Réges-régen, valahol a hatalmas orosz birodalom egy grófságának kis falujában élt egy szegény, de igazán istenfélő zsidó, akit a muzsikok csak úgy emlegettek, hogy Joszli, habár a rendes neve Joszef volt. Reb Joszef a falu kocsmáját bérelte, s ebből tartotta el magát s feleségét. Néha, a kegyetlen tetteitől hírhedt gróf felkérette magához a kastélyába, hogy énekeljen neki zsidó dalokat, melyeket a nemes valamilyen furcsa okból kifolyólag igencsak kedvelt.

Történt egyszer, hogy egy zsidó vándor tért be reb Joszef kocsmájába, akit a csapos bőségesen megvendégelt és búcsúzáskor még derekas útravalóval is ellátott. A vándor pedig mielőtt elköszönt volna, a kocsmárosnak egy fiú születését jósolta meg.

Alig egy év elteltével az addig gyermektelen párnak egy erős fiúgyermeke született, pont úgy, ahogy azt az ismeretlen vándor megjósolta. Az újszülött nem csupán egészséges, életrevaló gyermek volt, de igen szép is, minek híre hamar eljutott a grófhoz is. Az orosz nemes szinte rögtön magához hívatta Joszefet, s így szólt hozzá:

„Szolgáimtól megtudtam, hogy fiad született, kinek szépsége kiválik az átlag gyermekek közül. Ezért elhatároztam, hogy örökbe veszem a gyereket. Te is könnyen beláthatod, hogy ha úgy nő fel, mint te, zsidóként, akkor az osztályrésze sosem lesz több a sanyarú bizonytalanságnál, szenvedni fog, kire ellenség fog lesni minden bokorból. Ellenben nálam, minden jóban részesül fog és boldog lehet. Ezért hát tanácsolom, sőt, parancsolom, hogy add nekem a gyermeket, s én felnevelem sajátomként!”

A kocsmárost teljesen megdöbbentették a földesúr szavai, majd a rémülettől eltelve annyit mondott:

„Nem tehetek én ilyet, mert zsidó vagyok!”

Majd ezzel elfutott.

Reb Joszef kétségbeesetten hagyta maga mögött a falut, s egyenesen a Báál Sém Tovhoz indult, hogy a rebbétől egy óvó amulettet kérjen. Mikor belépett a rebbe szobájába, ott találta azt a vándort is, aki anno megjósolta neki a fia születését. Miután előadta, hogy mi járatban van, a Báál Sém Tov utasítására a vándor nyolcadmagával a kocsmáros falujába ment, hogy ott reb Joszef segítségére legyen. „A gyermekre vigyázzatok nagyon, de különösen legyetek körültekintőek a pidjon hábén [az elsőszülöttek kiváltása – szerk.] előestéjén.” – intette őket a rebbe, majd útnak indította a csapatot.

Elérkezett a harmincegyedik nap, a pidjon hábén. Tíz férfi állta körül a gyermek ágyát, s tanultak. Híven betartották a Báál Sém parancsát, mely úgy szólt:

„Ha valaki az ajtón kopogna, ne nyissátok ki, ha valakit közületek hívnának ki, ne feleljetek!”

Az első néhány óra csendben telt, majd valaki egyszer csak kopogtatott: „A gróf nevében kinyitni!” Ám a rebbe tanácsára veszteg maradtak, nem nyitottak ajtót. Éjfél felé járt már az idő, amikor a távolból ismét neszelés hallatszott, majd a nesz egyre hangosodott s a félhomályban végül már egy egész embercsapat körvonalai is kirajzolódtak.

A tömeg megállt reb Joszef háza előtt, és a kaput döngetve követeltek bebocsátást: „Joszli, nyisd ki a kocsmát, de azonnal, mert inni akarunk! Ha ki nem nyitod, akkor itt kő-kövön nem marad!” S a bent lévők megrémültek ugyan, de erre sem reagálták, a részeg alakok pedig lassan eloszlottak az éjszakában.

Hirtelen azonban egy újabb hang hallatszott az ajtó mögül: „Nyissatok ajtót rabbi Jiszroél, a Báál Sém Tov nevében!”

„Hineni! [Itt vagyok! – szerk.]” – kiáltotta a rebbe küldöttjeinek egyike. S alig, hogy e szó elhangzott, az ajtó felpattant, s a nyíláson egy sötét alak suhant a gyerekszobába, kiragadta az anya kezéből a gyermeket és szélsebesen eltűnt vele.

„Oj, mi szerencsétlenek! A sátán győzött!” – kiáltotta magán kívül rabbi Léb, a rebbe küldöttjeinek egyike. „Nem tartottuk be a Báál Sém parancsát.” Majd eszméletlenül rogyott össze.

A gyermek a grófhoz került. S másnap reggel reb Joszefet a kastély tömlöcébe vetették, ahol reményvesztetten várta a gróf ítéletét. A kegyetlen gróf ötven botütést méretett ki a kocsmárosra, aki az ütésektől még az éjjel kilehelte lelkét, feleségét pedig elűzték a faluból.

A kis Efrájim – ugyanis ezt a nevet kapta még a kisfiú Ávrahám szövetségében – értelmes és okos fiúvá serdült a gróf udvarában. „Apám” – szólt egy napon a fiú a grófhoz – „miért van az, hogy a falubeliek a nevemhez a »Zyd« (zsidó) szót is hozzáteszik?”

