Ádár Hónap
„A Négy Tóra-Szakasz”
„A sékelek fejezete” szombatja
Emlékezz! szombatja
A „Vörös tehén” szombatja
Háchodes párásá szombatja
Purim
Eszter böjtje
Megilá-olvasás
Micvá-étkezés
„Sláchmónesz” és a szegények megajándékozása
Purimi szokások
Susan-Purim
A „háromszoros Purim”
„A Négy Tóra-Szakasz”
Ádár hónapra esik Eszter böjtje, Purim és Susán-Purim. Ezen kívül a négy szombatnak (kettő Purim előtt van, kettő utána) külön neve van az után a négy Tóraszakasz után, amelyeket felolvasnak a rendes hetiszakaszon kívül. Ezek: A sékelek szombatja, „Emlékezz!” szombatja, a „tehén” szombatja, és „Ez a hónap” szombatja. Az egész hónap ama nagy csodajel jegyében áll, amelyet Mordecháj és Eszter korában éltek át Őseink Susánban (Szuszában), a perzsa birodalom fővárosában. E csoda emlékére határoztak úgy Bölcseink, hogy „Ádár hó beköszöntével szaporítani kell az örömöt”, azaz a vigalmakat.
„A sékelek fejezete” szombatja
Ez vagy ádár hó Ros Chodes (Újhold) napja vagy az azt megelőző szombat. A Máftirnak a „Mielőtt megszámlálod Izrael fiait” kezdetű szakaszt olvassák fel (2Mózes 30:11-16.) addig, hogy „engesztelést szerezzen lelketekért”. Ádár hó elsején a sékel-adóról beszéltek a Szentélyben: minden húsz éven felüli zsidónak évi adót kellett fizetnie a közösségi áldozatokra.
Ez áll a Tórában az említett helyen: „Mielőtt megszámlálod Izrael fiait, mindegyik adja meg élete váltságát az Örökkévalónak megszámoltatásuk fejében, nehogy vész pusztítson közöttük[1] megszámoltatásuk miatt. Ezt[2] adják: mind, aki átmegy a megszámláltak között, a sékel felét, a Szentélybeli (sékel = súlymérték] szerint (…), fél sékelt, adományt az Örökkévalónak. Mind aki átmegy a megszámláltak között húsz éven felüli, adományt adjon az Örökkévalónak. A gazdag ne adjon többet és a szegény ne adjon kevesebbet a fél sékelnél, adományt adván az Örökkévalónak, életetekért való engesztelés fejében. Vedd át Izrael fiaitól az enegesztelőpénzt, és fordítsd a Találkozás Sátrának [Isten]szolgálatára. Emlékeztető legyen Izrael fiai számára az Örökkévaló színe előtt, életetekért való engesztelés.”
Ma ennek emlékére három pénzdarabot szoktunk adományozni. Miért éppen hármat? Azért, mert háromszor áll a passzusban az adomány szó. Cödákára, jótékony célra adjuk a pénzt, már délután vagy pedig Eszter böjtje végeztével, azaz Purimkor, este, a Megilá Eszter könyve felolvasása előtt.
Mint látjuk, a fél sékel-adó nem csak az áldozatok árának fedezésére szolgált, hanem népszámlálásra is. A befolyt pénzösszeg alapján tudható volt, mennyi a húsz éven felüli férfiak száma. „Fejenként”, egyenként számolni embereket tilos. Dávid király büntetést kapott, amiért megszegte a tilalmat: dögvész pusztította a népet. Saul király másképp járt el: minden katona elvett egy bárányt a király nyájából, és a bárányok számából állapították meg a katonákét (2Smuél 15:4)[3]. Az emberszámlálás tilalma azon az elven alapul, hogy a zsidó nép értékét nem a népesség száma határozza meg, hanem a minőség. Manapság, ha meg kell számolni az embereket, pl. mert nem tudjuk, „kivan-e” a minján a „dávenoláshoz” (imádkozáshoz), tízszavas pászuk szavaival számoljuk meg őket, pl. 28. zsoltár 9.
A sékelek szombatján, ha Ros Chodes ádár a jövő héten van, két Tóratekereset veszünk elő, ha pedig épp aznapra esik, hármat.
