Hála az Örökkévalónak, az EMIH zsinagógáiban az 5780-as évet is méltóságteljesen és meleg hangulatban fogadhatta a népes közösség. A Vasvári utcai Sász Chevra zsinagógába mintegy 150 ember érkezett. A tömött padsorok között Oberlander Báruch rabbi örömére több olyan arc is felbukkant, akikkel még nem találkozott korábban a falak között. Az ima utáni ünnepi vacsorára és kidusra a Dohány utcai Bét Menáchem iskolában volt terítve – a menü részét képezte egy kárászból készült halétel is, mellyel egy régi magyar zsidó hagyományt idéztek fel. A vacsora alatt tartotta a rabbi az álmokról szóló előadássorozatának első részét, melyben mások mellett szó esett arról, hogy Ros hásáná napközben azért nem szokás aludni, hogy nehogy elaludjuk a „mázlinkat”. Az első este lezárásának különleges része volt, hogy az iskola egyik diákjának édesapja ladinó betétekkel és dallamokkal vezette le a bencsolást, ezzel emlékezve családja szefárd eredetére.

Az Óbudai zsinagógában több, mint félezer ember vett részt az újév előestéjén, melyet idén is különlegessé tett a hattagú Jerusalem High Holiday kántor-együttes éneke, amit a többi napon is élvezhettek az itt imádkozók. Az istentisztelet alatt az Alef Kids mádrichái szórakoztatták a gyermekeket, utána pedig Köves Slomó rabbi állófogadással egybekötött kidusssal vendégelte meg a résztvevőket a zsinagóga előtt felállított hatalmas sátorban.

Az óbudaihoz hasonló ünnepi tömeg gyűlt össze a Keren Or központ zsinagógájában; az Istentisztelet után pedig Raskin Smuél rabbival a Marriott szálloda egy különtermében tartottak újévi lakomát és kidust.

A budavári imaház újranyitásának második évében is népszerű maradt, és százan keresték fel az imatermet: az ünneplők egy része már csak az árkádos előtérből hallgathatta meg Faith Áser rabbi dróséját. Az első este az ünnepi vacsora és kidus a közeli St. George Residence szállodában volt. Eltérően a többi zsinagógai közösségtől, a budaváriak a táslichot nem a Duna-parton, hanem az imaház udvarán felállított, halakkal teli medencénél tartották, mely a szertartáson túl népszerű gyülekező helye volt a gyerekeknek.

Az újlipótvárosi ZsILIP előtt már több tucatnyi ünneplőbe öltözött ember várakozott Ros hásáná előestéjén, amikor Glitzenstein Sámuel rabbi végre kinyitotta a zsinagóga kapuit. Két hete 100 imahellyel nyitották meg a ZsILIP-et, de az ünnep kimenetele után Glitzenstein rabbi egyik első dolga volt, hogy még 50 széket rendeljen Kol Nidré estére – levonva a következtetéseket az újévi jelenlétekből. Itt az ima idejére a kisgyermekeknek a rabbi egyik fia, Jánki szervezett játszóházat.

Szentendre új EMIH-es zsinagógájában két Izraelből érkező házaspár segítette Myers Menáchem rabbiékat, akik első este 40 emberrel imádkozhattak együtt. Napközben az első Tóra-olvasás héber ima hangja több zsidó turistát is bevonzott a zsinagógába, akik így szintén teljesíthették a sófár-fújás micváját.

Megszakítás