„Morris Rosenfeld mégis meghalt? Annyiszor költötték halála hírét, hogy ezt a nekrológot is csak fenntartással közöljük. A hír szerint New Yorkban érte utol a halál aránylag fiatal, alig 61 éves korában.” – közölte némi kétkedéssel az Egyenlőség a 20. század egyik legjelentősebb zsidó poétájának halálhírét, aki a jiddis költészetet bevezette Európa irodalmi kánonba. Rosenfeld ekkor halt meg harmadszorra, s végleg. Versei egy bős százada meghódították az olvasók szívét, halálának centenáriumán ideje, hogy újból hódításba kezdjenek.
A 20. századfordulón, élt New Yorkban egy Kelet-Európából menekült zsidó szabó, Morris Rosenfeld (1862–1923) aki hajnaltól a varrodában robotolt, éjjel pedig a jiddist szabta irodalmi magasságokba. Élete szürke volt, ám annak megannyi árnyalatát volt képes úgy színbe önteni, hogy versei a legzordabb emberek szívét is megérintették.
Velősen megírt önéletrajza így hangzik magyarul: „Boksában, egy kicsiny városkában, Orosz-Lengyelországban születtem. Nagyatyám, atyám és minden hozzátartozóm halászattal foglalkoztak. A kis város, ahol gyermekéveimet töltöttem, csöndes mély erdők és merengő nagy tavak közé van beékelve. Korán chéderbe küldtek, ahol a szent tudományok elemeibe avattak be és megtanultam lengyelül és németül. Apámat nyomorúság, sorscsapás érte, gyermekkoromban korán magamra voltam hagyva. 18 éves koromban megházasodtam és Hollandiába mentem, ahol két hónapon át gyémántköszörűs mesterséget tanultam. Azután Angliába telepedtem le. Londonban három éven át dolgoztam emberfölötti munkával a Sweat Shops szabógyárak műhelyeiben. Azután Amerikába vándoroltam, ahol mind a mai napig maradtam; ott és a New York-i szabógyárakban szabómunkássággal tengettem sokáig életemet, és ott tanultam meg énekelni elnyomásról, szenvedésről és nyomorúságról. Nappal dolgoztam, éjszaka költeményeket írtam.”
Első halálhíre 1907-ben jött, de egy évvel később európai – többek között budapesti – felolvasókörútra jött. Az újságok 1919-ben is eltemették, de csak 1923-ban halt meg.
Morris Rosenfeldről még többet olvashat az Egység következő számában!
A sírok mérése*
(Dr. Kiss Arnold budai főrabbi fordítása)
Ím: elől az öreg Mine
És mögötte ballag Pesszje,
Mine sír és zsoltárt mormol,
Pesszje pedig zsinórt von.
Hullanak az imakönyvre
Csöndes, nagy és forró könnyek;
Reszketőn, és halk sírámmal
Rebeg Mine hő imát:
Erős Úr az ég honában!
A te szegény szolgálónőd
Méri most a sírhalmokat:
Hol jámborok nyugosznak.
Mind a csöndes sírhalmokat
Én Teremtőm! Mérem én:
Mikor a jámbor ősök
Sírva hívják a Neved.
Jámbor ősök, kik trónodnál
Éneklik legszebb daluk:
Mindegyik az ő honának
Örökálmú dalait.
S a fonálból, mit feszítek:
Áhítattal s alázattal
Gyertyát sodor a te Pesszjéd
Hogy tanuljuk tanaid.
És hogy kérjük szent irgalmad:
Nézz le végre mi reánk!
Lássad Jákob forró könnyét,
Halld meg Júda sóhaját!
| * A sírok mérése régi galíciai zsidó szokás volt. Ha egy családtag vagy kedves ismerős megbetegedett, akkor az asszonyok kimentek a temetőbe, ahol egy zsinórral megmérték az ott nyugvó rabbik és jámborok sírjait, majd ebből a zsinórból kanócot sodortak és arra gyertyát öntöttek, amit utána a zsinagógának vagy a tanháznak ajándékoztak. |
Források:
Rosenfeld, Morris, Gettódalok. Budapest: Deutsch Zsigmond és Társa Könyvkereskedése, 1908. 7–8.; 114–116. old.
„Hirek – Morris Rosenfeld mégis meghalt?”, Egyenlőség, 1923. 42. évf. 27. szám, 12. old.
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.