Az első esetben sábát mevárchin van, megáldjuk a következő hónapot. Hét embert hívunk fel a rendes heti szidrához. Aztán magasba emeljük és összetekerjük az első Tóratekercset, a másodikból pedig felolvassuk a Máftirnak az említett szakaszt (a 30. fejezetből). Külön van a Sékelek szombatjára: (2Királyok 12:1-17.)”Hét éves volt Jöhoás, mikor uralomra jutott… stb. (A keleti, szefárd közösségek a 11:17-en kezdik.)
Ha a Sékelek szombatja Ros Chodesre, Újhold napjára esik, akkor csak hat embert hívnak fel a hetiszakaszhoz, a hetediket az újhold-napi, második Tóratekercsből történő felolvasáshoz „Szombatnapján pedig…”, „Holdújulásos napjaitokon pedig…” (4Mózes 28:9,11.). Harmadik Tóratekercsből olvassák fel a Sékelek szakaszt a Máftirnak. A Háftárá ugyanaz, mint fent.
Ádár 7-e, a szóbeli hagyomány szerint Mose rábénu halálának napja. Sírja ismeretlen. Ezen a napon emlékezünk meg az Izraeli Hadseregnek azon hősi halottairól, akikről nem tudjuk, hol nyugszanak hamvaik.
Emlékezz! szombatja
A Purim előtti szombatot az „Emlékezz!” szidrá szombatjának nevezik. Most is két Tóratekercset vesznek elő; a Máftirnak olvasnak a másodikból: Emlékezz rá, mit művelt veled Ámálék [népe] az úton [vándoroltadban], mikor kivonultál Egyiptomból… (5Mózes 25:17.). Tórai parancs alapján olvassuk fel ezt. A Háftárá Smuél Első Könyvéből van, 15:10.: „Így szólt az Örökkévaló: megbántam, hogy Sault királlyá tettem…” Ez a párásá, szövegegység, Saul királynak az ámálekiták ellen viselt háborújáról és Ágág nevű királyuk bukásáról szól: Smuél (Sámuel) próféta kivégezte.
Azért olvassuk ezt, mert Bölcseink szerint az emlékezésnek meg kell előznie a tettet. Hámán, aki Eszter és Mordecháj napjaiban utolsó szálig ki akarta irtani a zsidó népet, Ágág ámálekita király egyenes utóda volt. Meg van írva, Tórai parancs: Az emlékét is el akarom törölni Ámáléknak az ég alól (2Mózes 17:4. Hámánnak és tíz fiának felakasztása a parancs végrehajtása volt. Ezért tehát először olvassuk az Ámálék viselt dolgaira való „emlékezést”, és aztán következik Purim, Ámálék emlékének eltörlése.
A „Vörös tehén” szombatja
Ezen a szombaton, ha Újholdnapra esik, megáldjuk a hónapot, niszánt. Ha csak a következő héten lesz Ros Chodes, akkor a Vörös tehén szidrája a sábát mevárchin előtti szombatra esik. Két Tóratekercset veszünk elő, az elsőből a hetiszakaszt olvassuk fel, a másodikból a Chukát párását (3Mózes 19.): „Ez a Tóra parancsa…” addig, hogy „… és aki hozzáér, estig tisztátlan”. Van olyan nézet, hogy ennek a párásának, szövegrésznek a felolvasása is tórai parancs (tehát nem csak rabbinikus rendelet).
A Háftárá Jechezkél (Ezékiel) könyve 36. fejezetéből való; Izrael népe jövőbeli megtisztulásáról szól.
Miről szól a Vörös tehén párásája?
A különböző nem higiéniai értelmű[4] tisztátlanságok egyike a halottól eredő tisztátlanság. Ettől Vörös tehén hamvával lehet megtisztulni: a tisztátlan emberre fröcskölték „az Élet vizével” vagy „élő vízzel” forrásvízzel együtt.
A Vörös tehén törvénye úgynevezett „Írás rendelete” vagy „királyi végzés”: el kell fogadnunk, még ha értelme felfoghatatlan is számunkra. Azt mondja a Jóteremtő: Így rendeltem el, nem teheted megfontolás tárgyává.
