Az ünnepségen gyertyát gyújtott Yuli Edelstein izraeli egészségügyi miniszter is, aki a kórházakban dolgozó személyzetnek mondott köszönetet

Edelstein kifejtette, hogy neki egy személyben, ezen az ünnepi eseményen nem lenne joga meggyújtani az ötödik hanukai gyertyát: „A meggyújtás pillanatában azonban velem lesz több tízezer ember, akik nem kerülnek a kamerák fényébe, és az elmúlt évben nem volt egy szabad percük sem. Az orvosokra, ápolókra és asszisztensekre gondolok, akik éjjel-nappal kűzdenek a koronavírus ellen.” – majd hozzátette: „Csak úgy, mint hanuka napjaiban, úgy most sem támaszkodhatunk pusztán a csodákra. Sokan szó szerint éjt nappallá téve dolgoznak azért, hogy a csoda megtörténjen. Innen szeretnék köszönetet mondani nekik. Úgy gondolták, hogy Izrael népét meg tudják menteni a járványtól, és az Örökkévaló segítségével sikerrel is fognak járni. Reméljük, hogy ezek a hanukai lángok jelentős fényt fognak sugározni az izraeli nép számára.”

Az egészségügyi dolgozóknak köszönetet mondott Ráv Shmuel Rabinowitz, a jeruzsálemi Nyugati Fal és más szent helyek rabbija, kiemelve, hogy „Bölcseink megtanítottak minket arra, hogy sokféle bátorság létezik. Bátorság a harcban, mint a makabeusoknál, a »Talmid chóchemek« bátorsága, akik a görög elnyomás alatt titokban tanulták a Tórát, vagy az anyák és lányok bátorsága. Mi kiérdemeltük, hogy láthassuk az egészségügy bátorságát, a sürgősségi osztályok örökös aggodalommal járó, hosszú műszakjainak bátorságát. Önök a csata élvonalában küzdenek, és nap mint nap megtanítják nekünk, hogy mi is most a bátorság, mi a lélek valódi ereje.”

Rabinowitz rabbi üdvözölte a Bahreinből és Emirátusokból érkező vendégeket is, és ünnepi beszédében külön kiemelte, hogy „ki gondolta volna, hogy a béke ilyen fantasztikusan nagyszerű módon hatol be idén az otthonainkba. Hanukai csoda, hogy az Egyesült Arab Emírségek és Bahrein küldöttjeivel együtt gyújthatunk gyertyát.”

A hétfői hanukai gyertyagyújtásról készített videó ide kattintva tekinthető meg.

Cseh Viktor

Forrás: www.vosizneias.com