A mécsest a sötétségben kell meggyújtani!

A Rebbe, Menáchem Mendel Schneerson rabbi küldöttei és üzenetei útján a világ minden pontján élő zsidóhoz elért. Ezt nem csak úgy kell érteni, hogy távoli országokba juttatta el a zsidóság fényét, hanem úgy is, hogy olyan közeli, de elzárt helyekre, mint például a börtönök. Gondoskodott arról, hogy az ilyen vagy olyan okok miatt fogvatartott zsidó raboknak legyen lehetőségük lelkileg vissza-találni a helyes útra.

Sokszor érezzük úgy, hogy rabságban tart bennünket az életünk, nem tudunk szabadulni valamilyen probléma vagy negatív hatás fogságából. A Rebbe raboknak küldött hanukai üzenete segíthet átlendülnünk a lelkünket gúzsba kötő problémákon is.  

 

„Az Örökkévaló kegyelméből 5738. kiszlév 15. [1977. november 25.]

Brooklyn, N.Y.

 

Minden zsidó vallású fogvatartottnak, bárhol legyenek is

Az Örökkévaló legyen veletek.

Üdvözlet és áldás!

 

A hanuka közelgő napjai jegyében szeretnék mindnyájatoknak áldott és fényes ünnepet kívánni, szívetek kívánsága teljesüljön, és váljon jóra minden tekintetben.

A hanuka üzenetében erőteljes bátorítás rejlik – de ez nem kivételes: minden zsidó ünnep- és emléknapot, ami a naptárunkban szerepel, nem csak azért tartunk meg, hogy emlékezzünk, hanem azért is, mert gyakorlati tanulságokat meríthetünk belőlük, leckét a mindennapokra.

A hanuka egyik ilyen praktikus tanulsága a következő: az ünnephez tartozó micva azt parancsolja, hogy mécsest gyújtsunk, a hanukai fényeket, napnyugta után – szemben a szombati fényekkel, melyeket napnyugta előtt gyújtunk, és különbözően a Menóra fényeitől is, melyeket a Bét Hámikdásban, a Jeruzsálemi Szentélyben egy még korábbi időpontban gyújtottak meg.

A hanukai fények napnyugta utáni meggyújtásában rejlő üzenet a következő: mikor az ember „napnyugta utáni” helyzetben találja magát, mikor a nap világossága átadta helyét a homálynak és sötétségnek – így volt például a görögök elnyomása alatt azokban az időkben –, nem szabad csüggedni, Isten őrizzen tőle, hanem éppen ellenkezőleg: meg kell erősítenünk magunkat az Örökkévalóban, az ő jóságába vetett teljes bizalommal, és erőt meríteni abból a szilárd hitből, hogy a sötétség ideig való, és hamarosan úr-rá lesz rajta a ragyogó világosság, amely annyival világosabb és erősebb lesz, amennyivel a világosság erősebb a sötétségnél, és amennyire nagy az ellentét a kettő között.   

Ez a hanukai fények gyújtásának értelme, illetve annak, hogy naponta egyel több mécsest gyújtunk a hanuka minden napján – és ezzel magunknak és az utcán elhaladóknak is jelezzük, hogy a fény eloszlatja a sötétséget, és hogy ha a kis fény is képes nagy sötétséget eloszlatni, mennyivel inkább képes az a fény, amely naponta növekszik intenzitásban. És ha a fizikai fénynek van ilyen tulajdonsága, mennyivel inkább a spirituális világosságnak, amely örök.

A fentebb mondottak érvényesek a zsidó népre mint közösségre és egyenként is minden emberre, férfira és nőre. Ebből az következik, hogy, bár a zsidó nép ma is gálutban (száműzetésben) él, és „sötétség fedi a földet”, olyan időben, „amikor a nemzetek hivalkodnak és a népek üres szavakat szólnak” stb., nem szükséges ezek miatt különösebben aggasz-tanunk magunkat. Csak erősítsük tovább az Örökkévalóba vetett bizalmunkat, mert ő „Őrizője népének, Izráelnek, nem szunnyad és nem alszik”, és bizakodjunk abban, hogy ő megvédi népét mindenütt, és megáldja őket minden dolgukban hácláchával (szerencsével), éspedig egyre inkább, s hogy ő siettetni fogja a mi igaz Messiásunk eljövetelét, aki elhozza a teljes és igaz geulát (megváltást), amely egyre közelebb van.

Ami pedig az embert egyenként illeti, aki személyes „gálutban” van, annak sincs oka elbátortalanodni, elcsüggedni, Isten őrizzen tőle. Éppen ellenkezőleg, erőt kell merítenie a Teremtőbe és a világ Urába vetett teljes bizalomból, és hinnie, hogy személyes szabadulása a bajból és megszorultságból szintén úton van, sebesen közeledik. Éspedig annál inkább közeledik, minél inkább kifejeződik ez a bizalom és el-köteleződés abban, ahogyan az Örökkévaló parancsolatait be-teljesítjük a hétköznapokban, az Ő Tórája és micvái szerint cselekszünk – s ezek közt a hanukai fények meggyújtása különösen fontos, abban a tekintetben, hogy ez a szimbólum a léleknek, „az Örökkévaló lámpásának” a Tóra és a micvák általi megvilágosítását jelképezi, „mert a micva a lámpás és a Tóra a világosság” – amely napról napra világosabb lesz, míg el-hozza a prófécia beteljesülését: „A sötétben [gálutban] gyászolók nagy világosságot fognak látni” – a geulá világosságát.

Áldásomat küldöm háclácháért, legyenek jó híreitek mindenben.„