Miért éppen tehén? Miért éppen veres tehén? Miért csak olyan lehet, amelynek nyakát még sohasem nyomta iga? Miért kell elégetni, miért a hamva tisztítja meg a tisztátlant? Ezekre a kérdésekre nincs válasz. Erre mondja az Írás: A titokban tartott dolgok az Örökkévalóé, Istenünké, ám a kinyilatkoztatottak mindörökre a mieink és fiainké, hogy végrehajtsuk e Tórának (tanításnak) minden szavát.
Van olyan vélemény, hogy a Vörös tehén engesztelés a „borjú” (aranyborjú) vétkéért: Jöj,jön az anyja és tisztítsa le a fia ürülékét. De ez után a magyarázat után is maradnak kérdőjelek. Például miért kell a tehénnek éppen veresnek lennie?
Miért épp ádár hó utolsó szombatján kell olvasni ezt a szidrát?
Ekkor kezdődik a Peszáchra való felkészülés harminc napja. A felkészülés a mindenfajta tisztátlanságtól való megszabadulást is magában foglalja, mert csak megtisztulva érdemes rá a nép, hogy felmenjen Jeruzsálembe, és bemutassa a peszáchi áldozatot, ezt a minden zsidóra kötelező pozitív, „tedd”-micvát.
Aki halottól származó tisztátlanságot kapott[5], nem mutathatja be a peszáchi áldozatot, nem ehet a bárányból. (Egy „olajbogyónyit” kb. 2.5 dekányit vagy annál többet nem ehet; a micváknak általában „mértékük” van, mennyiségekkel, időtartammal stb. van körülhatárolva érvényességük vagy végrehajtásuk módja.) A peszáchra való felkészülés részét képezte a „veres tehén”-szakaszban szereplő tisztátalansági-tisztasági törvények oktatása is. Az emberek hallották e Tóra-szakasz felolvasását, és tudták, mitől és hogyan kell megtisztulniuk, hogy teljesíthessék a peszáchi áldozat micváját.
Háchodes párásá szombatja
Ez a szombat vagy niszán hó Újhold-napja, ha szombatra esik, vagy pedig az előtte levő szombat. Ha az előtte levő, akkor áldjuk meg a hónapot.
Azért hívjuk háchodes szombatjának, mert a második Tóratekercsből fel kell olvasnunk a Máftirnak a 2Mózes 12:1-20. szakaszt: „Ez a hónap a ti számotokra a legelső hónap, az év hónapjai közül a legelső” [6]. A peszáchi áldozat feláldozásának, megevésének rendje-módja, a széder-este, a „mácesz” és a máror, „mórojr” keserűfű micvája, a kelesztett és erjesztett ételek-italok tilalma mind benne van ebben a Tóraszakaszban. Mivel már csak két hét van hátra Peszáchig, fel kell olvasnunk a háchodes párását, hogy konkrét cselekedettel készüljünk fel az ünnep hálácháinak végrehajtására.
A Háftárá Jöchezkél (Ezékiel) könyvéből vett részlet (45:16, 46:18.): Az egész nép, az Ország köteles lesz megadni ezt az adományt Izrael első emberének. A szefárd (arab országokból származó) közösségekben a 45:18. pászukkal kezdik: Így szól az Örökkévaló, az Isten: Az első hónapban, a hónap elsején…
Ha niszán hó Újhold-napja szombatra esik, három Tóratekercset vesznek elő. Minden úgy folyik, mint ádár hó Újhold-napján: az első tekercsből hat felhívottnak olvassuk a heti szidrát, a hetediknek a napi, a szombati és az Újhold-napi áldozatok előírásait (3Mózes 28:1-15.), a harmadik tekercsből pedig a máftirnak a háchodes párását.
