A neves Standard and Poor’s hitelminősítő intézet ismét a legjobb, A+ besorolást adta Izraelnek. „A gazdaság stabilitása tükrözi azokat az elvárásainkat, miszerint a kormány továbbra is kézben tartja az államháztartási kiadásokat és a biztonsági kockázatokat figyelembe veszik a gazdasági tervezésnél.” – mondta az intézet egyik szakembere. A Standard and Poor’s vizsgálata szerint a 2016. évi költségvetési deficit nem éri el a GDP 3%-át. Megjegyezték, hogy a biztonsági problémák szinte semmilyen nyomot nem hagynak a gazdaság teljesítményén, és az ingatlanfejlesztéseket fékező bürokratikus akadályok lebontása tovább erősíti majd az izraeli gazdaságot.

Az első külföldi merénylő

Az elmúlt hét sem telt el terrortámadások nélkül, folytatódott a „kések intifádája”. Vasárnap reggel Askelonban történt egy szokatlan támadás. Egy szudáni állampolgárságú férfi támadt késsel egy buszmegállóban várakozó katonára, könnyebb sérüléseket okozva. Egy helyszínen tartózkodó másik katona eredt a menekülő tettes után, majd rálőtt. A terrorista később belehalt sérülésébe. „Az elkövető viselkedése, a helyszín, a menekülés, egy katona kiszemelése – ezek mind arra utalnak, hogy nacionalista indítékú támadásról beszélhetünk” – mondta Simon Portál, az askeloni rendőrkapitány. Később bebizonyosodott, hogy valóban egy szudáni illegális bevándorló volt a tettes, így ez volt az első eset a jelenlegi időszakban, melyet az arab terrorral való szolidaritásból követett el egy külföldi állampolgár. Az Izraelben élő szudániak közössége nyilatkozatban ítélte el a támadást.

Kedden egy futó férfit szúrt hátba egy terrorista. Az eset a Gus Ecion-i települések között helyezkedő ősi úton, az Ősatyák Útján történt, Neve Dániel és Elázár között.  A tettes elmenekült a helyszínről, áldozatát közepes sérüléssel szállították kórházba. A 28 éves Tomer Ditor az orvosi diagnózist meghazudtoló gyorsasággal épült fel, és a támadásra adott válaszként megrendezett, péntek reggeli közös futáshoz már résztvevőként csatlakozott. „Bár kerítések mögé akarnak szorítani minket, mi nem törünk meg az állandó fenyegetettség miatt, és Tomerrel együtt folytatjuk a megszokott, mindennapi életünket. Ezért is fut ma itt mindenki együtt, férfiak, nők, gyerekek, a lélegzetelállító Gus Ecion-i hegyek között” – mondta el a futás egyik szervezője.

Tomer Ditor a futáson
Tomer Ditor a futáson
A bibliai ősatyák és (Ráchelt leszámítva) az ősanyák végső nyughelyén, a hevroni Máchpéla barlangban is újabb merénylet történt. Egy 17 éves arab fiatal támadt egy katonára késével. Egy közelben tartózkodó idősebb arab férfi a támadást látva megpróbálta megakadályozni a késelést, de ő is szúrt sebet kapott. Végül a katona társai végeztek a támadóval, a két, könnyebben megsérült áldozatot kórházba szállították.

Szombaton Máále Ádumim közelében egy illegális munkavállalókat szállító gépkocsi hajtott először a határrendészek közé, majd egy katonai dzsipbe. A további gázolási kísérletnek a katonák lövései vetettek véget. Egy katona könnyebben, három elkövető súlyosabban sérült meg.

Először neveztek ki muszlimot helyettes rendőrkapitánynak

A Palesztin Hatóság szította terror mellett aggodalomra ad okot az izraeli állampolgárságú arabok között dúló erőszakhullám is. A 2015. évi statisztikák szerint az Izraelben elkövetett bűncselekmények 59%-át arabok követték el, pedig arányuk a teljes lakosságon belül csupán 21%.  A gyilkosságok 55, a lopások 47, a kábítószer-kereskedelem 27 százalékáért arab elkövetők a felelősek. Az élet elleni bűncselekmények jelentős részét családon vagy klánon belül követik el, hogy így töröljék el a becsületükön esett foltot. Roni Alseich országos rendőrparancsnok terve az, hogy bizalomerősítő lépésekkel fogadtassa el a rendőrséget a társadalom minden szektorában, hogy egyre inkább a hivatalos szervekre bízzák az emberek egymás közötti konfliktusaik rendezését. Az intézkedéscsomag részeként az arab és a drúz közösség soraiból 1300 új rendőrt kívánnak szolgálatba állítani, Dzsámál Hákrust pedig helyettes rendőrparancsnoknak nevezték ki, így ő lett az első muszlim rendőrtiszt ebben a pozícióban.

