Újabb tragédia Párizsban: 85 éves zsidó nőt gyújtottak fel otthonában

A francia bíróság antiszemita bűncselekménynek ítélte az esetet. Két muzulmán férfit vettek őrizetbe.

Ismét kegyetlen gyilkosság híre rázta meg a francia zsidó közösséget, miután saját lakásában találtak egy idős hölgy felgyújtott holttestére péntek este. A 85 éves Mireille Kanollal tizenegy késszúrással végeztek az elkövetők, akiket azóta őrizetbe vettek – közölte az Arutz Sheva.

A gyanúsítottakról a hatóságok elárulták: mindketten húszas éveiben járnak, és korábban is büntetőeljárás alatt voltak. Az áldozat fiának elmondása szerint egyikőjük Kanol szomszédja volt és rendszeresen átjárt a hölgy lakására, a gyilkosság napján is látogatást tett nála. A 29 éves muzulmán férfit korábban kiskorú elleni szexuális zaklatás miatt ítélték el és 21 éves társát fegyveres rablás miatt állították bíróság elé.

Kanol 1942-ben a Velodrome d’Hiver nevű náci razzia idején menekült el a haláltáborok fenyegetése elől, majd édesanyjával Portugáliába költözött, ahonnan Párizsba tért vissza és egy holokauszt-túlélővel kötött házasságot 2000-ben. A meggyilkolt asszony unokája a tragédiát követően Facebook bejegyzésében emlékezett az áldozatra.

„A nagymamámat 11 késszúrással gyilkolta meg egy muzulmán szomszédja, akit jól ismert. Biztosra akart menni, és felgyújtotta az otthonát, így egyetlen tárgy, levél vagy fotó sem őrizhette meg az emlékét számunkra. Csakis a könnyeink maradtak nekünk” – írta a hölgy, aki húsz évvel ezelőtt hagyta el Párizst, amiért úgy érezte, zsidóként fenyegetésnek van kitéve a francia fővárosban.

Ahogy arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, tavaly áprilisban szintén saját otthonában végeztek egy időskorú zsidó hölggyel. Sarah Lucy Halimit egy 27 éves muszlim férfi gyilkolta meg a nő lakásában. A támadó először felmászott a 66 éves nyugdíjas óvónő otthonába, utána brutálisan bántalmazta, majd kihajította az ablakon. A szomszédok beszámolója szerint a támadás alatt az elkövető nagy hangon Allahot éltette és a Korán szavait ordította. A rendőrség közel egy évvel a történtek után, csak idén ismerte el a tettes antiszemita indítékát.

zsido.com

Kép forrása: DML News

  • Küldés emailben