Highland Park Chicago egyik kellemes elővárosa, ahol a lakosság mintegy negyven százaléka a zsidó közösség tagja, így nem meglepő, hogy a hétfői lövöldözés hét halálos áldozata közül négyen zsidók voltak. A település lakói nehezen dolgozzák fel a történteket. A Chábád rabbijai azonnal munkához láttak, hogy hovatartozástól függetlenül enyhítsék az emberek gyászát és félelmeit – írja a Chabad.org.

Az első azonosított áldozat a 76 éves Nicolas Toledo volt, aki kerekesszékében csatlakozott az ünnepi felvonuláshoz. Nyolc gyermeke és számos unokája gyászolja. Életét vesztette Jacki Sundheim is, aki a közeli North Shore Congregation Israel reformzsinagógában tanított és szervezte az oktatási programokat.

„Jacki munkája, kedvessége és törődése sokat jelentett mindannyiunk számára. Gyermekkora óta a közösség tagja volt és mindenki nagyon kedvelte”

– áll a zsinagóga közleményében. Irina McCarthy férjével, Kevinnel együtt vált a gyilkos áldozatává, miközben kétéves gyermeküket védték a golyók elől. Aiden sérülés nélkül élte túl a merényletet. A zsidó közösség tovább két tagja, a 64 éves Kathryn Goldstein és a 88 éves Stephen Straus szintén az áldozatok között van.

A Highland Parkban működő Chábád-központot vezető Yosef Schanowitz és felesége, Michla szokásukhoz híven idén is részt vett a július 4-i felvonuláson.

„Ahogy mindig, most is ott voltunk az ünnepségen. Egész éjjel ébren voltunk, nem tudunk magunkhoz térni. Amikor eldördültek a lövések, az emberek rohanni kezdtek. Sokukat a zsinagógába tereltük, hogy biztonságban legyenek. Elképesztő, hogy ilyesmi megtörténhet egy ilyen nyugodt, kedves kertvárosban. Amikor először megláttam a merénylő arcképét a hírekben, azonnal felismertem. Még tavasszal besétált a zsinagógánkba. Bár kipa volt a fején, láttam, hogy valami nem stimmel vele. A biztonsági szolgálatunk, melyet szolgálaton kívüli rendőrök és jól képzett biztonsági őrök alkotnak, alaposan átvizsgálta. Nem sokkal ezt követően békésen távozott. A nyomozókat természetesen tájékoztattam az esetről”

– mondta a rabbi, aki a lövöldözés óta megállás nélkül látogatja a közösség tagjait, illetve igyekszik a kórházban a sebesültekért aggódók lelkét ápolni, származástól függetlenül.

„Most látogattam meg egy zsidó asszonyt, akit a lábán talált el egy lövedék. Mindenki retteg és gyászol. Nagyon nehéz feldolgozni egy ilyen traumát. A mi feladatunk az, hogy segítséget nyújtsunk ebben, reményt és biztatást adjunk”

– tette hozzá.

A rebecen arra hívta fel a figyelmet, hogy a legjobb, amit ilyenkor tehetünk, hogy még több jó cselekedetet gyakorlunk és még több micvát tartunk be.

„Minél több fénnyel kell bevilágítani Highland Park utcáit”

– mondta. Szavait tettek követék: a Chábád közösség tagjai végigjárták a környék üzleteit és mindenhol adománygyűjtő perselyt helyeztek el, melynek tartalmát mindenki olyan jótékony célra használhatja, amilyet jónak lát. „A pénz perselybe helyezése az önzetlenség és a jóindulat szellemiségét erősíti” – magyarázat a rebecen. Emellett a zsidó közösség körében mezuza-kampányba kezdtek. A mezuza védelmet jelent az otthonok számára. Akinek még nincs, annak adnak, aki pedig már rendelkezik mezuzával, annak felajánlják, hogy megvizsgálják a tekercset, mely csak akkor kóser, ha minden egyes betű hibátlan állapotban van.

„A micvák betartása védelmet nyújt. Épp most telefonált egy ismerősöm. A merénylet előtt nem sokkal éppen arra tartott, ahol a merénylő tüzet nyitott. A Chábád-központ előtt tfilint kínáló jesivatanulók azonban megállították és megkérdezték, hogy nem akar-e tfilinben elmondani egy rövid imát. Igent mondott és ezért már nem jutott el a merénylet helyszínére”

– mesélte a rebecen.

Schanowitz rabbi közleményben fordult a település lakóihoz:

„Miközben a sebesültek gyógyulásáért és a gyászolók vigasztalásáért imádkozunk, igyekezzünk azon, hogy a fájdalmunkat cselekvéssé alakítsuk: a sötétséget fénnyé változtassuk!”

A merénylet után természetesen azonnal törölték a környékbeli települések ünnepségeit is. A közeli Skokiéban éppen akkor vetettek véget a felvonulásnak, amikor a helyi Chábád-központ micvatankja, azaz vallási szolgáltatásokat kínáló kisbusza csatlakozott volna a menethez. „Természetesen megértettük, hogy jobb, ha a merénylet miatt beszüntetjük az ünneplést. Arról azonban nem voltunk hajlandók lemondani, hogy kifejezzük az Egyesült Államok iránt érzett hálánkat, hiszen itt szabadon élhetünk egy olyan társadalomban, ahol sokra tartják a pozitív értékeket és a nagylelkűséget. Ezért aztán a micvatankkal később végigjártuk a város utcáit, hogy így hirdessük az üzenetünket” – mondta a Yochanan Posner rabbi, a Pesti Jesiva egykori hallgatója, aki feleségével Skokie Chábád-központját vezeti.

„Ami történt, az arra ösztökél, hogy még többet tegyünk. A Lubavicsi Rebbe kívánsága is az volt, hogy minél több fénnyel világítsuk be a környezetünket”

– tette hozzá.

Fotó: Highland Park a lövöldözés után/Wiki

Megszakítás