Enyhe büntetés a terrorizmust támogató képviselőknek

Három hónapra felfüggesztették a parlamenti üléseken való részvételét annak a három arab képviselőnek, akik a múlt héten terroristák gyászoló családjait keresték fel, hogy vigaszt nyújtsanak a zsidókat meggyilkoló vagy megsebesítő, majd akció közben semlegesített „hős mártírok” hozzátartozóinak. A korlátozás a képviselők szavazati jogát nem érintette. Az enyhe retorziót a Kneszet számos képviselője kritizálta, köztük a miniszterelnök is. Binjámin Netánjáhu kijelentette, hogy a jelenlegi szabályozás nem tesz lehetővé komolyabb büntetést a terroristákat támogató képviselők számára, és szorgalmazta egy szigorúbb törvény elfogadását. Az új törvény szerint felfüggesztik és a jövőbeli indulástól is eltiltják azokat a képviselőket, akik „tagadják Izrael, a zsidó állam létjogosultságát, és tetteikkel vagy szavaikkal az Izrael elleni fegyveres harcot támogatják.” Az ellenzéki Oded Forer által benyújtott törvényjavaslatot a kormánykoalíció támogatta, az arab pártokat és a kommunistákat tömörítő Egyesült Lista azonban „a szólásszabadságot korlátozó fasiszta intézkedésnek” nevezte.

Börtönben megy Olmert

Ehud Olmert 2006 és 2009 között volt Izrael miniszterelnöke, 1993 és 2003 között pedig Jeruzsálem polgármestere. Olmertet 18 havi szabadságvesztésre ítélték, amiért polgármesterként kenőpénzt fogadott el építési engedélyekért cserébe. Az ő nevéhez fűződik a főváros nyugati részén felhúzott Holyland elnevezésű luxus lakónegyed, melynek monumentális tornyai nem illenek a városképbe, mégis engedélyt kaptak hivatali idejében. Az utolsó tárgyalási napon újabb egy hónappal és 50 000 sékellel (3.5 millió Ft) toldották meg a korábban kiszabott büntetést, mert bizonyítottnak látták az igazságszolgáltatás akadályozását is.

 Ehud Olmert

Ehud Olmert
Balesztina vagy falesztina?

Botrány kavart Anat Berko, a Likud párt képviselője a Kneszet ülésén, amikor viccet csinált abból, hogy az arab nyelv nem ismeri a p hangot. Az arabul beszélők az idegen szavakban előforduló p hang helyett általában b-t vagy f-et mondanak. Az ellenzék éppen az Izrael területén létrehozandó, ún. palesztin állam ügyét tárgyalta, amikor a képviselőnő kijelentette, hogy Palesztina néven nem jöhet létre egy újabb arab állam a térségben, hiszen az arabok ki sem tudják ejteni a p hangot. „A Palesztina kifejezés a régi görögből jön, illetve az ilyen nevű római provinciát jelölte. Foglalkozzunk a történelemmel, nézzük meg mi is a helyzet Jeruzsálemmel és Palesztinával. Az arab nyelvben nincs is p hang, tehát a Palesztina kifejezést csak kölcsönvették. Ezt a tényt is érdemes lenne megvizsgálni.” –jelentette ki Berko.

Érkeznek az utolsó etiópi zsidók

Ifjúsági szervezet segíti a bevándorlásra váró etiópiai zsidókat. Az etióp zsidók utolsó, 6000 fős csoportja Gondarban vár a beutazási engedélyre. A Bnei Akiva nevű, vallásos-cionista ifjúsági szervezet csoportokat hozott létre a várakozó gyermekek számára, hogy Izraelbe költözésük után gyorsabban illeszkedhessenek be új környezetükbe. A szervezet képviselői hébert és zsidó tradíciókat tanítanak a gyerekeknek, akik bevándorlásuk után csatlakozhatnak a lakóhelyükön működő Bnei Akiva közösséghez. Az 1929-ben alapított ifjúsági szervezet 42 országban van jelen és 125 000 tagja van, Afrikában azonban eddig csak a Dél-Afrikai Köztársaságban hozott létre közösséget.

Az etiópiai Bnéj Akivások csoportja
Az etiópiai Bnéj Akivások csoportja
Megszakítás