Purim
Purim emléknapja ádár hó 14-re vagy 15-re esik. Arra emlékezünk, hogy a perzsa Áchásvéros király uralkodása alatt meghiúsult főemberének, Hámánnak szándéka, a zsidó nép teljes fizikai megsemmisítése. „Az első hónapban ez niszán hava Áchásvéros király uralkodásának tizenkettedik esztendejében „pur”-t ez a sorsot vetettek Hámán előtt, napról napra és hónapról hónapra haladva egészen a tizenkettedik hónapig ez ádár hava.” A „sors” e hónap tizenharmadik napját jelölte.[7]
A „pur” szó adta az ünnep nevét, az eseményt pedig Eszter könyve (pontosabban „tekercse”) beszéli el, onnan való a fenti idézet (3:7.). Az ünnep ádár hó 14-én van a legtöbb helyen, és 15-én azokban az Erec Jiszráéli városokban, amelyek Jöhosuá bin-Nun kora óta fallal vannak körülvéve. Ezt a 15-i Purimot Susán Purimnak nevezzük: Susánban, a perzsa birodalom fővárosában ezen a napon lett nyugtuk ellenségeiktől a zsidóknak.
A Purimra vonatkozó legfontosabb rabbinikus forrás a Misna Megilá (= Eszter könyve) c. mászechetének, traktátusának 1. és 2. fejezete, a hozzájuk tartozó Toszeftá és a két Talmud (a Jeruzsálemi és a Babilóniai).
Purim micvája a hét rabbinikus micvá egyike; valójában maga is hét micvából áll:
- Megilá-olvasás;
- ajándékküldés (misloách mánot, „sláchmónesz”);
- a szegények megajándékozása;
- Tóraolvasás;
- az Ál hániszim a csodákért mondott hálaadásnak a Sömone Eszrébe és a „bencsolásba” való betoldása;
- Lakoma, vigasság, szeudá;
- Gyászbeszéd és böjt tilalma.
Chánukakor arra emlékezünk, hogy ellenségeink szellemileg akarták megsemmisíteni Izrael népét, de megmenekültünk. Purimkor pedig arra, hogy fizikailag akarták megsemmisíteni népünket, de megmenekültünk. (Ez a két veszély mind a mai napig váltakozik vagy karöltve jár a zsidó nép történelmében.) Ezért a Purimnak materiális, kézzelfogható megnyilvánulásai is vannak; azt mondjuk velük: élünk, eszünk-iszunk, vigadunk. Ezért kell purimi szeudát, étkezést tartani, ennivalót küldeni ajándékba: ezek is materiális megnyilvánulások. A szegényeknek adott ajándék viszont azt fejezi ki, hogy létünk, fennmaradásunk alapja a másik zsidóról való gondoskodás. A purimi vidámság pedig Hámán méltó utódainak, a mi Hámánoknak szól: hadd mérgelődjenek, hogy még mindig itt vagyunk, még mindig nem sikerült megvalósítani álmukat, a zsidómentes világot.
Ezek a purimi törvények, amint előírja őket Eszter könyve:
- Megilá-olvasás (Eszter könyvének olvasása);
- purimi szöudá (étkezés);
- „adagok” küldése („sláchmónesz”);
- szegények megajándékozása.
E négy törvényhez Bölcseink hozzátették a reggeli Tóraolvasást (2Mózes 17:8-16.) és az Ál hániszim a csodákért. mondandó áldást, amelyet a Sömone Eszrébe és a „bencsolásba”, az étkezés utáni áldásba kell betoldani. A Tóra-szakasz arról szól, hogyan támadt népünkre a pusztában Ámálék, miután kivonultunk Egyiptomból.
A purimi törvények részletezése előtt a Purim előtti, ádár hó 13-i Eszter böjtjéről kell szólnunk.
Eszter böjtje
Erre a böjtre ugyanazok a törvények állnak, mint a többi közösségi böjtre: Gödáljá böjtjére, a tévét 10-i böjtre vagy a támuz 17-i böjtre. A böjt nem este kezdődik, hanem csak reggel, pirkadatkor. A Sácháritban Szölichot-ot („Szlicheszt”), bűnbocsánatot kérő imákat mondunk. (A reggeli Tóraolvasásban Mose rábénu imáját olvassuk: (2Mózes 32:11-14.), az aranyborjú vétkéért kért bocsánatot a népnek.
