Irán főtárgyalója vasárnap Bécsből visszautazott Teheránba, hogy tájékoztassa országa vezetőit a legfrissebb fejleményekről. Abban minden oldal képviselői egyetértenek, hogy az eredeti június 30-i határidő nem tartható a nukleáris megállapodás véglegesítéséhez.

A tárgyaláson résztvevő tisztségviselők elmondták, hogy több kényes kérdésben (az ellenőrzések módja, a nukleáris infrastruktúra fejlesztésének engedélyezett tempója stb.) nagyjából ott tartanak, ahol 18 hónappal ezelőtt – írja a New York Times.

Dennis Ross, Obama elnök korábbi tanácsadója úgy látja, még legalább 3-6 hónapra lehet szükség – olvasható a jpost.com-on. A térség elismert szakértője közölte: a határidő elúszása egyrészt azt mutatja, hogy az irániak nem mozdulnak, vagy, ha igen, akkor nem a jó irányba. Másrészt ez egy üzenet az irániaknak, hogy nincsenek nyomás alatt, van lehetőségük a változtatásra.

Ahogy arról néhány napja írtunk, az amerikai elnök korábbi tanácsadói – köztük Dennis Ross – és más ismert szakértők nyílt levélben hívták fel a figyelmet arra, hogy szigorúbb nukleáris megállapodást kellene kötni Iránnal a szankciók enyhítésért cserébe. A tekintélyes nemzetbiztonsági szakemberek csoportja, köztük öten Barack Obama korábbi stábjából(!), úgy látják, hogy a megállapodás jelenlegi formájában veszélyes, mert nem ad kellő biztosítékokat. Álláspontjuk szerint a dokumentum nem felel meg az elvárható sztenderdeknek, hacsak nem tartalmaz majd erősebb felhatalmazást az ENSZ nukleáris ellenőreinek, ami feltétele lenne a szankciók enyhítésének.

Kép: jpost.com

Megszakítás