Ha ezt a harmadik fordulót kihagynák, akkor máris lehetne a negyedikre készülni.

Az egyik izraeli rádióban megszólaltatott közvéleménykutató szerint alig mutatható ki elmozdulás a pártok támogatottságában a szeptember közepi választások óta. Az emberek – ha meg is változtatták pártpreferenciájukat – nem mozdultak ki a jobboldali-vallásos vagy a centrista és baloldali pártokból létrejött két tömbből, így az erőviszonyok nem változtak.

A közzétett mandátumbecslésben 36 parlamenti hellyel a centrista ellenzéki Kék-fehér pártot mérték a legnagyobbnak. Őket 33 képviselővel a Likud, majd az arab pártok közös listája követte 14 hellyel. Kilencet jeleztek a baloldali pártszövetségnek, nyolcat Avigdor Liberman jobboldali-nacionalista Izrael a Hazánk pártjának, valamint a keleti származású vallásosokat képviselő Sasz és az askenázi ortodoxokat megjelenítő Tóra Zsidóságának. Náluk eggyel kapott kevesebbet a kutatóktól a Jamina nevű, a Likudtól jobbra álló párt.

A kutatás elemzői három szavazói csoportot különítettek el. Az elsők a „focisták”, akik ugyanúgy ragaszkodnak pártjukhoz, ahogy egy-egy focicsapat szurkolótábora ragaszkodik kedvencéhez, akár vesztésre, akár nyerésre áll, gyakran több generáción át. Számukra identitásuk része lett egy adott párthoz tartozás.

A második csoport az „okostelefonosok”, akik arra szavaznak, aki többet ígér nekik, és készek megváltoztatni voksukat, ha egy másik párt előnyösebb ajánlattal jelentkezik, akárcsak a szolgáltatójukat gyakran kedvezőbbre cserélő okostelefon-tulajdonosok.

A harmadik csoport pedig úgy viselkedik, mint a valóságshow-k szavazóközönsége: ők az utolsó pillanatig kivárnak, és a jövendő győztes mellé próbálnak állni. Ez az utolsó pillanat nagyjából a választások előtti két hét, ilyenkor jelentkezik az a „momentum”, amellyel ennek a csoportnak a szavazóit meg lehet ragadni.

Az előző két választás után patthelyzet alakult ki a baloldali és a jobboldali tábor között. Egyikük sem tudott kormányt alakítani, viszont képesek voltak megakadályozni a másik oldalt a kormányalakításban.

Szakértők szerint ezúttal is ilyen eredmény várható, de jelentősen befolyásolhatja a voksolás kimenetelét a választási részvétel. A szavazási kedv a baloldalon hagyományosan mintegy 10 százalékkal magasabb, viszont ők kevesebben vannak.

MTI/zsido.com

Megszakítás