A fejlesztők szerint termékük nagyobb védelmet nyújt, mint a jelenleg legjobbnak tartott N95-ös minősítésű maszkok, nincsenek mellékhatásai és a szemet is védi. A maszk filtereit elég hatvan óra használat után kicserélni, ami nagy könnyebbséget jelent az egészségügyi dolgozók számára.

A ViriMASK-nak elnevezett terméket az Oneg HáKármel cég gyártja a Haifa mellett fekvő Tirát Kármelben. A fejlesztés mögött Noám Gávriel, a haifai Technion Egyetem egykori professzora, Larry Murdoch professzor, a légzőrendszer szakértője és Leonardo Schwartz műanyagipari szakember áll. A laboratóriumi vizsgálatok során kimutatták, hogy a ViriMASK 99%-os védettséget nyújt a koronavírussal szemben. Az N95-ös maszk, ahogy neve is mutatja, a kórokozók mindössze 95%-át szűri ki. Az új fejlesztés további előnye, hogy védi a szemet is, tehát egy másik, fertőzésnek kitett csatornát is lezár.

Az új maszk tervezésénél kiemelten kezelték a légáramlás problémáját. A tesztek szerint a ViriMASK háromszor több levegőt ereszt át, mit az N95-ös, és így elkerülhetőek a hagyományos maszk viselésével együtt járó olyan kellemetlenségek, mint a szédülés, a hányinger vagy a légszomj.

A cég üzemében jelenleg tízezer maszk készül hetente. A termék iránt nagy az érdeklődés Európában, Észak- és Dél-Amerikában, Ausztráliában, Afrikában és Indiában is.

Az új maszk egyetlen hátránya a az ára. Jelenleg egy két szűrővel ellátott ViriMASK 70 dollárba (20 500 Ft) kerül, ahogy egy öt filtert tartalmazó csomag is.

„A jelenleg elérhető védőfelszerelés nem megfelelő a koronavírus ellen harcoló szakemberek számára. Emiatt fejlesztettünk ki az elmúlt hónapokban egy újfajta maszkot, melyben hatékonyan, gyorsan és kényelmesen lehet dolgozni, miközben teljes védelmet nyújt a koronavírus ellen” – mondta Gávriel professzor.

zsido.com

Forrás: Ynet

Megszakítás