A Sömone Eszrében a cházán Ánénu-t mond, a Sömone Eszré után pedig Ávinu Málkénu van. A Minchában a közösség is mond Ánénu-t. Ekkor teszünk tányérokra cödáká-pénzt, jótékony adományt a Félsékel-adó emlékére, amely a Szentély fennállása idején volt érvényben. Tányérokat tesznek ki a zsinagógában, és mindenki betesz három pénzdarabot. Azért hármat, mert Eszter háromnapi böjtre és tsuvára, a Tóra parancsaihoz való visszatérésre kérte a Diaszpóra zsidóságát. Ez kellett a csodálatos megmeneküléshez. A rabbinikus irodalomból megtudható, hogy már a régi perzsiai és -médiai zsidóknak is erős hajlamuk volt az asszimilációra, az idegenek majmolására; egy részük például boldogan szaladt vedelni Áchásvéros király ivászatán. Nemzeti lealacsonyodás az ilyesmi. Hát még ha hozzátesszük, hogy a bort a mi Szentélyünkből elrabolt edényekben szolgálták fel! A Szentély volt az Országát birtokló zsidó nép szemefénye, dicsősége, s most ez a nép Nábukádnecár babilóniai király óta el volt hurcolva Országából. A dögevés[8] és a bálványimádók borának ivása közönséges bűn.
Hogy megtörténhessen a csoda, a megmenekülés, Izrael népének böjttel, bűnbánattal, jajveszékeléssel kellett visszatérnie arra az útra, amely ki van számára jelölve ebben a világban. Ennek emlékére tartjuk Eszter böjtjét.
Mint ahogyan ünnepeinken elhunytjainkra való emlékezéssel szakítjuk félbe a vigasságot, ugyanúgy váltja fel most a böjtöt egyetlen pillanat alatt a féktelen jókedv. Ez is arra figyelmeztet bennünket, hogy nincs e világban felhőtlen öröm.
Megilá-olvasás
Kétszer kell felolvasnunk Eszter könyvét, helyesebben „tekercsét”, a „Megilát Eszter”-t, este is, a Mááriv után és reggel is, a Sáchárit után. Kézzel írott tekercsből olvassuk fel, a tekercset szofer sztám, Tóramásoló írja; csak kóser, azaz hibátlan és bizonyos szabályoknak megfelelő tekercsből olvasható fel, csak azzal teljesíthető a Megilá-olvasás micvája. A felolvasónak ismernie kell a táámokat, a szöveg pontosan rögzített dallamszerű fordulatait. A felolvasást három bráchá előzi meg és egy követi. A három bevezető bráchá: „Áldott vagy Te, Urunk, Istenünk, a világ Királya, aki megszentelt bennünket parancsolataival és megparancsolta a Megilá-olvasást. „Áldott vagy Te, Urunk, Istenünk, a világ Királya, aki csodajeleket tett őseinkkel azokban a napokban, ebben az időben.”
„Áldott vagy Te, Urunk, Istenünk, a világ Királya, aki életben tartottál bennünket, és megéretted velünk ezt az időt.”
A jelenlévők kötelesek odafigyelni a bráchákra, és áménnel válaszolni rájuk, mert „ámént felelni a bráchára annyi, mint bráchát mondani”. Tilos beszéddel félbeszakítani a bráchát, most Báruch Hu uváruch Sömo-t sem mondunk.
A felolvasás végeztével ezt a bráchát mondja a felolvasó: „Áldott vagy Te, Urunk, Istenünk, a világ Királya, aki perbe száll értünk, ítél ügyünkben, bosszút áll sérelmeinkért, megfizet azoknak, akik az életünkre törnek, megfizeti ellenségeinknek, ami jár nekik. Áldott vagy Te, Urunk, aki összes ellenségeinknek megfizet, megváltó Isten.”
A bráchát reggel mondjuk a Sáchárit végén. Miközben mondjuk, gondolnunk kell rá, hogy a szöudá, a „sláchmónesz” („adagok” küldése) és a szegények megajándékozásának micvájára is mondjuk: mint évenként egyszeri micvákra, Sechehejánu-t kell mondani rájuk.
A Megilá-olvasás micváját (az áldásokkal együtt való meghallgatása e micvá teljesítésének számít) hiánytalanul kell végrehajtani, egyetlen szó se kerülje el fülünket és figyelmünket. Ezért valahányszor elhangzik a Hámán-név, a felolvasónak szünetet kell tartania: az a szokás ugyanis, hogy a gyerekek kereplőkkel, petárdákkal éktelen zajt csapnak, ezzel fejezve ki a „hámánizmusról” való véleményüket. A felolvasónak meg kell várnia, míg a felnőtteknek sikerül lepisszegniük a harcizajt, csak azután folytathatja. Ha néhány szó mégis elsikkad, meg kell ismételni őket.
