal. Több mellett a Schmidl Sándor és családja mauzóleuma turisták százait vonzza a Kozma utcai izraelita temetőbe, ahol ő készítette el az 1848/49-es szabadságharcos hősi zsidók oroszlános emlékművét is 1915-ben.

Pályájának felívén Gerő Ödön (1863–1939) mérnök, újságíró az alábbiakban foglalta össze a lajtai építészet jelentőségét a Vasárnapi Ujság hasábjain:

„A magyar modern építés legjava művelői közül való. Új formákat, új ritmust alkotott, az építészi monumentalitásba új elemeket vitt. Annak a nagy művészeti forradalomnak, amelynek Lechner Ödön a kezdője, ő is egyik vezetője. […]

A népiesben gyökerező új építészet a legkorszerűbb energiának, a demokráciának művészi érvényre juttatása. A néperőnek, néptehetségnek megszólaltatása. Az építészeti modernség a technika új lehetőségeit alkalmazván s az új élet szükségességeit kielégítvén, új formákat keres. […] Nem a derűs ornamentizálás, hanem az egyszerűségében monumentális formaképzés az ő művészetének igazi mivolta. Pedig alig van másik olyan művészünk, aki a magyar népies ornamentikát úgy kikutatta és megértette, mint ő. De a hímzés, varrás, faragás, fazekasság, építés, asztalosság egész dekorációs anyaga, bármennyire is dekorációs célzattal alkalmazza, az ő keze ügyében ritmussá lesz, s ez a ritmus irányítja tér- és felületformáit. Érvényre akarja juttatni a modernségnek világszerte elért eredményeit az új magyar építésben, azt vallván, hogy a modernség táborai és csoportjai a maguk eredményeit kicserélhetik, de a vállalt idegen eredmények az ő épületein sajátosan magyarokká lesznek.”

Ahol a tervek születtek, Lajta dolgozószobája (Vasárnapi Ujság 1911. 42. szám, 842. o.))

Miközben a széles társadalom megismerte a Lajta nevet, addig a hitközségi berkekben is kezdték azt megszokni, hiszen nevét Leitersdorferről magyarosította, mellyel nem csak az első tervrajzait szignózta, de a zsinagógai adományokat is sokáig ezen a néven juttatta el. Támogatója volt a Zsidó Múzeumnak, melynek felállításában szinte a kezdetektől fogva részt vett, majd a felállítása után különleges tárgyakkal, – mint például egy chánukiával, melynek két karja Mózes és Áron szobra – gazdagította a gyűjteményt.

Jó barátságban volt a nagy zsinagógaépítő Baumhorn Lipóttal (1860–1932) is, ám Lajta önálló zsinagógaépület sosem épített, ez azonban nem jelenti azt, hogy nem is tervezett volna. Részt vett a lipótvárosi „megazsinagóga” pályázatában, melyben 1899-ben a rangos harmadik helyet érte el „Rajzolt hexagramm 5659” fantázianevű munkája, vagyis idősebb és jóval tapasztaltabb kollégákat (összesen 23 pályázat érkezett be) utasított maga mögé már alig 25 évesen. Végül a grandiózus terveket a hitközség anyagi okokból kifolyólag nem tudta megvalósítani.

Míg Lajta lipótvárosi zsinagóga tervén a klasszikus építészeti megoldások domináltak, és elsősorban a bizánci stílus uralta, addig már a 1912-es Krisztina körúti, budai nagyzsinagóga pályázatában a modern elemek Lajtai kreativitása és praktikussága látszik. Ekkor Lajta Béla „Sion” jeligéjű pályázata győzött. Magyar Vilmos (1873–1940) építész így dicsérte a terveket az Építő Ipar szaklapban:

„Minden ízében elsőrangú művészi munka, így felépítve, a kontinens legjobb, legigazibb zsidó temploma lenne. A templomot a Krisztina körútra merőlegesen helyezi el, miáltal a szentély nem keletnek, hanem északkeletnek fekszik. Művészi szempontból ez a programtól való eltérés mindenképpen helyes. Templomtere gömbszelettel lefödött négyzet, melyhez tágas előcsarnokok, ruhatárak és mellékhelyiségek csatlakoznak. A szentély körüli helyiségek csoportosítása mintaszerű. Homlokzata megkapó egyszerűségében is monumentális. Csupa misticum az egész. Az ókori szaszanid, föníciai emlékek formái elevenednek meg előttünk, amelyek a tervező keze alatt a zsidó templom predesztinált formáinak bizonyulnak. A templom perspectivája mesésen van megrajzolva. A grafikus művész egyenesen bűvészkedik a tollával. Első tekintetre megkap, magával ragad. Mire felocsúdunk, mosolygunk a játékán. Hiszen csak káprázat, a templomot így soha semmi távlatból nem fogjuk látni. És mi mégis vissza-vissza térünk e tervhez. A hétköznapi imaházat a tervező az ókeresztény baptisteriumokra emlékeztető nyolcszögletes épületbe helyezi, a templomtól teljesen függetlenül, a telek déli sarkába. Ez ismét a tradíció rovására, a művészetnek, avagy inkább festőiségnek tett engedmény. Régi, régi szokás, hogy a hétköznapi imaházat a templom előcsarnoka mellé helyezik, amelynek egykoron majdnem hasonló szerepe volt, mint az ó-keresztény basilikák nartexjének.”

Sajnos végül a Krisztina körúti zsinagóga tervei sem valósulhattak meg, így Lajta zsinagógaművészetét „csupán” a szeretetházi és Abonyi utcai zsidó gimnázium imaházaiban csodálhatták a korabeliek, fájdalom, ma már egyik sem létezik eredeti formájában.

Hála az Örökkévalónak sok más zsidó származású alkotóval ellentétben Lajta Béla munkássága viszonylag jól prezervált, épületeinek egy része, még ha nem is eredeti funkcióját tölti be, felújított, vagy jó állapotú. Életéről, munkáiról több album, könyv is megjelent. Méltósággal és tisztelettel őrizzük Lajta hagyatékát a következő évszázadokban is!

 

Cseh Viktor

 

A témában érdeklődőknek ajánljuk a Lajta Béla Virtuális Archívumot, ahol számos tervrajz, fotó és egyéb dokumentum megtalálható: http://lajtaarchiv.hu

 

Források:

 

Gerő Ödön, „Lajta Béla.”, Vasárnapi Ujság, 1911. 58. évf. 42. szám, 842–844. o.

 

Magyar Vilmos, „A budai zsidó templom tervpályázata”, Építő Ipar, 1912. 36. évf. 28. szám, 268–272. o.

 

Majoros Valéria, „Lajta Béla síremlék- és temetőművészete”, Ars Hungarica, 1983. 11. évf. 1. szám, 165–184. o.

 

Nádai Pál, „Akiknek kevés a Laja Béla magyarsága – Küzdelem a halott zsidó építész ellen”, Egyenlőség, 1925. 44. évf. 18. szám, 5–6. o.

 

Nádai Pál, „Huszonkét magyar zsinagóga – Beszélgetés Baumhorn Lipót, a nagyhirü templomépítő müvésszel”, Egyenlőség, 1927. 46. évf. 35. szám, 7–8. o.

 

  1. G., „Az ötödik kerületi új zsidó-templom pályázata”, Vasárnapi Ujság, 1899. 46. évf. 13. szám, 201–202. o.

 

„A Magyar Zsidó Muzeum”, Egyenlőség, 1910. 29. évf. 30. szám, 7–8. o.

 

„Hirek – Zsidó muzeum.”, Egyenlőség, 1909. 28. évf. 48. szám, 11. o.

 

„Lajta Béla emlékműve a 48-as zsidó hősöknek.”, Egyenlőség, 1915. 34. évf. 23. szám, 10. o.