A Himnusz és a magyar zsidók négy jelesebb napja

Ma ünnepeljük a kultúra napját. A kéziratok tanúsága szerint 201 évvel ezelőtt, ezen a napon, január 22-én tisztázta le Kölcsey Ferenc – több más költeménye mellett – a Himnuszt. A jeles nap alkalmából a Himnusz és a magyar zsidó történelem négy jelesebb napját idézzük fel a 19. századból.

A Himnusz és a magyar zsidó történelem minden bizonnyal első, emlékezetes dátuma 1863 eleje volt. A népszerű fővárosi napilap, a Pesti Napló 1863. január 13-ai, keddi száma ír arról, hogy Kölcsey Himnuszát dr. Józseffy Vilmos – később Bécs külvárosi rabbi – és Reich Ignác – író, a pesti izraelita hitközség tanítója – „ó-héber” nyelvre fordította s azt a Magyar Izraelita mellékletében közölte.

A korabeli sajtóanyag alapján a Himnusz megzenésített változata 1867. június 13-án, a koronázás alkalmából hangzott fel a Dohány utcai nagyzsinagógában, mely alkalomról a következő beszámoló maradt ránk:

„A pesti zsinagógában ma ünnepély volt. A templom karcsú vasoszlopait, a karzatokat élénk virágkoszorúk övezték; a szentség veres bársony függönyét ez alkalomra készített zöld bársony függöny födte el, mely körös-körül arany szegéllyel ellátva, középen dús arany hímezetű, csillogó smaragd kövekkel pazarul megrakott magyar korona domborodott ki, ez alatt arany hímű sugáros csillagban két imára kulcsolt kéz. Az Isten-tiszteletet vegyes karének nyitotta meg; utána dr. Meisel rabbi mondott héber imát; ezt követte Kohn Salamon [valójában Sámuel – Cs.V.] magyar hitszónok lelkes, inkább politikai, mint egyházi, de egészen hazafias szellmeű szónoklata. Témája volt a sz. írás azon mondata, hogy »senki se tegyen maga koronát a fejére, hanem mások tegyenek rája«. S valamint a király, kinek a korona csak úgy kezében volt, mint a hatalom, a koronát a néptől kérte, úgy a zsidóság is, ha fájó érzéssel kell is várnia, de vár türelmesen, míg a nemzet maga nyújtja neki a teljes polgárjog koronáját. A templom egészen megtelt díszes közönséggel, a karzatok kizárólag a gazdagon képviselt szép nem birtokában voltak. Mind a két ház tagjai dúsan voltak képviselve. Jelen volt Saguna metroplita, Török superintendens, számos katolikus pap, Cziráky János gr., Kemény István b. díszruhában, Somsich Pál alsóházi elnök, Ghiczy Kálmán, Besze János, Balomiri, Gajzágó, Lázár Sándor, Makray, Dessewffy Marcel gr. stb. Az Isten-tisztelet a 21-ik zsoltárral (Hatalmad által Istenünk stb.) Friedmann Mór pesti főkántor által szerzett vegyeskar zárta be, melynek utolsó részéhez igen ügyesen volt hozzáragasztva a Kölcsey-féle Himnusz utolsó szakaszának dallama.”

Jóllehet, a magyar zsidóknak sosem volt a héber az anyanyelve, néhány évvel a Himnusz első héber fordítása után 1868 őszén megszületett a költemény második héber átirata is Bacher Simon költő tollából, aki a Magyar Tudományos Akadémián bemutatott kötetében Kölcsey mellett Vörösmarty, Eötvös, Petőfi, Kisfaludy és Arany egyes költeményeit is héber nyelvre ültetve sorakoztatta fel.

Az első, hírfolyamban is megörökített zsinagógai Himnusz-éneklés pedig 1879. április 24-én volt, a királyi pár ezüstmennyegzője alkalmából, amikor országszerte a különböző felekezetek templomaiban ünnepi Isten-tiszteleteket tartottak, természetes módon a Dohány utcai nagyzsinagógában is, ahol dr. Kohn Sámuel hitszónok rabbi a „Boldog az az ország, melynek királya szabad ember.” – mondatra épülő beszéde után énekkar és orgonaszó mellett szavalták el a Himnuszt és a Szózatot.

További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.