A möhádrin, azaz a micvák „túlteljesítő”-i igazi, kóser Megilából követik a felolvasást, és maguk is halkan olvassák a felolvasóval együtt, hogy egyetlen szót se szalasszanak el.
Azt a négy mondatot, mely közvetlenül a megváltásról szól, fennhangon szokta olvasni a közösség a felolvasó előtt:
- …”Volt egy zsidó ember Susánban, a fővárosban, a Binjámin-törzsből való Kis fia Simi fia Jáirnak fia, Mordecháj.”
- …”Királyi öltözetben vonult el a király színe előtt Mordecháj, kékben és fehérben, nagy arany koronával a fején, bysszus és bíbor palástban, ujjongott-örvendett Susán városa.”
- „Fény ragyogott a zsidókra, öröm, vigasság, megbecsülés.”
- „Mert a zsidó Mordecháj az első ember volt Áchásvéros király után, nagy volt a zsidók szemében és kedvelt testvérei körében. Népe javát, az övéi boldogulását kereste.
A Megilá-olvasás micvája alól a nők nincsenek felmentve, noha időhöz (egy bizonyos dátumhoz) kötött micvá. Azért nincsenek felmentve, mert őnekik is részük volt a csodálatos megmenekülésben, meg azért is, mert a történet egyik főszereplője nő volt.
Micvá-étkezés
Purim „lakoma és vigasság napja”: nappal kell étkezést tartani, ünnep esti étkezéssel nem teljesítettük a micvát. A „lakoma és öröm” borivást is jelent (a miste, lakoma szó szó szerint ivászatot jelent). Azt mondták Bölcseink: „Köteles az ember annyira boros kedvre derülni, hogy már ne tudjon különbséget tenni aközött, hogy „Átkozott legyen Hámán és aközött, hogy Áldott legyen Mordecháj.”
„Sláchmónesz” és a szegények megajándékozása
A zsidók közötti felebaráti szeretet erősítése végett kaptuk „adagok” küldésének és a szegények megajándékozásának micváját. A „küldés” szó egyes számban áll, az „adagok” szó többes számban; ezért legalább egyszer kell küldeni legalább két adagot, ennél kevesebbel nem teljesítettük a micvát. Akkor igazi az adagok küldése, ha ételt is még italt is küldünk. A micvá teljesítéséhez elég tehát egy küldemény, és benne kétfajta étel. Purim napján kell elküldeni.
A szegények megajándékozásához kétszeres mennyiség kell, mert a héber mátánot leevjonim kifejezés szó szerint azt jelenti, hogy ajándékok a szegényeknek, tehát legalább két szegénynek kell ajándékot adni, mindegyiknek legalább kettőt. A könyörületesség szerint való eljárás fontosságát hangsúlyozza ez a micvá.
Nem fontos, hogy az ajándék éppen étel-ital legyen, adhatunk pénzt is a rászorulóknak, talán még jobb is. Már a Talmud korában is rendeztek purimi gyűjtéseket a diaszpórában a szegények számára, talán már peszáchi szükségleteikre is gondolva, mert addig is már csak egy hónap van hátra.
Purimi szokások
Az idők során valóságos purimi „folklór” alakult ki az egész diaszpórában, sokszínű és változatos. A tenger szenvedés, rettegés, megpróbáltatás közepette az életöröm, a humor, a jókedv szigete volt ez az egy nap, a túlélés öröméé, amelynek oly nagy művésze nemzetünk. Egész kis purimi irodalom van, álarc, jelmez, zene vidítja a kedélyeket, színi előadás, alakoskodás járja, „purim-rabbi”, a közösségi vezetők kigúnyolása: ha elszámolnivalónk van velük, ezen az egy napon ilyen formában elintézhetjük, most nem tilos. Purimkor Hámán-táskát héberül Hámánfülét eszünk, lekvárral s mákkal töltött süteményt.[9]
Mind az étkezés, mind az előadások, a „Purimspiel”-ek terén számos szokás honosodott meg; minden közösség őrizze a maga hagyományait.