Mire a gróf, ki hangját alig bírta palástolni, kurtán csak annyit felelt: „Elképzelésem sincs.” Majd közhírré tették, hogy tilos a gróf „gyermekét” zsidózni, aki ezt mégis megteszi, életével fizet.

Eltelt néhány nap, amikor a fiú azt kérdezte apjától: „Apám, ma hallottam, ahogy te egy embernek azt mondtad: »te kutya zsidó«, s miután elment, az utcán kövekkel dobálták meg. Mi rosszat követett el az az ember?” Mire annyi volt a nemes válasza: „Semmi különöset nem követett el, egyszerűen csak zsidó…”

Nem sokkal később a fiú újból a gróf elé állt: „Ma így szólt hozzám egy paraszt: » Anatolij« (így nevezte át ugyanis a gróf), te egy zsidó családból való vagy. Amikor születtél a gróf apádat megölette, téged pedig magához vett.« Igaz lenne ez?”

„Szemen szedett hazugság!” – tagadta a gróf. A kis naív gyermek pedig hitt az apjának gondolt ember szavainak. A gróf azontúl méginkább igyekezett minden jóval elhalmozni, hogy elterelje a fiú gondolatait a súlyos valóságról, mely évekig sikerült is. Ám röviddel azután, hogy Efrájim 13 éves lett, a fiú egy álmot látott, melyben egy öreg, ősz szakállú, a gondoktól barázdás homlokú zsidó jelent meg, s a következőket mondta neki:

„Én vagyok az igazi apád, fiam! A kegyetlen gróf elrabolt téged anyád öléből, engem pedig halálra kínzott. Ne hagyd magad félrevezetni!”

Aztán a fiú felriadt álmából, s utána már azon az éjjel nem tudta többé lehunyni szemét. Mikor a gróf a reggeliző asztalnál meglátta a fiú elnyúzott arcát, azt hitte talán beteg lett. „Rettenetes álmom volt, miben egy szakállas zsidó azt állította, hogy ő az apám, s hogy térjek vissza gyökereimhez…” – „Álmaid hazudnak!” – zárta le a történetet heves idegességgel a gróf.

Ám a következő reggel ugyanolyan gyűrötten ült asztalhoz a fiú, mert éjjel megismétlődött az álma, hogy ő mégiscsak zsidó. Így folyt ezt még néhány napig, mire végül a gróf megelégelte ezt, s kiutasította házából Efrájimot, akit a falu rabbija vett magához.

Efrájim az első megrázkódtatás után nagy szorgalommal vetette bele magát a Tóra igaz tanjaiba, s kis időn belül megtanult héberül is, lassanként pedig eljutott a Talmud tanulmányozásáig is. Mikor már kellőképp jártás lett a zsidó tudományosságban, a rabbi azt tanácsolta neki, hogy tudását az amszterdami jesivában csiszolja még fényesebbre. Ajánlólevéllel látta el, s egy botot és egy kámeát is adott neki: „

Minden este, még a lefekvés előtt rajzolj botommal egy kört magad körül a föld porába, s abból éjjel el ne moccanj. A kámeát pedig tartsd a kezedben, míg a körön belül alszol, hogy megvédjenek a hosszú és veszélyes úton.”

A kimerítő úton egyszer Efrájimot egy erdőben érte az este, s elhatározta, hogy nem is megy tovább, hanem az esti imája után a rengetegben tér nyugovóra. Az ima után mesterének útmutatása szerint meghúzta a kört maga körül majd leheveredett és kezében a kámeával elaludt.

Már éppen álomba merült volna, mikor egy ismerős ének visszahúzta őt az éber világba. Szinte megmerevedve hallgatta a távolból jövő hangot, melyet még a grófi udvarból ismert. Nyugtalanul felült, ám kiesett amulettje a kezéből, s elgurult. A keresés közben kilépett a körből is, s ez végzetes lépésnek bizonyult, mert a lesben álló alakok lefogták, s egy kocsiba taszították be. A gróf udvarába vitték, ugyanis egykori „apja” megbánta, hogy elűzte a fiút, s amikor megtudta, hogy Amszterdamba megy, akkor elhatározta, hogy ha szép szóval nem is, de erőszakkal visszahozatja.

A hajnal első fénysugaraiban már feltűnt a hatalmas kastély sziluettje, s ahogy közeledett az épület felé, Efrájim annál inkább érezte, hogy valami láthatatlan erő visszahúzza őt. Hátrafordult, s megint látta azt a férfit, aki még évekkel ezelőtt álmában megjelent előtte, és az apjának vallotta magát. Apjának emléke megszólította, s közölte vele, hogy az amulett ruhájának redőjében van, – kavics volt az, amit elgurulni vélt, amikor felkelt. Ragadja kezébe a kámeát, s rögtön lesz ereje, hogy meneküljön erőszakos fogvatartója, apja gyilkosa és vallása gyalázója elől.

Meg sem állt az amszterdami jesiváig, ahol az iskola vezetője hamar felfedezte Efrájim tudását és istenfélelmének lángoló tüzét. Alig egy évvel később hozzáadta leányát, akivel reb Efrájim az Örökkévaló kegyelméből egy szép nagy családot alapított, melynek a Tóra útja szerinti gyarapodását agg koráig kísérhette végig.

Groszberg Salamon egy 1927-es írása alapján.

Fotó: Joakim Honkasalo on Unsplash