A magyar közmondásokban és népi kifejezésekben a zsidókról alkotott kép sokszor ellentmondásos. Most dr. Flesch Ármin rabbi kutatása révén megismerheti, hogyan látta a magyar társadalom a zsidó közösséget a 19–20. század fordulóján.
Miközben számos népcsoport csak lassan olvadt be a magyar társadalomba, a zsidó nép, a vallásukat megőrizve, de mindvégig képes volt a magyar kultúrával és közösséggel való szoros kapcsolat fenntartására. Dr. Flesch Ármin, mohácsi főrabbi, korabeli írásában részletesen mutatja be, hogyan jelenik meg a zsidó az 20. század elején még használatos magyar közmondásokban.
Zsidó: „egy a mi népünkből”
„Egy a mi népünkből, így nevezi a közmondás a zsidót. Sok népfaj lakott ősidők óta a Kárpátoktól az Adriáig terjedő földrészen, szlávok, rutének, oláhok és szerbek, németek és vendek, horvátok, szászok, oroszok, tótok és örmények, ezek mindannyian saját nyelvüket, nemzetiségi ábrándjaikat, függetlenségi eszméiket iparkodtak megvalósítani és azért csak igen lassan, nehezen tudtak és akartak beolvadni a magyar nemzettestbe. Nehezen és csak az erőszak nyomása alatt sajátították el a magyar haza nyelvét, szítták magukba a magyar kultúra szellemét.
Míg a zsidó nép csakis vallásában akarta megőrizni különválását, de egyebekben mindenben és mindenkoron akart és tudott is érezni és összeolvadni a magyar néppel.” – Írta dr. Flesch Ármin (1865–1944) mohácsi főrabbi 1908-ban.
„Élelmes, mint a zsidó.”
Ez tulajdonképpen egy dicséret, mely kiválóan megmutatja, hogy a sok üldöztetés és törvény dacára a zsidónak mindig volt annyi élelmessége, nem utolsó sorban lelki ereje, hogy az antiszemita hullámok fölé tudjon emelkedni. S ha nem is főúri módon, de megéljen, legyen betevő falatja.
„Megcsalta, mint zsidó a lovát.”
Állítólag valahol Szatmár vármegyében történt, hogy egy szegény zsidó bevitte lovát az abrakolt istállóba. Lámpával odavilágított az abrakra, majd eloltotta a lámpát, elvette az abrakot, s ott hagyta az állatot éjszakára.
„Ott tartunk, ahol a mádi zsidó.”
A magyar népszellem nemcsak a zsidók fortélyosságát, de ügyetlenségét is szívesen kidomborította. Megörökítette egy Zemplén vármegyei kereskedő történetét is, aki lovaskocsijával hosszú bolyongás után saját portája elé sikerült visszatérnie. Így lett a mádi zsidó a hosszú, de eredménytelen munka szinonimája.
„Zsidó van a kártyában.”
A házaló zsidók tolakodó, bizalmaskodó viselkedését örökítették meg ebben a közmondásban, ha keverés közben a képes lap felfelé fordítva lett.
„Zsidó is szereti Máriát a körmöci aranyon.”
Az aranypénz mindig ritkaságszámba ment, s bizony ha Jákob fiainak kezébe jutott, ő sem dobta el csak azért, mert Mária képe volt az érmébe verve.
„Annyi, mint Óbudán a zsidó gyerek.”
Régen ezt mondták, ha valamiből nagyon sok volt. Meglehetősen régi mondás, hiszen Óbudán legutóbb a 19. század első felében élt létszámban is látványos hitközség.
„Illik neki, mint zsidónak a puska.”
Szintén jó régi mondás, hiszen hagyományosan a zsidók nem a fegyverforgatásukról híresek, jóllehet a parasztok sem. Talán még 1848 előtt használhatták, mert azért, aki a szabadságharcban részt vett, az mind láthatta, hogy az izraelita magyar is bánik olyan jól a puskatussal, mint bármely keresztény.
„Mosolyog, mint Mózes a moslékra.”
Köztudott dolog, hogy a zsidók nem esznek disznót, jellemzően nem is tartottak, így a moslék is hasznavehetetlen volt nekik. Így aztán a fölösleges dolgokra használták ezt.
„Nyöszörög, mint zsidóban a fájdalom.”
Vagy: „Jár-kel, mint zsidóban a fájdalom.” Ez elsősorban a zsidók nyápicságát volt hivatott kiemelni, hogy ők kevéssé voltak szokva a komoly fizikai munkához. Jóllehet, annak történelmi okai vannak, hogy a legtöbb zsidó nem le(hete)tt földművelő, de azért mégiscsak akadtak erős, fizikai munkás zsidók elsősorban az ország keleti felében. Gondoljunk csak a zsidó Toldira.
„Várja, mint zsidó a Messiást.”
Bizony régóta várjuk már, hogy az Örökkévaló elküldje a Megváltót. Történjen meg minél hamarább, még napjainkban!
Forrás: Flesch Ármin dr., „A zsidó a magyar közmondásban.”, Az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat XXV. Évkönyv. Budapest: IMIT, 1908. 176–194.
A borítókép illusztráció. Kismartoni utcakép helyi zsidókkal. Forrás: MILEV.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.