Susan-Purim
Mind Erec Jiszráélben, mind a számüzetésben ádár hó 14-én van a Purim (szökőévben a Második ádár hó 14-én). Jeruzsálemben viszont 15-re esik Purim, mint ahogy 15-én volt Susánban, a perzsa birodalom fővárosában és minden olyan városban, amely már Jöhosuá Bin-Nun korában (kb. 3000 évvel ezelőtt) is városfallal volt körülvéve. Ezért ezt a napot Susán Purimnak nevezik vagy „nagyvárosi” Purimnak, a 14-i Purimot pedig a vidéki Purimnak.
Ennek magyarázatát magában Eszter Könyvében találjuk. A zsidók ádár hó 13-án mérkőztek meg ellenségeikkel, és 14-én lett nyugtuk tőlük, ezért lett ez az öröm és a lakomázás napja. Susánban azonban engedélyt kaptak a zsidók, hogy 14-én is harcoljanak az akkori „antiszemiták” ellen, így ott csak 15-én ült el a harci zaj. Erec Jiszráél akkor romokban hevert, pusztaság volt; hogy mégis kijusson neki a fényes fővárosi dicsőségből, elhatározták Bölcseink, hogy ott is 15-én legyen Purim azokban a városokban, amelyek fallal voltak megerősítve Jöhosuá (Józsué) korában: azért az övében, mert ő hódította meg Erec Jiszráélt, meg azért is, mert már a pusztában is ő ment először a népünkre támadó Ámálékre, Hámán dicstelen elődjére. Jeruzsálem minden kétséget kizáróan körül volt véve fallal Jöhosuá korában, ezért ott valóban ádár hó 15-én olvassák a Megilát és tartják meg a nap összes többi micváit és szokásait, és csak akkor. Ahol nem tudni biztosan, mikor épült először városfal, pl. Akkóban, Tverjában (Tibériásban), Jaffán, ott 14-én is meg 15-én is Purim van.
A „háromszoros Purim”
Előfordul, hogy Purim három napig is eltart. Ez a tripla Purim. Jeruzsálemben, ha ádár hó 15-e szombatra esik, a következő helyzet áll elő. Szombaton nem olvassák a Megilát, ugyanazért, amiért a sófárt sem fújják meg, ha Ros Há-Sáná szombatra esik, és amiért nem teljesítik „a szükeszi négy növény” micváját szombaton: a rabbik megtiltották, nehogy vinni találják ezeket a tárgyakat a közterületen, ha elfelejtették pénteken odakészíteni őket a zsinagógába. A Megilá-olvasás nem halasztható vasárnapra, ádár 17-re, mert meg van írva, hogy 14-én vagy 15-én kell olvasni. Ilyen esetben Jeruzsálem is úgy jár el, mint a „vidéki” városok: 14-én van Megilá-olvasás. A szegények megajándékozását is előbbre hozzák egy nappal, hogy a szegények felkészülhessenek a Purimra, megvásárolják a szöudára-valót stb. 14-én tehát kettőt teljesítenek Jeruzsálemben a purimi micvák közül, a Megilá-olvasást és a szegények megajándékozását.
15-én, szombaton toldjuk be Jeruzsálemben az Ál hániszim (Azokért a csodákért…) kezdetű szöveget a főimákba és a „bencsolásba”, a purimi Tóra-szakasz olvasása is akkor van: két Tóra-tekercset veszünk elő, az elsőből, mint minden szombaton, felolvassák a hét felhívottnak a hetiszakaszt, a Máftirnak pedig a másodikból a purimit: jött Ámálék, és megtámadta Izraelt Refidimben (2Mózes 7:8-16.).
Vasárnapra marad a szöudá és az „adagok küldése”.
Miért nem mondunk Hálélt Purimkor?
Nem csak a három zarándokünnepen mondunk Hálélt, hanem Chánukákor is, de Purimkor nem. Miért?
Az első ok: a Megila-olvasás helyettesíti a Hálélt. Egyetlen más ünnepünk sem dicsekedhet azzal, hogy a Tánáchnak egy önálló könyve beszéli el tartalmát és egész mibenlétét.
