Késő éjjel zörgettek a gettó Wesselényi utcai palánkján, hogy közöljék a pesti maradék zsidóságával, hogy szabadok.

1945. január 17-én késő éjjel hangosan zörgettek a pesti nagygettó Wesselényi utca 44. alatti bejáratánál. Az egykori zsidó iskolában (akkor éppen MTH-intézet, 1989 óta az orthodox hitközség oktatási komplexuma) a gettó szükségkórháza volt. Az ott dolgozó orvosok, ápolók és betegek egy személyben rezzentek össze. Ám ez a zörgetés végre nem kínt és borzalmat, hanem a felszabadulást hozta el. A fegyveres szovjet katonák közölték a kórház vezetőivel, hogy szabadok.

Nem csoda hát, hogy itt, a Wesselényi utca 44. alatti épületen helyezték el a gettó első emléktábláját, melyen a következő szöveg olvasható: 

Mindazok emlékének

Akik a gyilkos fasizmus áldozatai lettek

Mindazok hálájaképpen

Akik a felszabadító szovjet hadseregnek

Köszönhetik új életüket

A gettófalak lerontásának

tizedik évfordulóján

Állította a VII. kerület lakossága

A táblát 1955 januárban helyezték fel. Az avatás napján sűrű hóesés volt, ennek ellenére nagy tömeg feketéllt a fehér utcán, ahol elsőként Boldizsár Iván (1912–1988), a VII. kerületi Népfrontbizottság elnöke, a Magyar Nemzet főszerkesztője beszélt:

„Ez a hely, ahol most állunk, a gyásznak, de ugyanakkor a szabadságnak a jelképe is. A legmélyebb megaláztatásé és szégyené, amely nem csak azokat érte, akik itt szenvedtek, vértanúhalált haltak, hanem érte egész városunkat, népünket. […] Nem felejtettük és nem felejtjük el, ami itt történt és nem engedjük, hogy valaha visszatérjen az a kor, amely gettót állított Budapest falain belül. Nem tűrjük, hogy a fasiszta gyalázat, a német militarizmus még egyszer feltápászkodhassék és úrrá lehessen Európában.”

Ezt követően Illés Béla (1895–1974), Kossuth-díjas író emelkedett szóra, aki tíz évvel korábban maga is a felszabadítók között volt és szovjet őrnagyként az elsők között törte át a gettó falát:

„Tíz esztendővel ezelőtt egy páncélozott orrú szovjet teherautó innét tíz méternyire áttörte a gettó falát. […]

Amikor az a hat tiszt és kilenc közkatona, ki elsőnek nyomult be a Wesselényi utcába, valami akaratlan, de a történelmi pillanat diktálta lassú ünnepélyességgel végigment a Dohány utcán, a borzalmakkal teli háború egyik legborzalmasabb és egyben egyik legfelemelőbb pillanatát élte át. Borzalmat láttunk sokat, a budapesti gettó mégis megrázóbb volt mindennél, amit a három és fél-négy esztendő alatt láttunk, mert maga a város is meggyötört, kivérzett, majdnem reménytelen képet nyújtott. S amikor az arcába néztünk azoknak, akiket itt találtunk a Wesselényi utcában, a Dohány utcában, szemek néztek ránk mereven és nem láttak. És ha láttak azok a szemek, akkor nem hitték el azt, amit láttak. Fegyvereket láttak, amelyek nem fenyegették, hanem védelmezték őket. Embereket láttak tele erővel és akarattal, akik tisztelettel szóltak hozzájuk s kenyeret nyújtottak nekik. Néztek az emberek a szovjet katonakenyérre s nem mertek utánanyúlni, nem hitték, hogy a kenyér nekik szól, nem hitték el, hogy a szeretet nekik szól, nem hitték el, amikor tisztelgett a szovjet katona, hogy a tisztelgés nekik, az ő szenvedésüknek, az ő emberi mivoltuknak szólt. Ez volt a legmegrázóbb. Meg kellett győzni azokat, akik csalódtak az emberben, hogy az ember tiszta és nagy jövendőért harcol.”

Ugyanitt 1994-ben még két emléktáblát is elhelyeztek a gettó idejében itt dolgozó ápolószemélyzet tiszteletére.

 

A vészkorszak marta jelek a fővároson – A holokauszt emléktáblái Budapesten

A Judapest anno rovatunkban most Budapest, a vészkorszakkal kapcsolatos egyes emléktábláit járjuk körbe. A felsorolt táblák között vannak széles körben ismertek és olyanok is, melyeket a hétköznapi rohanásban észre sem veszünk. A táblák emlékeztessenek mártírjainkra vagy az embermentők önfeláldozására, a történelem leginkább emberpróbáló időszakára, felkiáltójelként figyelmeztetnek bennünket, hogy efféle szörnyű pusztítás soha többé ne történhessen … Olvass tovább

 

Forrás: „Emlékünnepség a budapesti gettó felszabadulásának tizedik évfordulóján”, Magyar Nemzet, 1955. 11. évf. 15. szám, 3. old.

 

Címlapkép