A második ok: a Hálél ezekkel a szavakkal kezdődik: „Háleluja [=dicsérjétek az Örökkévalót], dicsérjétek, szolgái az Örökkévalónak, dicsérjétek az Örökkévaló Nevét. Illenek ezek a szavak, mondjuk a Peszáchhoz, felszabadulásunk ünnepéhez: a fáraó szolgáiból az Örökkévaló szolgáivá lettünk, önálló néppé. Purimkor azonban megmenekülésünk után is Áchásvéros alattvalói maradtunk.
A harmadik ok: Nem mondunk Hálélt olyan csodáért, amely Erec Jiszráélen kívül esett. Hát Peszáchkor talán nem külföldön, Egyiptomban esett csodáért mondunk Hálélt? Azért mondunk; de akkor még nem volt Erec Jiszráél kiemelve a többi ország közül, még nem volt az, ami akkor lett, amikor birtokba vettük. A Purimkor felidézett események idején azonban, az Első Szentély rombadőlte után, Erec Jiszráél már évszázadok óta megszentelt föld volt.
Chánukákor mondunk Hálélt, mert az a csoda Erec Jiszráélben történt csoda, és mind politikai, mind szellemi szabadságunkat meghozta.
[1] Amint az történt, amikor Dávid király népszámlálást tartott (2Smuél 24:10-15.).
[2] Isten megmutatta Mózesnek egy pénzérme láng-képét (Rási). Erre mutat az „ezt” szó (mert anélkül is lehetett volna írni: Adjanak fél sékelt…)
[3] [Rási értelmezése szerint. (Mások a bárányok szót helynévnek értelmezik.)]
[4] (Azok a divatos magyarázatok, hogy a kenyérevés előtti kézmosás, a különböző tisztátlanságok és a tőlük való megtisztulás, mint a fentemlített is, egészségügyi megfontolásokon alapulnak, napjaink állítólag racionália, valójában csupán laF:~s és közhelyszerű gondolkodásmódjáról tanúskodik. Racionálisan is belátható, hogy ha Tóra a bacillusok ellen hadakoznék, nem csak a kenyérnek dukál a kézmosás. A héberben a rituális tisztaságra és tisztátlanságra egészen más szavak vannak táhor és támé, mint a higiéniaira.]
[5] [Nem csak a holttest érintésével lehet megkapni, hanem közvetve is.]
[6] A mi zsidó időszámításunk szerint újév napja tisré hónap elseje, akkor növekszik eggyel az évek száma, de különböző szempontok szerint négy különböző újév van. Tisré hónap elseje „univerzális”, az egész Teremtés számára való újév, niszán hónap pedig a mi számunkra az első hónap. A ma használatos hónapnevek nem szerepelnek a Tórában, az csak első, második stb. hónapről beszél, ezen niszánt, ijárt stb. kell érteni.
[7] Minden napról megkérdezték a sorsot, talán valamely szerkezet vagy pénzfeldobás stb. segítségével. A sors ádár hó tizenharmadikát jelölte ki. A király megmásíthatatlan rendelete (maga a király sem másíthatta meg) szerint ezen a napon a soknemzetiségű birodalom minden nemzete köteles volt „kiirtáni, meggyilkolni, elveszejteni az összes zsidókat, fiatalt, öreget, gyereket, asszonyt…” A véglegesen elhatározott végső megoldás meghiúsulása mutatja, hogy a „vég”-zet sem végleges Isten előtt (nem úgy, mint a görögöknél, ahol az istenek is tehetetlenek a végzettél szembén).
[8] [Töréfa és növéla, szó szerint „széttépett állat és dög” olyan állat húsa is, melyet nem szigorú állatvágási szabályaink szerint vágtak le. Az ilyen hús fogyasztására explicit tilalom van a Tórában. Neszech bornak, szó szerint: bálványimádó áldozatra használt bornak tekintünk minden olyan bort, amelyet nem felügyelet alatt készítettek a szőlő kipréselésétől kezdve.]
[9] Egyesek szerint a mák német nevével, a Mohn-nal hozható ez összefüggésbe. A Hámán név az európai zsidók kiejtésében Hómón-nak hangzik. A „Hámán-füle” a Homontasche szó fordítása volna (v.ö. „barátfüle”).
